Tale of the White Demon

|4|

"Easy to find what's wrong, harder to find what's right"
(Breaking Benjamin-Dance With The Devil)

-Nem számítottál rá, igaz?

Yume felkapta a fejét. Eddig atombiztos helynek tudta az udvar legfélreesőbb fáját, a kedvenc helyét. Általában itt töltötte az ebédszüneteket, ha épp nem volt pénze ételre. Az árvaházban tizenöt éves kortól kezdve már csak naponta kétszer, reggel és este kaptak enni. Társai nagy többsége olyan iskolákba járt, ahol állami étkeztetés járt nekik, de mivel a Kunugigaoka egy magániskola volt, itt minden tanulónak önállóan kellett gondoskodnia az ebédjéről. A lány mindig eltűnt a színről, ha a többiek ettek - utálta volna, ha szánalomkaját kap valamelyiküktől, márpedig amilyen összetartó közösség volt az osztályuk, ez egy igen reális veszélyforrás volt számára.

-Logikátlannak tűnik számodra, hogy ha valaki elkövet egy ilyen horderejű tettet, akkor utána miért mozog még nyilvánosan, ugye?

A hang most a másik irányból szólt. Yume lehunyta a szemeit. Próbált minden mozgást, minden rezgést felfogni maga körül az anyagban, ahogy azt tanította neki a pártfogója korábban. Hirtelen kinyúlt a jobb kezével, támadást színlelve. Ezzel egyidőben azonban megpördült, és bal tenyere élével a levegőbe csapott.

-Gyilkost neveltek belőled.

Yume kifújta a levegőt, aztán lassan kinyitotta a szemeit. Bal keze alig néhány centire volt a poliplény testétől. Ha lett volna nála kés...

-Mi mást kellett volna? - nevetett fel keserűen - Én csak erre vagyok jó, ezt a saját szemével láthatja, Sensei. Csak kihozták belőlem, amit lehet.

-Ó, azért annyira ne tartsd nagyra magad - tért vissza a polip jól ismert, idegesítő vidámsága - Még messze nem vagy készen, ha szabad így fogalmaznom. Technikás vagy, erős, gyors... de még valami hiányzik belőled.

-Micsoda? - kérdezte Yume. Jó, sosem tartotta magát egészen tökéletesnek, de ez most szíven ütötte. Elvégre a harc volt az egyetlen, amiben világéletében jeleskedett. Ha azt is elveszik tőle, semmije sem marad.

-Idővel majd rájössz - vigyorodott el az osztályfőnöke - Mindenesetre, azzal nem jutsz előre, ha itt búslakodsz egyedül. Nem muszáj mindig annak maradnod, aminek születtél. Amúgy elugrom Sanghajba, ha már ebédszünet van, kérsz valamit?

-E... egy hot-dogot elfogadnék - nyögte ki Yume. A váratlan témaváltás úgy meglepte, hogy szinte pislogni sem tudott.

-Ahogy szeretnéd. A ketchupot szereted, ugye?

-I-igen.

-Kérésed számomra parancs. Hamarosan itt vagyok! - azzal már fel is repült az égbe, néhány kósza madár legnagyobb rémületére, akik rémült csapkodással próbáltak meg elinalni az útjából. Yume döbbenten nézett utána, és elkönyvelte magában, hogy soha, de soha a büdös életben nem fog már meglepődni semmin. Bőrkarkötőit piszkálgatva eltöprengett rajta, hogy ez a polip mégis honnan tudhat ennyi mindent róla, de arra jutott, hogy lesz még ideje kideríteni; most még talán felesleges is ezen túráztatnia az agyát. Aztán felállt, és visszament a régi egyetem épületébe.

*****

Ebédszünet után érkezett el az első angolórájuk. Yume nem igazán tartott a nyelvtől, hiszen szinte csak angol zenét hallgatott (leginkább rock- és metalbandákat), így aztán szinte baráti viszonyban volt az angollal. Az már más kérdés, hogy nyelvtudása tekintélyes részét tették ki a vulgáris kifejezések, illetve a depresszió és szorongás témaköre, de hát valamit valamiért.

-Tehát a kérdés a következő - fordult feléjük az osztályfőnökük, miután felírta a táblára a példamondatokat. Yume drukkolt, hogy ne őt válassza, ugyanis még javában rágódott a hot-dogján - Isogai-kun!

-I-igen? - nyögte ki a fiú. Yume akkor jött rá, hogy azért, mert neki meg az angol volt a mumusa.

-Az alábbi csápok közül melyik különbözik a többitől? - a négy elszíneződött csáp a négy különböző színnel bekarikázott névmást jelképezte a mondatokban. Isogainak ezúttal nem tartott soká, hogy rájöjjön a megoldásra.

-Izé... a kék?

-Helyes! - osztályfőnökük sárga arca egy pillanatra halványpirossá vált, miközben felragyogott rajta a helyes választ jelző karika - A kék mondatban a "who" vonatkozó névmás. A vonatkozó névmás az előtte álló mondatra vonatkozik, így...

Yume elbambult. Világéletében unta a nyelvtant, az anyanyelvében elég nehezen is boldogult vele. Az angolban valamiért kicsivel könnyebben, de attól még ugyanúgy ki nem állhatta, ha ilyen típusú feladatokat kellett megoldania. Ennél minden jobb volt, vagy legalábbis érdekesebb. A lány észrevétlenül keresztbe tette a lábát (sikerült ezt úgy kiviteleznie, hogy nem reccsent meg alatta az ősöreg szék, amiért nagyon büszke volt magára), és jobb híján random kanjikat kezdett firkálni a Yadától csórt ezüstszínű filcével fekete bakancsa gumírozott talprészére.

-Sugimura-chan, ismételd meg, amit mondtam!

-A come-in egy partikulás szókapcsolat, a partikula, mint olyan, nem toldalékolható szót jelent. Erre a legjobb példa a japánban a... - Yume itt elakadt. Segélykérően tekintett körbe a teremben, de Yukiko ezúttal sem hagyta cserben - a "mo".

-Nagyszerű - bólintott a polip, és Yumenak hatalmas kő esett le a szívéről. Kihívóan tanára szemébe nézett, aki csak elégedetten bólintott. A lány elégedetten hátradőlt. Abban már most biztos volt, hogy fáradtságos, kihívásokkal teli év elébe néznek.