Tale of the White Demon

|16|

"I'm the one at the sail, I'm the master of my sea, oh ooh"                                                       
(Imagine Dragons-Believer)

Három hét. Ennyi telt el eddig a Hold felrobbantójával közös végzős évükből, és Yume még életében nem koncentrált a tananyagokra ennyit, mint ebben az időszakban. Mondjuk, az osztály jótanulóihoz képest még ez is csak egy elenyészően kis mennyiség volt, de kezdte úgy érezni, hogy ha így folytatja, már az első félév után ki fog dőlni. Igaz, maguk az iskolaépületben töltött órák pihenőt és menedéket nyújtottak számára, de amint hazaért, várt rá a töméntelen mennyiségű házi feladat.

Ráadásul most már a zuhanyzást is csak akkor ejthette meg, ha egyedül volt: a Karasumával való privát edzései miatt a kék foltok szinte már a testéhez tartoztak. Neki ez ellen nem voltak kifogásai, hiszen fejlődni csak így lehet, ám azt sem szerette volna, ha elterjed valami idióta szóbeszéd az E osztály szadista tanárairól. Maradt tehát a mindenki után, lehető leggyorsabban, éjfél tájt való tisztálkodás. Addig legtöbbször tanult, vagy zenét hallgatott, néha lement a pincébe gitározni, bár mostanában már erre is ritkábban jutott ideje. Sajnálta is nagyon.

Egyik reggel már épp azon morfondírozott, hogy ha törik, ha szakad, ő márpedig aludni fog angolon, bármennyire is megbántja ezzel Korosenseit, de aznap az égiek nem voltak vele nagylelkűek. Nemcsak, hogy osztályfőnökük Karasuma kíséretében cuppogott be a terembe, de még egy fiatal, szemmel láthatóan európai származású nő is érkezett velük... aki szinte rácsimpaszkodott osztályfőnökükre.

-Hát ez meg ki a nyavalya? – lőtte el a szokásos intelligens megszólalásai egyikét Terasaka – szerencsére ezúttal olyan hangerővel, hogy csak a hátsó sor hallhatta.

-Engedjétek meg, hogy bemutassam az új angoltanárotokat – mondta Karasuma, és Yume észrevette a szemében felvillanó megvetést, amikor a nőre nézett.

-A nevem Irina Jelavich. Nagyon örülök, hogy találkozhatok veletek! – köszönt nekik a nő egy fülig érő mosollyal.

-Milyen gyönyörű... – suttogta Okajima.

-Vérzik az orrod, idióta – vágott hozzá egy csomag papírzsebkendőt Hazama. Yume csak magában nevetett a jelenet láttán. Okajima az a fajta fiú volt, aki, ha egy póznára női ruhát adnak, arra is rámozdul, de... Irina-sensei valóban nagyon szép volt. Szőke, derékig érő hajával és élénken csillogó türkizkék szemeivel egyből magára tudta vonni a figyelmet, és ha ez nem lett volna elég, olyan kihívó ruhákat viselt, hogy... huhh. Yume, aki még az iskolai egyenszoknyát is rövidnek találta, őszintén csodálta a nőt, hogy fel mer venni ilyesmit. Mondjuk, igazán jó alakkal áldotta meg az ég, szóval nem volt min szégyenkeznie.

-Az iskolánk egyik célja, hogy autentikus tapasztalatot nyújtsunk az idegen nyelvek terén – Karasuma csak rendíthetetlenül mondta tovább a mondandóját. Ő tipikusan az a fajta ember, aki nem rendíthet meg holmi romantikus nyáladzás közvetlenül maga mellett, állapította meg elégedetten Yume – Nincs ellenvetés, hogy az angolórák felét átvegye, igaz?

-Nos, ha ragaszkodik hozzá... – válaszolta Korosensei enyhén rózsaszínű arccal.

-Ez a fejszín elég creepy – jegyezte meg Yukiko. Yume csakis egyet tudott érteni ezzel a kijelentéssel.

-Milyen bogaras tanárt kaptunk már megint? – nézett az égre Kayano, de a mosolyából látszott, hogy nem gondolta komolyan a kritikát - Mi több, úgy tűnik, nagyon odavan Korosenseiért!

-Ja – bólintott egy zavart mosollyal Nagisa – De talán új ötleteket meríthetek belőle a merényletezéshez.

-Te aztán kötelességtudó vagy – nevette el magát halkan Kayano.