women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

back to life

ALORA

- Nem mehetsz oda egyedül! - állt meg előttem Sam, és idegesen mutogatni kezdett. - Egyedül lennél egy komplett hadsereg ellen, akiket apu képzett ki. - mutatott rá egy olyan dologra a férfi, amitől alapból is kirázott a hideg, említés nélkül.

- Engem is apu képzett ki, ha el felejtetted volna. - mondtam kimérten, majd még egyszer utoljára végignéztem magamon.

Fekete ruhában voltam, mivel éjszakai bevetésre indultam, szóval be kellett olvadnom. A nadrág és a rajtam lévő kabát is bőrből készült. Kézfejemet kesztyű borította, arcomra pedig egy maszkot húztam. A hajamon kívül minden testrészemet gondosan eltakartam, hogyha esetleg valamilyen szervezet visszanézi a felvételeket, akkor ne jöjjenek rá, hogy kivel van dolguk.

- Igen, tudom, de akkor is. - kérlelt Sam, könyörgő hangon. - A saját vesztedbe rohansz. Nagyon kevés esélyed van a túlélesre, ha egyes egyedül mész szembe ki tudja, milyen erős katonákkal. - rázta a fejét aggódoan.

- Egész életemben a nyakamba lihegett a halál, Sam. - sóhajtottam fel, és mélyen a férfi szemeibe néztem, miközben megengedtem magamnak egy apró, biztató mosolyt. - Azt hittem, hogy sokkal korábban meg fogok halni, mert hát nem éppen küzdöttem az életemért, de hé! Küzdés nélkül éltem túl a fél életemet! Most pedig még talán küzdeni is fogok valamiért...

- Vagy inkább valakiért... - javított ki Sam, most már vigyorral az arcán, mire mosolyogva vállon ütöttem, és megforgattam a szememet.

- Szellemes vagy, Wilson. - mondtam, majd a motor felé lépkedtem, és lehúztam a járműről a fekete leplet, ami eddig védte a porosodástól. - Csakis magamért küzdök, nem érte.

- Én meg a néger mikulás vagyok. - fonta keresztbe a karjait Sam, majd mellém lépett, és miközben végignézett a motoron, hangosan füttyentett egyet. - Jól néznétek ki egymás mellett Bucky-val. - nézett rám félszemmel, én pedig fájdalmasan felsóhajtottam.

- Te is tudod, hogy én már minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy megbékéljünk, de ő eltaszított magától teljesen. - mondtam halkan, és felültem a jármű ülésére.

Bucky-val azóta a nap óta nem beszéltem, mikor összebalhéztam Sharon-val, és feljött utánam a tetőre közölni, hogy maradjak távol Sharon személyétől. Kerestem a férfit mindenhol másnap, és mikor megtaláltam őt, beszélgetni akartam vele, de ő nem engedte.

Azt mondta, hogy ígérjem meg neki, hogy nem megyek Sharon közelébe, nem szólok Sharon-hoz, és nem kritizálom a nőt, majd miután megígértem, egyedül hagyott.

Utána való nap is próbálkoztam. Korábban keltem, mert tudtam, hogy minden pénteken reggel ötkor megy le a terembe Buck, hogy edzen egy pár órát. Fél hatkor léptem be a terembe, ahol egyedül edzett. Akkor nem kérdeztem meg, hogy zavarja-e a jelenlétem. Mellé léptem, és megkérdeztem, miért nem keresi a társaságomat.

Tudtam, hogy már nem lehet közöttünk semmi, mivel vélhetően elég tisztán kijelentette, hogy nem szeret viszont, azonban volt bennem egy kis remény, hogy legalább barátok még lehetünk.

Viszont nem így volt. Konkrétan átnézett rajtam aznap. Hiába mondtam neki bármit is, telibe szarta a szavaimat. Még akkor se szólt vissza, amikor elhordtam mindennek. Csak némán nyomta a fekvőtámaszokat, mintha ott se lettem volna.

A harmadik nap már más módszerhez folyamodtam, mert láttam, hogy a beszéd már nem lehet opció. Sharon-t kerestem fel, aki pont akkor tanyázott a volt szobámba, valami hülye filmet nézve.

Ugyan ígéretet tettem Buck-nak, hogy távol fogom tartani magam a szőke hajú nőtől, egyszerűen képtelen voltam arra, hogy tehetetlenül nézzem, ahogy Bucky szépen lassan megint teljesen magára marad.