women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

sunflower

BUCKY

"- Nálam van a naplód!"

A nő elképesztő gyorsasággal kapta fel a fejét. Szó nélkül talpra ugrott, amit mi érdeklődve kísértünk figyelemmel. A lány kibújt a kabátjából, a földre hajította. Levette magáról a fegyvereket, késeket tartalmazó öveket, és kivette a bakancsába csúsztatott tőröket. Utolsó simításként, sóhajtott egyet hangosan, majd levette a fejéről az óriási karimás kalapját, ami eddig a teljes arcát beárnyékolta.

Mikor a kalap is a padlón végezte, felemelte a fejét, és egyenesen a lelkembe pillantott. A számba harapva vezettem végig rajta a tekintetemet. A haja viszonylag rövid volt, a vállig ért, és barna színben pompázott. Szemei zöld színűek voltak, határozottan csillogtak, ugyanakkor megvillant benne néha-néha a félelem sugara.
Ahogy felmértem az arcát, nem tudott nem szemet szúrni az arcát elcsúfító hatalmas, és elég mélynek látszó vágás.

- Nincs több fegyvered? - kérdezte Steve, miután pár perccel később észhez tért.

A nő nemlegesen megcsóválta a fejét, de a nadrágjából még kihúzott egy kést, és eldobta. Csakhogy a kés neki szállt az üvegből készült búra falának, ami a hirtelen behatásra, szilánkokra tört.

- Még hogy Hulk! - morogta Natasha bosszúsan. - Ezt még Bruce is ki tudná törni, nem hogy egy dühöngő, zöld szörnyeteg!

A kupola alatt álldogáló nő megrántotta a vállát, majd a maga mellé dobált fegyverekre pillantott, felcsillant a szeme, majd egyszerre, összeakadt a tekintetünk, és egy időben indultunk el a kések, illetve pisztolyok kupaca felé.

Ő közelebb állt, ezért hamarabb is ért oda, és előnyét kihasználva, a kezébe fogott egy pisztolyt, de meglepetésemre nem minket célzott, hanem kilőtte a kamerákat. Miután végzett ezzel, megvált a pisztolytól, és a csuklóit felém tartva mutatta, hogy megbilincselhetjük.

- Ez könnyebb volt, mint gondoltam! - mosolyodott el Steve kárörvendően, majd a nő elé lépett, hogy rátegye a karperecet.

A lány ártatlanul felnézett Steve-re, megrebegtette a szempilláit, majd édesen elmosolyodva, tökön rúgta a férfit.

Natashaval összenézve, kitört belőlünk az önfeledt nevetés, ami a foglyunk arcára egy győztes vigyort rajzolt. Steve görnyedt háttal fújtatott, és az érzékeny pontjára téve a kezét, próbálta enyhíteni a fájdalmát.

- Na, gyere kislány! - biccentett Nat a nő felé, aki engedelmesen követte a vörös kém utasításait.

Kezemet rákulcsoltam a rejtélyes nő csuklójára, hogy ne tudjon megszökni, de az érintésemre felszisszent, ezért úgy, hogy ne lássa meg senki, levettem a kezeimet a sérült felületről, amin nem egy, hanem legalább három vágás díszelgett.

- Hova visszük? - löktem vállon a jajgató Steve-t, aki morogva irányított el minket oda, ahol régebben Loki-t fogva tartották.

Ahogy egyre lentebb értünk, a nőből egyre hangosabb és kétségbeesett sóhajok szakadtak fel. Először azt hittem, hogy csak képzelődök, de amikor Natasha is furán nézett a nőre, bebizonyosodott a gyanúm.

- Nem visszük inkább oda, ahova engem akartatok rakni? - torpantam meg gyorsan, és a másik irányba mutattam. - Nagyobb a kihallgató része, és nem kell hozzá lépcsőznünk, mivel felvisz a lift is.

- Legyen, de én már nem sétálok annyit. - legyintett Nat, majd a arra indult, ahol a többi társunkat hagytuk. - Rogers, te is jössz! - nézett vissza a válla fölött a vörös, és már csak arra lettem figyelmes, hogy eltűntek a folyosó egyik kanyarjában.

Kettesben maradtunk, és kínos csönd lengett körül minket. Feszengve vezettem végig a nőt a lifthez. Rajta most már teljes nyugodtságot lehetett látni. Beléptünk a liftbe, megnyomtam a huszonharmadik emelet gombját, majd nekidöntöttem a hátamat a lift oldalának, és eltávolodtam a nőtől.

- Amúgy, minden oké? - motyogtam csukott szemmel, hogy ne lássam a szívemig hatoló pillantását.

Nem válaszolt, nem mozdult, és még a levegőt is olyan halkan vette, hogy alig lehetett hallani, ahogy lélegzik. A kezei még mindig a háta mögé voltak bilincselve, de a nyakát ropogtatva, nyugodtan állt mellettem.

- Mármint, biztos, hogy számodra semmi sem oké, mivel most elejtettek foglyul... - magyaráztam idegesen, de ő úgy látszott, hogy jól elszórakozott rajtam, és a hadoválásomon. - Akkor, minden oké? Nem kell beszélned, ha nem akarsz, csak bólints, rázd a fejed, vagy valami!

A lány mosolyogva bólogatott, de egy pillanat erejéig összerázkódott a teste, és a szájában harapdálva figyelte a tükörképét, a lift fülkéjének tükörrel kitöltött falain.

- Fáj valamid? - motyogtam megint bizonytalanul, mire rám emelte a gyönyörű tekintetét, és nemlegesen megcsóválta a fejét, de a teste másról árulkodott.

Ekkor vettem észre, hogy a kezén vércseppek folynak végig, amik ütemesen a földre csöppennek. Óvatosan megfogtam a nő vállát, magamnak háttal állítottam, majd a leguggoltam mögé, hogy megvizsgáljam a sebet, ami egyre jobban vérzett.

- Csakhogy ideértetek! - nyílott ki a lift ajtaja, ami előtt Stark állt, minket várva. - Ó, csak nem megzavartam valamit? - húzogatta a szemöldökét perverz vigyor kíséretében, és akkor realizáltam a helyzetem abszurdságát.

- Inkább hozz elsősegély dobozt! - dörrentem a milliárdos playboyra, leplezve a zavartságomat.

- Valami félrement? - folytatta elmélyítve a hangját, aztán mikor meglátta a vért, összeráncolta a homlokát. - Legalább tudjuk, hogy nem terhes! - rántotta meg a vállait, majd sarkon fordulva elindult a kijelölt zárka felé.

- Ne is foglalkozz vele! - mondtam egyből a nőnek, - akin látszott egy pici sértettség -, miután a férfi a hallótávolságon kívül ért. - Kicsit elvont, azt hiszi, hogy vicces, de igazából nagyon sértőket tud mondani. Ha engem kérdezel, nem mondasz el neki személyes, rég történt dolgot, mert egész életedben viszont fogod hallani, ha ezen a férfin múlik. - mutattam Stark után, majd visszatértem az eredeti problémára. - Ez egy friss sérülés? - simítottam meg a vékony bőrt, mire bólintott. - Akkor elveszem a bilincset, csak kérlek, ne próbálj meg senki kinyírni, mert az rajtam fog száradni. - nyitottam ki a pereceket.

A lány hálásan pillantott felém, mire zavartan elfordítottam a fejemet, mint egy kis gyerek, akinek élete szerelme bókolt. A száját harapdálva, figyelte a vérző sebeket, majd egyet gondolva a pólója szegélyéhez nyúlt, és megvált a ruhadarabtól.

Döbbenten figyeltem minden egyes apró mozdulatát, ami ő természetesnek vélt. A nyakánál megfogta a felsőt, és egy erős rántással széttépte az anyagot. A darabokat összesöndörgette, és a csuklója köré tekerte, hogy elszorítsa a folyamatosan csordogáló vérét.

- Mehetünk? - kérdeztem rekedt hanggal, mire felkapta a tekintetét, mint aki még csak most realizálta, hogy egy sport melltartóban áll előttem, felfedve rengeteg sebet, és véraláfutást.

Bólogatva jelezte, hogy készen áll, majd engem követve, kilépett a liftből, és a testét takargatva lépkedett mögöttem.

- Ez így nem lesz jó! - állítottam meg, és kibújtam a pólómból, a kezébe adtam, majd türelmesen vártam, hogy felvegye, és végre odaérjünk a többiekhez.

Hey everyone ♡

🤭

Remélem, tetszett a rész! Ha tetszett, esetleg hagyj egy vote-ot, vagy kommentet. Ha van valami észrevételed, nyugodtan oszd meg! Nem garantálom, hogy nincs benne hiba, de igyekszem!

Legyetek jók!

Love, hangyasav♡