Tale of the White Demon

|64|

"If love's a fight, then I shall die/With my heart on a trigger (...) I'm an angel with a shotgun, fighting 'til the war's won/I don't care if heaven won't take me back"                                                  (The Cab-Angel With A Shotgun)

A következő emeleten – az eddigiekkel ellentétben – már a folyosón belefutottak néhány biztonsági emberbe. Mondjuk, Ritsu szerint ez már a VIP szint volt, szóval Yume igazából meg sem lepődött az egyenruhás férfiak jelenlétén (amúgy mi ez már, hogy csak férfiak vannak?! Tiszta hímsovinizmus...). Sőt, valósággal megkönnyebbült, amiért pusztán néhány egyszerű őrön kell átjutniuk, nem egy újabb bérgyilkoson. Bár, akkor még nem zárta ki, hogy egy bérgyilkos is álcázhatta magát biztonsági őrnek...

-Azok az emberek, akik itt szállnak meg, már nem hagyatkoznak a hotel őreire – tájékoztatta őket Ritsu suttogva, miközben óvatosan kihajoltak a sarkon a fal mögül, hogy felmérjék a terepet – A saját, bérelt őrségüket alkalmazzák.

Na, tessék.

-Nem meglepő, hogy pont a lépcsőket védik – jegyezte meg Yoshida hátulról.

-Keménynek tűnnek... biztosan képzettek, mint az átlagos őrök – mormolta Yume.

-Talán azokhoz tartoznak, akikkel korábban összecsaptunk? – nézett Karasumára Okano – Vagy lehetnek sima, felbérelt emberek is, akiknek semmi köze hozzánk.

-Akárhogy is, ha nem győzzük le őket, nem juthatunk át – Terasaka mindenfajta finomkodás nélkül kiropogtatta az ujjait – még szerencse, hogy az őrök (talán a fülükben lévő adóvevő miatt) nem figyeltek fel a hangra.

-Ez így igaz, Terasaka-kun – Korosensei már egy ideje némán figyelte az eseményeket, Yume nem is értette, hogy miért éppen most jutott eszébe, hogy közbeszóljon – És az a fegyver, amit birtokolsz, tökéletes munkát végez majd.

-Pfh, mi van, már röntgengép is lettél?! – Terasaka sértődött kislányokat lepipálva húzta fel az orrát, a lány meg kezdte elveszíteni a fonalat.

-Mindkettőt egyidejűleg kell likvidálni, különben segítséget hívnak – gondolkodott hangosan Kimura, jelenleg éppen ő őrizte a betokosodott Korosenseit.

-Hé, vágom én is! – csattant fel a nagydarab fiú, miközben kicipzárazta a hátizsákját – Kimura, próbáld meg idehívni őket valahogy!

-Mégis hogyan?! – kishíján Kimura is lebuktatta őket, úgy felcsúszott a hangja. Yume fejében kezdett összeállni a kép: Korosensei vagy Terasaka fizikai erejére, vagy valami kis hatótávú, eddig rejtegetett fegyverre gondolhatott.

-Tőlem kérded? – Terasaka épp csak a kezeit nem tárta szét, a küldetés hogyanjára nyilvánvalóan ő sem gondolt. Még szerencse, hogy minden provokációk öregapja is a csapathoz tartozott, akinek naná, hogy az ilyen helyzetekre is volt pár dolog a tarsolyában.

-Biztos, hogy ez be fog jönni? – húzta fel a szemöldökét Yume, miközben Kimura céltudatosan (rendben, talán egy hangyányit remegő térdekkel) elindult az őrök felé.

-Nyugi, Yume-chan, eddig mindig bevált – legyintett fölényesen Karma. A lány már meg sem próbálta felhívni a figyelmét a hibás megnevezésre – mert minek –, inkább csak vállvonogatva figyelte az eseményeket; természetesen arra is felkészülve, hogy esetleg neki is akcióba kell majd lépnie.

-Mi van, kölyök? – Kimura máris odaért a biztonságiak elé, és most épp idegesen (és kissé túlságosan is színpadiasan, eltúlzott gesztusokkal) körülnézett.