women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

night changes

ALORA

Visszacsókoltam.

Basszus.

Visszacsókoltam!

Mikor már körülbelül tizedik alkalommal invitált csókba a férfi, csak akkor realizáltam, hogy mibe mentem bele. A kezemet a tarkójá tartottam, lábaimat a dereka köré fontam. Úgy préselődött össze a testünk, mintha egymásnak lettünk volna teremtve. Tökéletesen illettünk egymáshoz.

Nem gondolkodtam, mikor az én számhoz nyomta ajkait, egyből viszonoztam tettét. Annyira beleéltem magamat az egészbe, hogy hónapok vagy akár évek óta, először volt teljesen tiszta az elmém. És én imádtam ezt az érzést. Nem volt rajtam nyomás, nem gondoltam apura, csak lebegtem a pillantba, Bucky-val.

- James... - emeltem fel a mellkasomról a fejemet, majd mosolyogva felnéztem a férfi arcára, amin elégedettség tükröződött. - Mennyi az idő? - öntöttem oldalra a fejemet, és körbenéztem a szobába, hátha találok a szememmel egy órát, de nem jártam sikerrel.

- Lassan négy óra lesz... - motyogta, majd a nyakamba temette arcát, és nyomott oda egy puszit. Az időt meghallva, rémülten toltam el magamtól Bucky-t, akármennyire is tiltakozott ellene a testem, és kibújtam az öleléséből. - Csináltam valamit?

- Jajj, nem dehogy! - ráztam meg a fejemet, és kezeim közé fogtam az arcát. - Csak rohadtul ott kellett volna lennünk a találkozóhelyen háromra. - húztam el a számat. Miután eljutott az információ Buck agyáig, kitágult szemekkel kapta elő a telefonját, amit összeráncolt szemöldökkel vizslatott.

Mosolyogva távolodtam el tőle, majd kapkodva a táskámhoz siettem, amit feldobtam az ágyunkra, és kicipzároztam azt. Mikor először belenéztem, azt se tudtam, hogy mit hová pakoltam, olyan kupi volt benne. Túrni kezdtem a ruháim között, hogy megtaláljam a bevetéshez megfelelő ruhámat, amit pár idegörlő perc után, sikeresen megtaláltam.

Nem gondolkodtam azon, hogy elvonulok a fürdőbe, hogy Buck ne lásson meg, mivel annyira el volt merülve a telefonjába, hogy szerintem egy atomrobbanás sem tudta volna kizökkenteni őt a koncentrálásból. Nem tudtam pontosan, hogy mit csinált, de arra tippeltem, hogy épp egy üzenetet pötyögött be, csiga lassúsággal.

Egész aranyos volt, ahogy kidugta a szája sarkába a nyelvét, és a szemöldökét ráncolta, miközben egyben irritáltan, folyamatosan rázta a fejét.

Belebújtam a fekete bőrnadrágba, ami már-már kényelmetlenül szorosan tapadt a bőrömhöz, de legalább nem kellett arra figyelnem, hogy merre siklott az anyag, miközben harcoltam. Miután ledobtam magamról a felsőmet, magamra erősítettem az övemet, amibe majd a fegyvereket pakoltam. Felvettem a fekete feszülős hosszú ujjal rendelkező pólót, majd végső simításként felhúztam magamara a bakancsomat.

Amikor ezzel is megvoltam, és Buck még mindig a telefont bújta, úgy döntöttem, hogy összeszedtem a fegyvereinket is. Kihúztam a nagy sport táska cipzárját, mire a látókörömben került a rengeteg fegyver. Elismerően bólintottam egyet, majd kivettem egy lenyomozhatatlan kaliberű pisztolyt, és az övemre rögzítettem. Kivettem kettő kést is. Az egyiknek recés pengéje volt, míg a másik inkább csak szúrásra volt alkalmas.

- Sokáig tart még? - kérdeztem, nem is fordulva Buck felé. A szekrényen pihenő tőröm felé indultam. Lehet, hogy nem kellene elvinnem, hiszen van elég fegyverünk, de tudom, hogy lelkiismeret furdalásom lenne, ha itt hagynám. Nem értem, hogy miért kötődök ennyire hozzá. Nem akarok hozzá kötődöni, de egyszerűen képtelen vagyok eldobni.

- Hát, attól függ. Segítesz? - szólított meg Bucky, és felém lépkedett, majd a kezembe nyomta az apró képernyővel ellátott telefont, amin az üzenetek voltak megnyitva. - Stark küldött valamit, de nem hogy válaszolni, még megnyitni sem tudom. - mormogta, és idegesen keresztbe fonta maga előtt a karjait.