women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

scripted

ALORA

Ward nemlegesen megrázta a fejét, és ugyanott maradt. Egy lépést se közelített felém. Apu újra és újra rászólt, hogy oldozza el a kezeimet, de ő, mintha süket lenne, meg sem hallotta főnöke szavait. Azzal volt elfoglalva, hogy lyukat égessen a testembe, megvető pillantásával.

Megnyaltam a számat, ami iszonyúan száraz volt, és már éppen meg szólaltam volna, mikor apu közelebb ment Ward alakjához, elé állt, mélyen a szemébe nézett, majd jobb kezét meglendítette, és akkora pofont adott a fiúnak, hogy Grant feje hátra bicsaklott.

Az alsó ajkamba haraptam. Szinte éreztem apu tenyerét az arcomon. Most először éreztem egy kis szánalmat Ward irányába. Pillanatok alatt értelmet nyert sebes arca, bicegő járása és kissé megtört pillantása.

Vajon apu hány hozzánk hasonló embert tett már tönkre lelkileg és fizikailag?

Eddig azt gondoltam, hogy én vagyok az egyedüli, aki ilyen bánásmódban részesült, de Ward személyét látva érzem, hogy ez nem így van. És ahol már kettő embert bántalmaznak, ott hármat, vagy akár négyet is. Ki tudja, hogy hányan vannak, akik apu kezei alatt szenvedtek, és még csak a létezésükről sem tudunk.

- Oldozd el, Ward! - apu hátrább lépett, majd felém biccentett, de nem nézett a szemembe. A sebeimet nézte, amik az arcomon terültek el. Hála az égnek, már rendben voltak, jót tett a sérüléseknek a gondos ápolás, amit a toronyban tudtam biztosítani. - Ne keljen még egyszer elmondanom!

Apu fenyegető hangon szólalt meg, amitől nem tagadom, kicsit megremegett a szám sarka. Nem voltam rá büszke, hogy még így is, puszta szavakkal képes rettegésbe tartani, de úgy éreztem, hogy talán ég belém volt kódolva.

- Nem oldozom el, mert nem érdemli meg, hogy... - Ward nem mondta végig a monológját, mert nem volt rá elég ideje. Apu gyorsan cselekedett. Valahonnan, talán a zsebéből, elővett egy kést, és kegyetlenül a fiú oldalába döfte.

Ward a szájába harapott, próbálta elfojtani a fájdalmat, amit a penge okozott, miközben görnyedt háttal állt apu mellett. Már meg sem kérte rá apu, hogy oldozza el a tagjaimat. Az ablak felé nézett, intett egyet, majd pár pillantottam később már azon kaptam magam, hogy szabad vagyok, és a kötelek anyu kezében pihennek.

A nő szemében egy kis fájdalom csillant meg, ahogy találkozott a pillantásunk. Fura érzés költözött a mellkasomban. Az elmúlt időben egyedül apu járt az agyamban, amikor a pincében töltött időre gondoltam, pedig vele akkoriban nem sűrűn találkoztam.

Anyu volt az, aki majdnem napi szinten lejött hozzám, megvert, és próbált megnevelni. Néha még enni is hozott magával, viszont azon alkalmakkor nem szólt hozzám egy szót sem, csak némán nézett felém.

Egyszer kétszer megfordult a fejemben egy buta gondolat, miszerint talán ha már apu nem is, de anya szeret engem, viszont ezt minden alkalommal megcáfolta a nő, amikor fizikailag bántalmazott.

- Kösz. - mormogta apu, majd elém lépett, felém nyújtotta jobb kezét, és várta, hogy elfogadjam. - Rajta, kicsim! - biztatott, mire remegő kezemet az ő tenyerébe csúsztattam, és hagytam, hogy álló helyzetbe húzzon.

Elégedetten nézett végig rajtam, mikor megállított maga előtt, és kezemet a magasba emelve körbe forgatott. Undorodtam tőle, az érintésétől és magamtól is, hogy engedem neki, hogy megérintse a bőrömet.

Elég sok szó kívánkozott ki a számon, de mindet magamba fojtottam. Nem hiányzott a balhé, mikor tökéletesen haladt a tervem. Már csak néhány apró dolgot kellett kieszelnem, és teljesen kész lettem volna.