"Wait, it's just about to break, it's more than I can take/Everything's about to change" (Thousand Foot Krutch-War of Change)
A kislány a földre roskadt. Csendesen sírt, észre sem vette, hogy ruhája, kezei és az arca is véres már. Tokyo egyik legnagyobb erdejében volt, meglehetősen messze mindenfajta civilizációtól. Itt fog meghalni. Anélkül tudta ezt, hogy bárki is elmagyarázta volna neki. A halál szaga a levegőben terjengett, aki a legfontosabb volt eddig számára, mozdulatlanul feküdt mellette. Hát akkor ő miért maradna életben? Mi célja lenne egyáltalán a létezésének?
Már alkonyodott, mire elapadtak a könnyei. A testhez kúszott, kitapogatta a félhomályban a mellette fekvő kést. Ugyan miért kellene megvárnia, amíg a természet végez vele, lassan és könyörtelenül?
-Ne tedd meg.
Valaki megfogta a csuklóját, gyengéd, ám erős érintéssel. Amint felnézett, egy fiatal férfit látott maga előtt guggolni, akinek sárgás szemei úgy világítottak a sötétben, mintha egy bagoly tekintete volna. Arcán kedves mosoly ült, miközben kivette a kislány kezéből a fegyvert, letörölte róla a vért, és eltüntette a zsebében.
-Hogy hívnak? – kérdezte barátságosan.
-Yume – válaszolta a kislány szipogva – Nincs másik nevem, soha nem is volt.
-Majd együtt keresünk egyet, jó? – az ismeretlen felhúzta a földről, óvatosan letörölgette a könnyeit – Mi lenne, ha elmennénk hozzám, és aztán elmesélnéd, mi történt veled?
-Nem fogsz átverni? – kérdezte Yume. Apró arcában felfénylettek tágra nyílt, sárgászöld szemei, korához nem illő komolysággal tekintett a férfira.
-Nem. Ígérem.
YOU ARE READING
Tale of the White Demon
Fanfiction"-Tényleg? - Yume íriszei, amelyek most egészen aranyszínűek voltak, kitágultak, mintha fénybe nézett volna - Igazán? - hátraszaltózott, könnyedén ért földet. Érezte, hogy az agyát kezdi elborítani az őrület. Ez jó volt, mindennél jobb. Ezekben a pi...
