women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

black and white

ALORA

Beharapott ajakkal figyeltem, ahogy Bruce Banner elfordul az irányomból, és a számítógép felé szegezi a tekintetét. James Barnes azonban lyukat égetett az oldalamba, miközben szégyenlősen öltözködni kezdtem.

Itt nem arról van szó, hogy félek a férfi tekintetektől és visszajelzésektől, csupán én sem láttam még egészben a sebekkel tarkított testemet, és ez egy kisebb mennyiségű kétellyel tölt el.

Bezzeg, mikor gyerek voltam, ölni tudtam volna, hogy rám nézzen az a fiú, akit éppen abban a hónapban kinéztem magamnak. De ez sosem történt meg, mivel suliban nagyjából egyenlő szinten voltam a padlóval, mármint a népszerűségi hierarchiát nézve. Nem nekem voltak kitalálva, a különböző, hülye találkozók, amikre a többi, nagymenő gyerekek jártak.

Inkább visszahúzódtam, és még azt a lehetőséget is kihagytam, pontosabban elüldöztem, amikor lett volna lehetőségem szert tenni egy szorosabb kapcsolatra. Az most mindegy, hogy egy fiúról van szó, vagy esetleg egy lányról, már akkor megtapasztaltam, hogy milyen a két szék közül, a pad alá esni.

Egyébként, azóta nem láttam a srácot.

- Szeretnéd, hogy elforduljak? - tette a vállamra a kézfejét James, mire nemlegesen megráztam a fejemet.

- Egyébként, hogy szólítsalak? - kérdeztem, miközben a pólóm szegélyét megmarkolva, kibújtam a felsőmből, és elkezdtem leszedni a felsőtestemet fedő kötéseket, hogy a dokinak minél kevesebbet kelljen hozzám nyúlnia.

- Hát, nekem mindegy. - mért végig feltűnően, mire a földre szegeztem a tekintetemet, és látványosan elpirultam, ami neki is szemet ütött. - Legtöbben Bucky-nak hívnak, vagy Barnes-nak, de felőlem Buck-nak is szólíthatsz. - rántotta meg a vállát vigyorogva.

- Oké, akkor Buck leszel. - motyogtam, és hátat fordítottam neki, hogy levegyem a mellkasomat díszítő kötéseket is.

- És téged, hogy lehet szólítani? - kérdezett vissza, de a hangjában megbújt az őszinte érdeklődés.

- Az Alora nem egy átlagos név, amit amúgy szeretek, de egyébként az otthonban, az egyik haverom Lora-nak, vagy Lori-nak szólított. - válaszoltam, majd miután mindent elegyengettem, visszafordultam Bucky felé, aki még egyszer végigmért, tetőtől talpig. - Kedvedre válogathatsz! - villantottam rá egy kedves mosolyt, amit ő is viszonzott.

Megkopogtattam a doki vállát, aki mintha eddig itt sem lett volna, végig nézett rajtam, miközben végig a homlokát ráncolta, és megkért, hogy kössem fel a hajam, a jobb és könnyebb munka végett.

Amikor teljesítettem a kérését, eléjük tárult a hiányos öltözetbe bújtatott testem. Bruce megkért, hogy emeljem fel a kezeimet, amit válasz nélkül megtettem, annak ellenére, hogy egy csomó varr égni kezdett.

- Te szent ég! - motyogta elképedve Bruce, és lehajolt a hasam vonalába, majd az ujjait végig vezette a mély vágásokon, aminek hatására felszisszentem. - Ezeket mikor szerezted? - nézett fel rám, mire keserű szájízzel elhúztam a számat.

- A frissebbeket az elmúlt két-három hétben, de azt nem tudom, hogy melyik fertőződött el, mivel még csak nem rég volt alkalmam lekezelni, és összevarrni őket. - válaszoltam a plafont kémlelve.

- Ki tette ezt veled? - hasított a levegőbe Buck erőteljes, de halk hangja, mire összerezzentem.

A férfi többször végig pillantott a  szétvagdosott testemen, és minden alkalommal mást láttam átfutni az arcán. Az elején csak döbbenet ült rajta, azután átváltott valami mély, megmagyarázhatatlan kifejezéssé, amit pontosan nem is tudok leírni. Egyszerre tűnt mérgesnek, idegesnek, csalódottnak, de ugyanakkor a tekintete félelemtől csillogott.

- Apu. - szűrtem ki összeszorított ajkakkal. - De valamikor teljesen átlagos katonák, akiket ő irányított. - tettem hozzá közönyösen, de a szemeim már égtek a visszatartott könnyektől.

- Kit takar az apu? - vett a kezébe egy kisebb tálnyi fertőtlenítőt, belenyomott egy csipeszre tűzött vattát, majd hirtelen a sebembe nyomta, aminek hatásától megvonaglott a testem, és muszáj volt megfognom Bucky karját, hogy biztos pontot találjak magamnak. - Már ha nem túl személyes!

- Apu, az apa. - motyogtam halkan, majd megköszörültem a torkomat, és folytattam. - Aki örökbefogadott, aztán egy pincébe tartott fogva, az Isten tudja csak, hogy hány tíz évig. Onnan jövök most, ha nem látszik. - mondtam gúnnyal a hangomban, majd megkomolyodtam és felsóhajtottam.

- Mi ez, az ábrándos sóhajtozás? Csak nem Barnes vett kezelésbe, kislány? - tolta el a függönyt Stark vigyorogva, de amikor ránézett a sebekkel teli felsőtestemre, elkomorult a tekintete.

- Azon gondolkodtam, hogyha most visszamentem volna, akkor már halott lennék. - válaszoltam őszintén, semmi kertelés nélkül, ami nem csak engem, de a többi jelenlévőt is meglepte. - Bocsi, ez lehet túl sok! Befogom! - szegeztem le a földre a tekintetemet, majd a számba harapva, megpróbáltam újra csöndben maradni, ami nehezebbnek bizonyult, mint képzeltem.

Mióta megszólaltam, a legtöbb gondolatomat megosztom a környezetemben lévőkkel, akárkik is legyenek azok, és ez így nagyon nem lesz jó. Szükségem van a naplómra!

- Jól van, kislány! - lépett hozzám közelebb Tony, és az állam alá nyúlva, felemelte a fejemet, hogy a szemébe nézzek. - Először is, nem kell bocsánatot kérned a tetteidért, főleg akkor nem, ha senki sem hibáztat érte. Másodszor, vegyél egy mély levegőt, mert olyan fehér vagy, hogy már várom, mikor kell hősiesen elkapnom téged, miközben drámaian, lassított felvételben összeesel. - oldotta a hangulatot Stark, amiért hálásan pillantottam felé, de ő csak nemlegesen megrázta a fejét, mintha azt akarta volna jelezni, hogy ez a tette, teljesen természetesnek bizonyul számára.

Egyik vizsgálatot a másik követett, és nagyjából három órát töltöttem el különböző műszereken. Bruce szerint rendben vagyok, csak fel kell szednem néhány kilót, amit megértek, tekintve, hogy csontsoványra fogytam a legutolsó pincés esetem óta. Csoda, hogy élni van energiám. Lefixálta az összes felszakadt sebemet, adott valami fájdalom csillapítót, ha este nem bírnék aludni, majd az utamra bocsátott.

- Tervek az estére? - kérdezte Stark, mikor egymás mellett sétáltunk végig a folyosón.

- Jelenleg azt sem tudom, hogy hol fogok éjszakázni. - vakartam meg kínosan a kezemet, amin már az új kötés díszelgett, eredeti állapotában, teljesen tisztán, vérfoltok nélkül.

- Ugye, most csak viccelsz, kislány? - ráncolta a szemöldökét Tony, majd Bucky felé pillantott. - Te hallottál valamit, vagy csak én hallucináltam?

- Haha, nagyon vicces! - forgattam meg kellemetlenül a szememet, és kíváncsian vártam, mit akarnak ebből kihozni. - Ti tudjátok, hogy hol fogok ma aludni?

- Igen, vagyis nem. - magyarázta a milliárdos, majd a liftbe lépve, megnyomta a tizenhatodik emelet hívógombját. - Azt nem tudom, hogy ma hol fogsz aludni, de azt igen, hogy melyik lesz a te szobád! - biccentett egyet, majd miután a lift kinyílt, otthagyott engem és Bucky-t, aki mosolyogva nézte, ahogy ledöbbenek, majd megvilágosodok, és Stark után eredek.

- Egy napja se vagyok itt, te pedig adsz nekem egy egész szobát?! - álltam meg sokkoltan a szálláshelyem előtt, és meghatódott szemekkel néztem a milliárdos férfira. 

- Hát persze, kislány! - vigyorgott rám, majd összeborzolta a hajamat. - Miért jobb lett volna egy nászutas lakosztály Barnes-szal?

Hey everyone ♡

Remélem, mindenkinek jó napja volt/van!♡

Remélem, tetszett a rész! Ha tetszett, esetleg hagyj egy vote-ot, vagy kommentet. Ha van valami észrevételed, nyugodtan oszd meg! Nem garantálom, hogy nincs benne hiba, de igyekszem!

Legyetek jók!

Love, hangyasav♡