Wolfstar

41

Sirius szemszöge

Egyik reggel, a mardekárosokkal volt óránk. Jamessel ültem. James a cipőjét firkálta, én meg Regulust néztem. Valami furcsa volt rajta, csak épp nem tudtam hogy mi.

-James.-löktem oldalba a fiút.

-Ne lökdössél már!-lökött vissza.

-De James!

-Mivan?

-Nem látsz valami furcsát Reguluson?-néztem a testvéremre gyanakvóan.

-Nem tudom...be van kötve a karja?-kérdezte hanyagul majd vissza fordult a cipőjéhez.

-A KARJA!-Suttogtam hangosan...már ha lehet ilyet. 

Regulus alkarja be volt fáslizva. Mi történhetett vele? A pad alatt lógatta a kezét és nem is használta. Eltört? Akkor meggyógyították volna. Miért hagyja magát szenvedni? Bár...hagy szenvedjen. Megérdemli.

-Szerinted mi van a karjával?-kérdeztem Jamest.

-Állj le Sirius. Még a végén megsajnálod.-morogta a cipőjét firkálgatva. 

Megfogadtam a tanácsát és annyiban hagytam a dolgot. Legalábbis egy darabig. Óra végén már tényleg nem bírtam ki. 

-Reg!- szóltam neki, mire a fiú megállt és rám nézett.

-Mi van? Sietek.-morogta.

-Mi van a karoddal?-néztem a kötést.

-Rohadj meg Sirius!-azzal faképnél hagyott.

-Én mondtam hogy hagyd.-lépett mellém James.

Békésen sétáltunk a folyosón, amikor valaki a nevemet ordibálta.

-SIRIUS! TE GYÖKÉR!-az én drága Remusom kicsit ideges volt ma.

-Mi az éde...

-NE HÍVJ ÉDESNEK!-oda ért, és az orrom alá dugott egy aranyló csokipapírt.-Mi ez?

-Egy csoki papír.-állapítottam meg.

-Pontosan. És szerinted mi vele a bajom?

Igen. Megettem Remus csokiját. Megint. Hogy bevallom-e, bocsánatot kérek, és talán még hozok neki egy másikat is? Dehogy. Tagadom ameddig csak meg nem folyt.

-Nem tudom...hogy nem ezüst színű?-találgattam.

-NEM!

-Hó, hó. Nyugi édes.

-NEM VAGYOK AZ ÉDESED!

-Ugye milyen édes amikor mérges?-súgtam Jamesnek.

-Szerintem ilyenkor rosszabb mint vérfarkasként.-súgta vissza a fiú.

-Nem zavarok?!-háborgott Remus.

-Bocsi, bocsi. Figyelek.-néztem vissza rá.

-Finom volt a csokim Sirius?-nyomta ismét a szemem elé centikre a papírt.

Néma csendben néztem hol a papírt hol Remust, majd nagy levegőt vettem.

-Éééén? Én? Remus. Hisz ismersz! Soha nem enném meg a csokid.-tettem a szívemre a kezem drámaian. 

-Persze. Ugyan ezt mondtad a múltkor is. Meg azelőtt és azelőtt is.-forgatta a szemét Remus.

-Ugyan már, az csak csoki.-legyintettem.-Annyi csokit szerzek neked hogy belefulladsz.