women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

flicker

ALORA

Boldogan sétáltunk egymás mellett Bucky-val, egymáshoz közel állva, valami piti kis témán nevetgélve. A fémből készült karját átvetette a vállamon, ezzel is közelebb húzva a saját testéhez.

Örömteli tekintettel néztem fel, boldogságtól ragyogó íriszeibe. Eléggé különleges férfinak írnám le. Gyönyörű a mosolya, elkápráztatóak a szemei, amik olyanok, mint a kék kristályok, amikor rájuk süt a nap. Haja makulátlanul keretezi karakteres és jóképű arcát, néhány kisebb, beforradt sebhelyet elrejtve a világ elől. Az ember azt gondolná, hogy a fém kar ijesztő lehet, de valahogy már olyan, mintha hozzá nőtt volna teljes egészében.

Azonban, mindenki tudatában volt annak, hogy Bucky nem hogy nem szerette a műkarját, egyenesen rühellte, teljes szívével. A kívül mosolygó férfi, belül omladozott az elfojtott, letagadt érzésektől és emlékektől. Próbált pozitív lenni, segíteni a körülötte lévő embereken, de magán nem tudott.

- Mit is csinálunk most itt? - kérdeztem hirtelen a semmiből, mintha azt sem tudtam volna, hogy ki vagyok. - Egyáltalán hol vagyunk?

- Nem emlékszel? - állított meg sétálás közben, majd magával szembe fordított, és megfogta a kezeimet. - Azt mondtad, hogy eljöhetünk erre a küldetésre, már jobban vagy! - döntötte oldalra a fejét, de valami nagyon furcsa érzés keletkezett a gyomromba. - Valami baj van?

Körülöttünk az ég hirtelen beborult, fekete felhők gyülekeztek körénk. A szél hihetetlen sebességgel kezdett el süvíteni, kicsavarva a mellettünk álló fákat, tövestől. Egyre rosszabbá vált a látásviszony, csak szürkeséget láttam, és úgy éreztem, hogy por ment a szemembe, ami szépen lassan megvakított.

- Bucky? - motyogtam magam elé, a sötétben tapogatózva, de nem találtam meg a férfi kezeit.

Egy pillanattal később, megjelent előttem az óceán kék tekintete, és felém nyújtotta kezét, amibe bele akartam kapaszkodni, de ő nem engedte. Kinyitotta az ökölbe szorított tenyerét, amiben egy kés és egy pisztoly lapult. Rám emelte csalódott tekintetét.

- Engem is megfogsz ölni, mint azokat az ártatlan embereket? - kérdezte hangjában elkeseredettséggel.

- Mi történik? - kapkodtam a fejemet össze-vissza, de nem láttam mást, csak az ő szemeit, és kezeit, amiket most már üresen tartott.

Kétségbeesett tekintettel néztem le a fegyverek volt helyére, majd megéreztem egy hideg tárgyat a kezemben. A tenyeremet automatikusan összezártam, hogy ne ejtsem el a tárgyakat.

- Tudtam, hogy megteszed! - csóválta a fejét csüggedten Buck, mire hevesen tiltakoztam.

- Nem teszek semmit, te jó ég! - kiáltottam fel ijedten, amikor a férfi homlokához szorítottam a pisztoly csövet. - Mit csinálok?! - próbáltam odébb húzni a kezemet, de nem bírtam magamat kontrollálni. - Bucky, mi történik itt? - kiáltottam rám rémült tekintettel.

Buck fáradtan rám emelte a tekintetét, enyémbe mélyesztette azokat, és felsóhajtott. Körülöttünk elhalt minden eddigi zaj, már a szél sem fújt eszeveszetten.

Egy kéz érintette meg a vállamat, mire megugrottam, de nem tettem semmit. Nyeltem egy nagyot, majd megpróbáltam hidegvérrel gondolkozni a történeséken.

- Hol vagyok, és mi történik? - suttogtam magam elé gyengén. - Buck, kérlek, segíts! - folyt ki egy könnycsepp a szememből, és egy hirtelen keletkezett fájdalom hasított a mellkasomba, és elkezdte megrázni az egész testemet. - Buck! - kiáltottam hangosabban, de úgy tűnt, mintha nem hallotta volna a szemeimet. - Kérlek, ne! - sikítottam, mikor az ujjam a ravaszra csúszott.