Tale of the White Demon

|57|

"Mask of steel, silent words/Waiting till the coin had turned/Many down, one more left/Armour up, sights are set (...) We won't discriminate/Whatever your name/No we won't hesitate/To bring it like a hurricane"                                                                                                                                                             (All Good Things-Fight)

Másnap, a szemeszter utolsó tanítási napján Korosensei be sem jött a suliba. Nehezen tudták róla elképzelni, hogy csak így kihagyja ezt a jeles eseményt, de miután Ritsu megsúgta, hogy ha minden igaz, Bécsbe indult az eredeti Sacher-torta miatt, egyből világossá vált a dolog. Yume már csak azt remélte, hogy nekik is szállítmányoz majd egy keveset az édességből, bár nem volt benne biztos, hogy egy ennyire keménynek ígérkező nap után akar-e majd egyáltalán enni. Karasuma ugyanis kihasználta, hogy az osztály egész nap rá van bízva (Európa azért még a 20 Machhal közlekedő polipnak sem volt két perc), és kitalálta, hogy akkor majd ő is vizsgáztat a maga módján. Yume végül is nem panaszkodhatott: hiányolta a tesivizsgát, hát tessék, megkapta. Mondjuk, úgy tagadhatatlanul nehéz volt a célra koncentrálni (lövészettel kezdtek), hogy közben Bitch-sensei egy nyugágyból, kezében egy nagy pohár limonádéval (vagy mivel) osztotta az észt.

-Neked sem ártana edzeni, Bitch-sensei – végül Mimura volt az, aki szóvá tette a dolgot – A késes és pisztolyos képességeid sem sokkal jobbak a mienknél.

-A felnőttek cselesek – jaj, már megint ezzel a "felnőttek" szöveggel jön, pedig alig múlt húsz – Ne aggódj, a ti taktikátok nélkül is a legjobbat tudom nyújtani.

-Ez az én Irinám – a fekete árnyhoz hasonló férfi olyan hirtelen jelent meg a hátuk mögött, hogy még Yume is összerezzent. Magáról a megszólítottról már nem is beszélve, aki majd' kiesett a nyugágyból ijedtében.

-L-Lovro-sensei!

-Speciális tanácsadóként érkezett ide csak a mai napra – Yume némi kárörömöt vélt felfedezni a szintén odalépő Karasuma arcán. Jé, nem gondoltam volna, hogy ilyet is tud... – Tippeket ad majd a stratégiánkhoz egy profi szemszögéből.

-Egy napot pihensz, és a karod elfeledkezik a gyilkolásról – Lovro végigjáratta a tekintetét az osztályon, aztán ismét ex-tanítványára nézett – Ha nem akarod, hogy elküldjelek innen, mars átöltözni! – ripakodott rá, mire Bitch-sensei szó nélkül felpattant, és olyan tempóban rohant el az öltözők felé, hogy a szó legszorosabb értelmében porzott utána az út. Aztaaaaaa... én is akarok nála tanulni egyszer!

-Köszönjük a közreműködését – Karasuma úgy fordult ismét Lovrohoz, mintha ez a kis intermezzo meg sem történt volna.

-Alaposan ront a helyzeten, hogy nem tudtam kapcsolatba lépni a legígéretesebb bérgyilkosokkal – ráncolta össze a szemöldökeit Lovro – Talán megijedtek volna, hallva Red Eye kudarcáról? – a francba, ez a pasi túl jól értesült. Yume csak remélni tudta, hogy ez nem azt jelenti, hogy róla is pontosan tudja, kicsoda. El is oldalgott a közeléből, és inkább visszakotródott a lővonalra. Utálta, hogy ennyire rosszul lő, még az osztályban is csak a közepes szintet érte el – csak remélni tudta, hogy a nap során a késekkel vagy a közelharccal még bizonyíthat. Mert hogy Lovro úgy menjen el innen, hogy csak ezt a borzalmas teljesítményét látja, még ha nem is tudja, ki képezte ki... ezt nem bírta volna elviselni.

Persze, azzal tisztában volt, hogy az osztály két mesterlövészével nem veheti fel a versenyt. Hayami és Chiba utolérhetetlenek voltak, kétségkívül egyenként is veszélyesek, de ha a másikkal közreműködve, két oldalról támadnak... ott a célpont halott ember. Vagyis polip, jelen esetben. Yume fél füllel meghallotta, ahogyan Lovro odaszól Karasumának, mi szerint örülne, ha az a két diák a tanítványa lehetne. Nos, igen... szerintem a világon az összes kiképző örülne neki.