women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

calamity

ALORA

"- Apu? - kérdeztem halkan, miközben mozdulatlanul ültem az ágyon, mellettem Natasha-val, aki szintúgy döbbenten nézett a férfi irányába. Ugyan a nő eddig nem tudta, hogy mégis ki áll az ajtó előtt, mostanra kidülledt szemekkel fordult felém."

Úgy éreztem, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom, amivel élnem kellene, viszont nem bírtam megmozdulni. Csak néztem, ahogy apu ott állt, és egyenesen a szemembe nézett. A puszta pillantása megbénított. Nem tudtam, mi tevő legyek.

Félszemmel láttam, hogy Natasha az asztal felé bökött, ahol a szanaszét hagyott késeim hevertek, viszont az nem volt a nő eszébe, hogy a derekamon több fegyver is csüng. Farkasszemet néztem a nevelőapámmal, miközben a mutatóujjammal megböktem Nat kézfejét, és mutattam, hogy maradjon ott, ahol van.

Sajnos nem olyan régen felhúztam a lábamat az ágyra, így nem tudtam olyan gyorsan elindulni apu felé. Más tervet kellett kitalálnom, másodpercek leforgása alatt, miközben lyukat égetett belém apu tekintete. Egy fekete szövetkabátot viselt, sötét nadrággal és elegáns cipővel. Nem láttam, hogy hozott-e magával fegyvert, de nagyon reménykedtem, hogy minden klappolni fog.

Egy pillanat. Ennyi kellett ahhoz, hogy felugorjak az ágyról, a mellettem ülő nő kezébe egy pisztolyt adjak, és apu felé vegyem az irányt. Nem gondolkodtam. Tiszta elmével indultam a férfi felé, aki mikor meglátta, hogy rá akarok támadni, szélesen elmosolyodott, majd lassan hátrálni kezdett.

Nem kellett futnom. Lassan lépkedtem a férfi után, aki végig felém pislogva lépkedett hátra felé. Keze a zsebében pihent, arca pedig egyik pillanatról a másikra érzelemmentessé vált.

Nem tudom, hogy pontosan mi történhetett, de az egyik percben még apu nyomában volt, a másikban a földön feküdtem, sípoló füllel. Konkrétan le dobott mellém egy bombát, ami kitörte a hatalmas üveg ablakot, és a szilánkok beterítették az egész padlót.

A hasamon feküdtem, magam mellé húztam a kezeimet, majd lassan felemeltem a fejemet. Láttam, ahogy apu ott áll a folyosó végén, és csak az járt a fejemben, hogy muszáj megölnöm őt.

Erőt vettem magamon, felkeltem a földről. Fájt és sajgott minden tagom, de felkeltem, és magamat is meglepve, futni kezdtem apu irányába. Közben az övemhez nyúltam, és kivettem az egyik csőre töltött pisztolyt a tokból, és a férfit célozva elsütöttem a fegyvert.

Apu kezeit védekezően felrakva pislogott felém. Valószínűleg nem csak engem, hanem őt is meglepte, hogy ilyen gyorsan kihevertem a robbanást. Pedig tudhatta volna. Tudhatta volna, hogy az egyik bevetésem során mit kellett átélnem. Nem hiszem el, hogy ennyi év után se képes felmérni, hogy mi mindenre vagyok képes magamban.

- Kicsim... - emelte meg a hangját a velem szemben álló férfi, majd amikor meglátta, hogy rászegezem a fegyver, komótosan elővette a sajátját, és felém tartotta a csövet. - Régen találkoztunk!

- Szerintem nem elég régen! - mondtam, majd meghúztam a ravaszt.

Apu a vérző vállára tapasztotta a tenyerét, és hitetlenkedve pillantott az irányomba. Szinte láttam, ahogy undor kúszik a képére, és azt próbálja kitalálni, hogy mivel tudna érzelmileg megzsarolni.

- Milyen szörnyeteg vált belőled, kislányom? - kérdezte megjátszott érzelmekkel a hangjában, nekem pedig kedvem lett volna lehányni őt. - Te is tudod, hogyha otthon maradtál volna, most nem lőttél volna rám! - mondta vádló hangon.