Tale of the White Demon

|46|

"This world belongs to the young ones/Take your dreams and find the seventh sun"          (Scorpions-Seventh Sun)

A harmadik játékrészben az ő osztályuk volt a védő csapat, így Sugino dobhatott. Yume ugyan nem tudott túl sokat a baseball szabályairól és taktikáiról, azt azonban látta, milyen izgatott a máskor vidám és gondtalannak tűnő srác. Aztán a mellette idegesen a körmét rágó Yukikora nézett, és megértette: sokkal nagyobb lesz itt a tét, mint egy egyszerű iskolai verseny helyezése.

-Első dobó, Sugino az E osztályból – jelentette be a hangosbemondó. A fiú feszülten kifújta a levegőt, aztán felemelte a lábát, dobott, és...

-Te jó ég, de szép volt ez a csavart! – kiáltott fel Yukiko, míg Kayano akkorát visított, hogy Yume gyanította, hallókészülékre lesz majd szüksége – azonban ez mind nem érdekelte, amíg az A-sok nem tudnak mit kezdeni Sugino dobásával. Márpedig pontosan ez történt.

-Ne engedd, hogy visszaüssék, Sugino! – kiáltott oda neki Sugaya – Még ha felénk jönne, se biztos, hogy el tudnánk kapni a labdát...

-Tudom – nevetett Sugino, de a hangjában semmi bántó sem volt, és Yume valamit megértett abból, miért pont érte van oda és vissza a legjobb barátnője. Sugino jó srác volt, a szó minden értelmében. És amikor még egy ütőt lenullázott a speciális dobásával, akkor már Yuméból is kitört a hangos örömujjongás.

-Nyolcadik ütőjátékos, a balkülsős, Akabane-kun – Yume őszintén nem értette, miért is áll ilyen jól Karmának a baseballütő. Aztán pedig azt, hogy neki miért jutnak eszébe ilyen orbitális baromságok, szóval azon igazából már meg sem lepődött, amikor Yuki odasúgta neki:

-Hallod, hang vagy odakiabálni neki, hogy "Győzz nekem, Karma-kun! Szeretlek!".

-Igen, hang vagyok – bólintott Yume azonnal és némiképp elborzadva. Yuki csak halkan kuncogott mellette, amit ugyan nagyon nehezen tudott figyelmen kívül hagyni, de amikor Karma ténylegesen is színre lépett, akkor meg már másra koncentrálni lett volna nehéz.

-Nem csalás ez egy kissé, Igazgató úr? – a fiú egyenesen a kispadon elégedetten trónoló férfira nézett, láthatólag minden félelem nélkül viszonyult hozzá, amit az egész Kunugigaokában nagyon kevesen mondhattak el magukról – Védekező pozíciót vettek fel és körülfogják a pályát, de a bíró még csak nem is figyelmeztette őket. Nem gondoljátok ti is furcsának ezt, srácok? – pillantott a hálókon kívül tolongó főépületiekre – Ó, már értem. Nem vagytok valami észkombájnok, szóval fogalmatok sincs a védekező pozíciókról, mi?

A pálya szinte felrobbant. Csak úgy röpködtek az elit gimnáziumhoz igazán nem méltó szitkok a pálya közepén lazán vigyorgó fiú felé, és ha nincs elkerítve a játéktér, hát minden bizonnyal meg is dobálják valamivel. Na jó, azt meg kell hagyni, hogy ez szép volt. Bármennyire is herótja volt Akabane idegesítési technikáitól, így, hogy máson használta őket, egész szórakoztatónak tűnt a dolog. Mondjuk, azon még a provokáció sem tudott segíteni, hogy a fiúk pontszámok tekintetében rohamos sebességgel csúsztak lefelé. Yume megpróbálta megkeresni a tekintetével Korosenseit, hogy lássa, mit lép erre edző-osztályfőnökük, azonban a megelevenedett baseball-labda befúrta magát a fűbe, és egyelőre semmi jelét sem adta, hogy szándékában állna kijönni onnan.

A meccs kezdett nagyon kritikus pontra érni, ráadásul éppen Shindou következett az ütésben, amikor Sugino, a csapatkapitány időt kért. Ilyen távolságból ugyan Yume nem hallhatta, mit mond, azonban a fekete hajú fiú igencsak gondterheltnek látszott, és ebben igazán semmi meglepő sem volt. Yukiko megint a körmét kezdte rágni, Yuméból pedig már majdnem kiszakadt egy feszült szitkozódás, amikor Karma odasétált a kis körben csoportosuló fiúkhoz. Nem sok mindent mondott, de azok elég hasznosak lehettek ahhoz, hogy az E osztály csapata a régi harci szellemmel érkezzen vissza a pályára.