women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

happily

BUCKY

Folyamatosan simogattam a lány hátát, aki megállás nélkül, hangosan zokogott a karjaimba. Fejét a mellkasomnak nyomta, így nem láttam, hogy pontosan milyen érzelmek ültek ki az arcára, de nagyon reméltem, hogy megpróbálja kiadni magából az összes visszatartott feszültséget.

Nem tudom, hogy mi történt, ami ezt váltotta ki Alora-ból, mivel önző módon Steve-vel beszélgettem ahelyett, hogy ott álltam volna a lány mellett, és támogattam volna. Eddig is tudtam, hogy ez az egész akciósdi nem lesz egy egyszerű menet számára, de arra nem számítottam, hogy az utolsó pillanatban fog visszakozni.

Mostanra már eléggé kiismertem a lányt szerencsére, és nem olyannak tűnik, aki csak úgy feladja a dolgokat, mielőtt megpróbálta volna, hogy képes-e teljesíteni a célt.

Szóval, ott álltam Steve mellett, és éppen valami régi filmről dumáltunk, mivel már néhányszor átrágtuk, hogy mikre is kell pontosan figyelnem az elkövetkező hetekben. Steve eléggé húzta a száját Alora-val kapcsolatban. Nem bízott meg benne, mivel nem mindig volt őszinte. Ugyanakkor elviselni a lányt, mivel látja rajtam, hogy nekem mennyire fontos Alora.

Láttam, amint Natasha-val beszélget, akivel eddig egész jól kijöttek, párszor még együtt is edzettek, ha úgy alakult. Egyszer csak hallottam, hogy Alora megemelte a hangját, aztán láttam, ahogy elviharzott, és vissza se nézett.

"- Ez mégis mi a fene volt? - futottam oda Natasha-hoz, aki nemtörődően megrántotta a vállát, de nem mondott semmit. - Miért ment el?

- Elmondtam neki, hogy mi lesz a küldetés célja. - mondta egyszerűen a nő, mire összeráncoltam a szemöldökömet. - Egész jól bírta, aztán mikor megemlítettem, hogy embert ölni mentek, kiakadt.

- Nem úgy beszéltük meg, hogy nem mondod el nekik? - állt meg mellettem Steve, én pedig nagyra nyílt szemekkel pislogtam magam elé."

A tény, hogy embert ölni küldtek két olyan embert, mint amilyenek mi vagyunk, egyenesen rémisztő és felháborító. Az meg már csak a másik dolog, hogy kettőnk kivételével, mindenki tisztában volt azzal, hogy mégis mit kell tennünk majd, mégse volt senkiben annyi, hogy elmondja nekünk, és esetleg fel tudjuk rá készülni lelkileg is.

Az ember ölés engem nem riaszt meg, mármint, természetesen nem tartom helyénvalónak, de sajnos már túl sok mindent láttam az életben ahhoz, hogy megijedjek egy ilyen dolog miatt. Azonban, teljes mértékben megértem Alora kiakadását. Ő, úgy mond rövidebb ideje szabad, és még nem dolgozta fel a dolgokat, amiket annyi éven keresztül véghez vitt.

Ja, és a tény, hogy Steve megint nem mondott el nekem valamit, már meg sem tud lepni. A bennem tátongó ürességen kívül, nem sok mindennek tud ártani. Bezzeg, ha én anno hazudtam neki, egy világ dőlt össze benne.

"- Miről beszéltek? - kapkodtam közöttük a tekintetemet, miközben realizálódtak bennem az előbb kiejtett szavak. - Kit kell megölni, és miért? - kérdeztem, és főleg Steve irányába fordultam. Rohadt pipa voltam rá, amiért nem mondta el a teljes igazságot.

- Buck... - motyogta Steve, és gondterhelten felsóhajtott. Feltűnően kerülte a tekintetemet, mire Nat-ra vezettem a pillantásomat.