Sirius szemszöge
-Én akkora idióta vagyok, baszki James...baszki!-járkáltam fel-alá másnap reggel a szobában.
-Most miért mondod ezt. Részeg voltál nem?-dőlt el az ágyon, már vagy egy fél órája a nyavalygásom hallgatta.
-De...de ezt nem érted. Érted?-tártam szét a karom. James bambán meredt rám.
-Tetszett?-kérdezte végül.
-Most miért kérdezel ilyet?-roskadtam le egy székre.
-De tetszett?
-Nem. Nem tudom...-temettem a tenyerembe az arcom.-Most biztos idiótának tart...fogadok nem is akar látni többet.
-Ne drámázz már.-legyintett.-Mit is szoktál ilyenkor mondani? Áh igen! Csak egy csók.
-De ez...
-Ez nem csak egy csók?
-De!
-Akkor?
-De JAMES! Jameeees!-kínlódtam, már szinte lefolytam a székről kínomba.-Most mit csináljak?
-Beszélj vele.
-Biztos hogy nem.
-Mi az hogy biztos hogy nem?-vonta fel a szemöldökét.-A barátod.
-Nem úgy értem...te is tudod hogy komoly beszélgetésekre teljesen alkalmatlan vagyok. Nem beszélnél vele te?
-Nem én smároltam le ember.-rázta a fejét James.-Most nem tartom a segged. A lányoknál megoldottuk. De ő Remus, old meg.
-Miért utálsz ennyire?-forgattam a szemem.
Gondolkodnom kellett hogyan tovább, ugyanis nem voltam hajlandó kitenni a lábam a szobából. Szóval lányok, ha bárki azt mondja nektek hogy egy fiú nem gondolja túl a dolgokat az hazudik. Tehát, feküdtem a széken mint egy katasztrófa, aztán a földön, az ágyon, az ablakban. James pedig türelmesen végig hallgatta az eszement agymenéseimet.
-És mi van ha már nem leszünk barátok? Ha már nem leszünk senkik? Mi lesz velem nélküle? Fel is kötöm magam. NEM. Azt semmi kép sem hagyom. Nem veszíthetem el.-estem kétségbe.
-Sirius. MOST FEL ÁLLSZ. KITOLOD A SEGGED, ÉS BESZÉLSZ VELE!-intett az ajtó felé James.
-De...
-MOST!
-Jóvan jóvan, na. Nem kell így felkapni a vizet.-álltam fel.
A nyitott ajtóban még vissza néztem Jamesre. Könyörgően, és kétségbeesetten. De ő csak szem forgatva intett hogy haladjak már mert ő már éhes. Chh, még ilyen rohadékot. Én itt haldoklok ő meg elzavar mert éhes.
Mit tehettem mást, muszáj volt mennem. Elindultam a lépcsőn, ki a kertbe. Szomorúan pillantottam fel a velem szembe jövő diákokra, akik arcom láttán abba hagyták a mosolygást. Legalább ők együtt éreznek. Köszönöm nektek diák társak. Oda ballagtam a kúthoz, ahol éppen Remus és Lili veszekedtek. Amikor oda értem úgy abba hagyták mintha soha el sem kezdték volna.
-Khm...beszélhetek veled?-fordultam Remushoz.
-Hát...aha.-bólintott.
Lili felpattant, biztatóan rám mosolygott és elment.
-Szia.-kezdte Remus.
-Szia.
-Hogy vagy?-tördelte a kezét.
YOU ARE READING
Wolfstar
Random-Sirius!-kiáltottam. Ekkor valaki berántott a sátorba. -Ne kiabálj.-morogta. Rá jöttem hogy most milyen közel is vagyunk egymáshoz. Nem tudtam le venni róla a szemem. ahogy szürke szemeivel a távolba figyelt valamit, az ajkát ami néha mosolyra húzód...