Tale of the White Demon

|50|

"Everybody's worried about me/In too deep/Say I'm in too deep"                                                  (Rachel Platten-Fight song)

-Ha ma is futnunk kell, én univerzumot váltok!

Yume nagyon is egyet tudott érteni Rio kifakadásával, főleg, hogy annak dacára, hogy a tesi aznap az első órájuk volt; máris harmincnégy fok volt a hőmérséklet. Árnyékban.

-Nem hiszem, hogy fürdőruhában kellene futnunk – vont vállat Yukiko –, bár fogalmam sincs, mit tervez mára Korosensei.

-Az iskola medencéje pont az ellenkező irányba van, nem? – kérdezte Ritsu a szőke lány telefonjáról (időközben ugyanis az E osztály összes diákjának telefonjára rátelepítette magát, és a lehető legváratlanabb pillanatokban jelent meg).

-De, bár mondjuk azt mi úgyse használhatnánk – vont vállat Yume. Annyira nem lelkesedett a vízért, szívesebben vette volna, ha egész egyszerűen elmarad az első órájuk. Jó, az is tagadhatatlan könnyebbséget jelentett már, hogy Korosensei átvette Karasumától a tesiórát, így legalább nem kellett közelharcot vagy más efféléket gyakorolniuk – ezeket Yume mind-mind rajongásig szerette, de ebben az időben már ha csak belegondolt, is csurgott a hátán az izzadság.

-Rendben, megjöttünk! – a lány el sem akarta képzelni, hogy bírja ki Korosensei még most is a hosszú, tanári köpenyében, de még az is elképzelhetőnek tartotta, hogy mesterséges organizmus lévén valami szellőzőrendszert is kialakított magának – Ámuljatok!

Széles mozdulattal húzta szét előttük a bozótot, és az E osztály lélegzete kollektíven akadt el egy pillanatra. Ahol eddig az erdei folyó volt, ott most egy félig természetes-félig mesterségesnek tűnő medence díszelgett a fák árnyékában; zsilippel, úszósávokkal, mindennel. Na ne...

-Egy medence, amit kifejezetten az E osztály számára készítettem! – büszkélkedett a polip, de az utolsó szavait már alig lehetett hallani, mert az osztály hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a (patakhoz méltóan) hideg vízbe. Mármint a nagy többség. Kayano ugyanis egy ki tudja, honnan előbányászott úszógumiban keresett menedéket (és szidta a perverzül lesifotózó Okajimát), Hazama az egyik nyugágyon olvasott valami Stephen King-könyvet, Terasaka pedig egész egyszerűen lógott.

Ami magát Yumét illeti, ő a medence széléről, lábát a vízbe lógatva figyelte a többieket. Idáig soha senkinek sem mondta el, de az igazat megvallva, tartott egy kicsit a víztől. Az úszótudás hiánya egy olyan lyuk volt a kiképzésén, amit eddig észre sem vett, hogy létezik – azonban jelen pillanatban mindennél kínosabb lett volna a számára, ha a többiek előtt derül rá fény. Volt egy-két ember az osztályban, aki előszeretettel használta volna ki ezt a gyengeségét.

Így hát csak ült, figyelte Korosensei önjelölt-úszómesterkedését, és igyekezett még véletlenül sem a fürdőnadrágos Akabanet bámulni. Legalábbis nem feltűnően. Olyan igazságtalan, hogy mindig a legnagyobb köcsögöknek vannak a legjobb hasizmaik! Valahányszor a fiúra nézett, mindig előbb a kinézete jutott el az agyáig, és csak aztán a tény, hogy ő jelenleg épp utálja. Így azért elég nehéz volt keresztülnézni rajta; és bérgyilkos-elméjének egy halvány sugallata szerint Karma pont ezt szerette volna elérni. Hogy ott rohadna meg...!

-Ne legyél már ilyen földhözragadt, Korosensei! – lépett bogaras tanáruk elé a sokszázadik idegtépő sípolás után Kurahashi – Csobbanj te is egyet! – lehajolt, és egy nagy adag vizet fröcskölt az akcióját kislányos visítással lereagáló osztályfőnökre.

-Mi volt ez a sikoly? – döbbent le Sugino. Én se mondhattam volna szebben. Yume agyáig mindössze ennyi jutott el, a következő pillanatban ugyanis Karma is akcióba lendült, és tiszta erőből elkezdte rángatni az úszómester-létrát – mint a legény a nótabeli meggyfát, abban a reményben, hogy a polip majd az orra elé hullik.