Tale of the White Demon

|29|

"So we can take the world back from a heart attack"                                                           
(Fall Out Boy-The Phoenix)

Hétfőn kapták vissza a vizsgáikat. Yume nem tudta elképzelni, hogy az évfolyam száznyolcvanhat tanulójának mind a hat dolgozatát hogyan tudták mindössze két nap alatt kijavítani, ám őszintén szólva nem is nagyon akarta. Az, mondjuk, sokkolta kissé, hogy ebből a száznyolcvanhatból csak száztizenkilencedik lett összesítésben (kemény kétszáztizenkilenc pontot ért el, és váltig állította, hogy az odaégetett takoyaki és a japán volt az oka mindennek – na meg az a bizonyos felügyelő tanár). De a tény, hogy fizikából viszont évfolyamelső lett, minden várakozását felülmúlta. Mégis kis elégedetlenséget érzett, tudott volna ő jobbat is... ha nem ilyen rohadt igazságtalanok a főépületi tanárok. Vagy talán...

Teljesen lesápadt a gondolatra, hogy talán az a dög Asano miatta, bosszúból kérte meg az apját, hogy csavarja meg egy kicsit a feladatsorokat. Az igazgatónak végül is ez remek ajánlat lehetett, hisz' még nagyobb volt az esély az E osztály földbe tiprására... a fia pedig jól szórakozott a szenvedésükön, csak azért, mert Sugimura Yume nem úgy táncolt, ahogy ő fütyült. Ökölbe szorult a keze a tehetetlen dühtől, legszívesebben széttört volna valamit.

Még maga Korosensei is letört a nagyfokú, ráadásul rajtuk kívül álló okok miatti sikertelenségükön. Ezt akkor lehetett a legjobban megfigyelni, amikor osztályfőnöki órára ugyan bejött, de vagy öt percet állt a katedra mögött néma csendben (ha valami, akkor ez igazán nem volt rá jellemző), ráadásul nekik háttal. Senki sem mert megszólalni, még csak megmoccanni sem; a feszültség egyre csak nőtt a teremben.

-A felelősség teljes mértékben engem terhel – szólalt meg osztályfőnökük a töméntelen mennyiségűnek tűnő néma perc után – Úgy tűnik, alábecsültem, mire is képes ez az iskola. Még csak a szemetekbe sem tudok nézni ezek után.

Aha, szóval ezért áll háttal. Viccen kívül, Yume nagyra értékelte, hogy Korosensei ennyire lelkiismeretes, de a maga részéről nem tartotta olyan tragikusnak, hogy elszúrtak egy félévi vizsgát. Jó, nyilván, ez az utolsó évük, és teperni kell a jobb jegyekért, mert itt már minden is beleszámít majd az egyetemi felvételibe, satöbbi, satöbbi... Yume a maga részéről mondjuk, nem vette túl komolyan ezt az egészet – persze, nyilván tanult eleget, és küzdött az osztályzatokért, de a jövője miatt nem aggódott túlságosan: akár egyetemre megy, akár nem, mindenképpen bérgyilkos lesz belőle, hogy mestere oldalán harcoljon, és egyszer majd átvegye tőle a japán alvilág trónját. A többieknek nyilván nem adatott meg ez a lehetőség, úgyhogy a lány kivételesen elővette az empatikusabb énjét és befogta a száját.

A mellette ülő vörös hajú fiúnak azonban nem voltak ilyen aggályai. Yume csak egy zöld villanást látott, a következő pillanatban pedig Karma kése már a táblán koppant, éppen azon a helyen, ahol az előbb még osztályfőnökük sárga feje volt.

-Biztos vagy benne? – állt fel a fiú. Lassan, magabiztosan sétált a tanári asztal felé, kezében a vizsgalapjaival. A hanglejtése, a mozdulatai, mindene olyan volt, mint az ideérkezése napján. Provokálni akarja... de miért? – Ha nem nézel ránk, akkor azt sem tudhatod, mikor akarunk megölni.

-Karma-kun! – vörösödött be a polip – Nagyon magam alatt vagyok jelenleg, és... – már mondta volna kilométeres sirámait, de kénytelen volt elhallgatni, amikor Karma lecsapta elé a vizsgáit. Yuménak fogalma sem volt, mitől döbbent le ennyire, mi volt a lapokon.

-Néhány kérdés nem állíthat meg engem – a fiú hangján hallani lehetett, hogy önelégülten mosolyog, bár háttal állt, és akkor Yume már tudta. Mégsem bírta megállni, hogy ne győződjön meg róla a saját szemeivel is, úgyhogy felpattant, és néhány lépéssel a tanári asztalnál termett. 98%, 99%, 98%, matekból pedig egyenesen 100%...