Tale of the White Demon

|63|

"A lotta sweet memories what we got/We see in colour but they do not/Yeah we're livin', livin' large (...) We love how things change so fast leave our mark and make big blast/Don't sit down just take effects and they will remember you"                                                                                          (Brains-Living Large)

Miután a folyosó hátralévő részén és az utána következő lépcsőn nem várt rájuk egy árva akadály sem, Yume a maga részéről már kezdett reménykedni benne, hogy innentől könnyű dolguk lesz. Ez a halvány gondolat pontosan akkor omlott össze kártyavárként, amikor Ritsu bejelentette, hogy valami diszkótermen kellene áthaladniuk ahhoz, hogy kinyissák a hátsó bejáratot. Azzal természetesen ő is egyetértett, hogy egy járni is alig tudó Karasuma igencsak feltűnő lenne ezen a helyen, úgyhogy menjenek csak a lányok; de amikor Karma ötletére lánynak öltöztették Nagisát, akkor egy kicsit elbizonytalanodott a terv sikerességében. Mármint, akkor már Kataoka és ő sokkal félelmetesebbnek néznek ki, mint egy szoknyás, kékhajú srác!

Mellesleg nagyon utálta az efféle helyeket - általában is, de a fogadás óta különösen. Ám nem volt mit tennie: még így, sérülten is elismerten ő volt a legjobb közelharcos a lányok között, de egy luxushotel diszkójában azért mégsem oldhat meg mindent a fizikai képességeivel. Ráadásul abban sem volt biztos, hogy ilyen állapotában sikerülne a teleportáció, és még ha menne is: mi lesz a többiekkel? Egyébként azon is elgondolkodott, hogy beavatja a többieket a helyváltoztatós képességébe azzal, hogy átteleportál a hátsó bejárathoz és kinyitja az ajtót, de nagyon égő lett volna, ha esetleg nem sikerül. Meg amúgy sem tette volna közkinccsé, ha nem muszáj. Így aztán inkább levette a bő pólóját (Karmának enyhén kiugrottak a szemei, amikor meglátta, mit visel alatta), mindhárom kését a meglepett Chiba kezébe nyomta, aztán elindult a többiekkel. Lesz, ami lesz.

-Csupán a terv része! – nyugtatgatta Fuwa szerencsétlen Nagisát, amikor beléptek a neonfényes és fölöttébb zajos helyiségbe.

-Biztos ez? – a fiú igyekezett minél kisebbre összehúzni magát, a feje már szinte gőzölgött.

-Igen, egészen biztos! – hallatszott Yume telefonjából Ritsu vidám hangja.

-Ne kezdd te is! – Nagisa próbálta összeszedni férfiúi méltóságának morzsáit, ám nem lehetett túl sikeres, ha már egy mesterséges intelligenciát sem sikerült vele meghatnia.

-Túl átlagosan viselkedsz – jegyezte meg Hayami síri hangon, és a fehér hajú lány ezen a ponton már nem bírta visszatartani az orvul kitörő, halk nevetést – Nem tűnsz elég élénknek.

-Nem is akartam annak tűnni! – háborodott fel Nagisa – Amúgy is, honnan szedtétek ezeket a ruhákat?

-Valaki a kültéri medence mellett hagyta őket – vont vállat egy ártatlan mosollyal Kayano. Nagisa erre már inkább nem is reagált; volt egy olyan érzése, hogy mindenki jobban jár így.

-Jaj, igyekezzünk el erről az erkölcstelen helyről! – sopánkodott Fuwa halkan, miközben minél kevesebb feltűnést keltve elhaladtak egy bárpult előtt. Valóban, Yume is kezdte kellemetlenül érezni magát, pláne, amikor feltűnt neki, hogy néhány tőlük nem messze iszogató fiatal férfi szinte pislogás nélkül bámulja. Ez egyrész jó volt, ugyanis így legalább nem az egyébként igencsak feltűnő sebhelyet figyelték az arcán, másrészről viszont... nos, a lány legszívesebben odasétált volna eléjük, hogy aztán mindannyiuknak lekeverjen egy tisztességeset. Azért mégis csak, hogy képzelik ezt?!

-Hé! Honnan származol? Mit szólnál egy italhoz? Legyen az bármi, én állom! – a mögöttük megszólaló ismeretlen hangra mindannyian felkapták a fejüket. Egy, velük nagyjából egyidősnek látszó fiú volt az, aki minden kétséget kizáróan rányomult Nagisára. Yumének, akárhogy is próbálkozott, nem futotta értelmesebb gondolatra, mint hogy "hú... ebből dráma lesz".