Tale of the White Demon

|24|

"Violence is an energy against the enemy"                                                                                 
(Green Day-Know Your Enemy)

Kamiora sok mindent lehetett mondani, de azt sajnos nem, hogy hazudott volna. Úgyhogy Yume, miután előző este hivatalos értesítést is kapott emailben az eseményről, igencsak semmi kedvvel vette fel a Kunugigaoka egyenruháját, ami a gimnáziumba kerülése óta az őt megillető szekrényrész alján porosodott. Jó, ez így, ebben a formában nem volt igaz, hiszen az előző téli szünetben, amit a pártfogójánál töltött, elővigyázatosságból kimosta, de hát már azóta is eltelt majdnem öt hónap.

Sóhajtva nézett végig magán, mikor végzett (tükör hiányában kénytelen volt így leellenőrizni a kinézetét). Utálta az egyencipőt, amit a kényelmes bakancsa helyett kellett hordania és mindig feltörte a lábát; utálta, hogy nem vehet fel fekete pólót a kigombolva hordott inge alá; a kényelmetlen zakót szintúgy; de legkevésbé a szoknyával volt kibékülve, lévén annak hossza alig érte el a combja közepét. Úgy egyébként mindenfajta szoknyától herótja volt, de azért annyira ő sem akart kilógni a sorból, úgyhogy iskolaidőben beérte egy egyszerű, fekete, térdig érő darabbal, és az alatta hordott szintén fekete leggingssel. Most azonban ezt nem teheti meg, így a maximum ellenállása kimerült annyiban, hogy egy fekete sortot húzott a szoknya alá. Hát, így sem állt volna neki katákat gyakorolni, de valamennyivel azért jobban érezte magát tőle.

A gyűlésre természetesen az ő ebédszünetükben került sor. Mikor máskor? Korosensei meghagyta nekik, hogy hármas-négyes csoportokban keljenek át az erdőn, hogy ha esetleg valami bajuk lenne, közel legyen a segítség, aztán eltűnt. Yukiko szerint azért, hogy emberi formára maszkírozza magát, ugyanis ki nem hagyta volna tanári pályafutása első iskolagyűlését. Na igen, azonban poliptanáruk csak arról az egyről feledkezett el, hogy mi lesz, ha a csapat összes tagja veszélybe kerül. A Yukiko-Okuda-Yume-Rio csapattal ugyanis pontosan ez történt. A kétballábas Okuda ugyanis véletlenül felzavart egy méhkast, minek következtében vagy fél kilométert kellett futniuk árkon-bokron át. Persze, mindez nem történik meg, ha nem választanak a szokásos, jól bejáratott ösvény helyett valami gyanús, ám elvileg rövidebb kerülőutat. Járt utat a járatlanért, ugyebár.

-Leráztuk őket? – lihegte Rio a térdére támaszkodva. Hát igen, a rövidtávos lánynak ez az ötszáz méteres sprint maga volt a pokol.

-Szerintem igen... – vélte Yukiko, ám alighogy kimondta, tompa zúgás ütötte meg a fülüket.

-Én ezt nem hiszem el! – kiáltott fel elkeseredve Yume, mielőtt azonban újból menekülőre foghatták volna, valaki elrobogott mellettük. Okajima volt az, és amennyire pár pillanat alatt megfigyelhették, igencsak ziláltan nézett ki. A vállába például egy kis, zöld kígyó csimpaszkodott vidáman, ruhái ázottan tapadtak a testére. Csak elrohant előttük, meg sem látta őket – a méhek meg utána.

-Neki is nehéz napja lehetett – jegyezte meg Okuda részvétteli hangon.

-Legalább elterelte a méhek figyelmét, már ha van nekik olyan – vont vállat Yume. Őt egy fokkal kevésbé rendítették meg az osztály perverzének megpróbáltatásai.

-Szerintem menjünk, nem akarok a főépületesek orra előtt késve besétálni – indítványozta Yukiko.

-Szívemből szóltál – emelkedett fel Rio, így aztán a négyes folytatta útját. Kis idő múlva szerencsére össze is futottak a Nagisából, Kayanoból, Suginoból és Sugayaból álló csapattal – jobban mondva beléjük futottak, ugyanis osztálytársaik a fáradtságtól teljesen kiterülve hevertek a földön, és amikor Yume megkérdezte, hogy velük meg mi az osakai cserépkancsó történt, Kayano valami vérszomjas hangyákról motyogott.