Tale of the White Demon

|40|

"'Cause, darling, I'm a nightmare dressed like a daydream"                                                                (Taylor Swift-Blank Space)

Yume már most utálta a fogadást, pedig még el sem indultak rá. Azonban eleve sosem volt jó véleménnyel az olyan helyekről, ahol elegánsan kell megjelenni, és az, hogy ma este elvileg a tokiói alvilág nagykutyái és egy csomó vállalat főemberei együttesen jelennek majd meg, csak rátett erre egy lapáttal. "Senki sem fogja tudni a másikról, hogy kicsoda, csak találgatunk majd", mondta neki a Kaszás pár órával ezelőtt. "Ez lesz benne a legérdekesebb". Hát hogyne. Az is iszonyú érdekes volt, hogy Yuménak minden jóérzése ellenére egy mindenfajta vállpántot nélkülöző, fényes anyagból készült, zöld ruhát kellett felvennie, amiből csaknem az egész háta kint volt, és emiatt iszonyatosan sebezhetőnek érezte magát. Az meg aztán végképp, hogy ki is kellett sminkelnie magát az idősebbnek tűnés érdekében, ami aztán teljesen szembe ment a szokásaival. Egyetlen vigasza csupán az volt, hogy mivel a szoknyája kishíján a földet seperte, így minden további nélkül vehetett alá bakancsot.

-Jellemző – a Kaszás sunyi vigyora még a koraesti sötétségben is látszott, amikor a lány beült mellé az anyósülésre, egy frissen elkötött, hófehér BMV-be – Nem is te lennél, ha életedben egyszer nem bakancsban vagy tornacipőben mennél valahova.

-Próbáltál már magassarkúban közlekedni?! – kapta fel a vizet Yume. Erősen küzdött az ellen, hogy elképzelje a jelenetet, mert tudta, ha megteszi, képtelen lesz megőrizni a komolyságát – Csak úgy mondom, hogy én igen. És másfél lépés után kiment a bokám. Ezt pedig nem akarom ma este kockáztatni, ha tényleg olyan gyanús alakokkal leszünk ma éjjel körülvéve, mint amilyenekről tájékoztattál.

-Mondtam én egy rossz szót is? – kérte ki magának az egészet a Kaszás – Egek, tiszta anyja – csóválta meg a fejét, miközben elfordította a slusszkulcsot. Yume erre már nem is válaszolt, szótlanul könyökölt az ablak belső párkányára. Tegnap óta rengeteg mindent megtudott Matsutaka Yuméről, az édesanyjáról, az eggyel felette lévő generáció egyik leghíresebb bérgyilkosáról. Többek között, hogy a mai napig ő tartja a huszonnégy órán belüli letartóztatások rekordját egész Japánban – pusztán egy éjszaka alatt tizenkétszer sittelték le, de volt, hogy az őrszobáig sem jutottak el vele –, hogy a legjobban úgy szeretett harcolni, hogy jobb kézzel pisztolyt, bal kézzel shurikeneket kezelt, és hogy szinte természetfelettien nagyokat tudott ugrani háztetőről háztetőre. Illetve, hogy mindehhez egy százhatvannyolc centi magas, gesztenyebarna hajú, ragyogóan zöld szemű, szeplős és gyönyörű nő volt, aki a róla készült képek szinte mindegyikén kedvesen mosolyog a kamerába. A lány úgy érezte, ha még egy ilyen ellentmondásos emberrel találkozik, feltétlenül megbolondul.

-Megérkeztünk – kivételesen örült, hogy mentora hangja kirángatta a gondolatai közül – Szóval akkor még egyszer: az időjárásnál mélyebb témáról nem beszélünk, és ha valaki nagyon rámenősen közeledik, ne szúrd le, hanem udvariasan, de határozottan küldd el a melegebb égtájakra.

-Jól van, nem vagyok hülye, hogy egy rakat pénzeszsák előtt csináljak közbotrányt – mordult fel Yume. Ez a hangulata egészen addig tartott, amíg meg nem pillantotta a toronyházat, ahová épp igyekeztek; akkor ugyanis nem bírta visszafogni a döbbenet előtörő hangjait – Te jóóóóságos... hány millió yenbe került ez, most őszintén?

-Elmondom, ha hazaértünk, mert nem itt kellene szívrohamot kapnod – a Kaszás elvigyorodott, és a kezét nyújtotta neki – Ja, és még mielőtt elfelejtem, mindenki úgy tudja, hogy a lányom vagy, szóval mutass valami tiszteletet irányomba, légy oly szíves!