Cherry Lane • Billy Hargrove +18

Cherry Lane

A reptéren kerestem a tekintetemmel azt a férfit, akit eddig csak kétszer láttam, de még ennek ellenére is egyből felismertem.

Magas és szigorú tekintetű, egyszerűen nem értettem anyám mit lát benne.
Elindult felém katonás, határozott léptekkel és egy erőltetett mosoly kíséretében megszólított.

-Alexandra! -megállt előttem és egy kínos másodperccel később féloldalasan megölelt, majd kikapta a kezemből a bőröndömet
-Neil! -bénán viszonoztam a mosolyt

Megfordult és elindult egyenesen a kijárat irányába a parkoló felé.

-Hogy telt az út? -hátra sem pillantott

Botorkáltam mögötte, jól megnéztem az indianapolisi repteret magamnak, hiszen ez lesz egy jó ideig az utolsó nagyvárosi élményem.
Max azt mondta Hawkins kicsi, de ha megszokom szeretni fogom.
Nos ebből arra következtettem, hogy egy porfészek, csak nem akarta ilyen nyersen a tudtomra adni.
A húgom tudja, hogy Kalifornia az én igazi otthonom, és sosem hagytam volna el, ha nem kényszerültem volna rá.

-Gyorsan eltelt. -feleltem
-Remélem hoztál melegebb ruhát is, ez nem Kalifornia! -ekkor hátrapillantott a férfi

Furcsa volt a kora őszi szellőt érezni, nem vagyok ehhez hozzászokva.
Valóban kicsit jobban fel kellett volna öltöznöm.

Az autóút kínosan telt, nagyrészt csendben ültünk, olykor próbált szóval tartani, de semmi kedvem sem volt bájcsevegni.
Két éve karácsonykor láttam utoljára Neilt és anyámat is, mikor meglátogattak Kaliforniában.
Igazából nem is engem, csak Neilnek volt valami dolga, ezért az egész családját megfogta és az apjánál töltötték az ünnepeket.

Öt éve ismerkedett meg anyámmal, gyűlöltem amiért elválasztotta a családunkat ez az ember.
Mindig is apás voltam, egész kislány koromtól kezdve, ezért mikor fél éve meghalt teljesen kikészültem.
Szerencsére Max eljöhetett hozzám, Kaliforniába a temetésre, és így talán egy kicsit könnyebb volt elengednem édesapánkat.
Akkor elmesélte, hogy mennyire utálja Neilt és Billyt is.
Megértettem az ellenérzését, hiszen az idősebb Hargroveról süt a szigor, bár Billyt nem ismerem túl jól.

18 éves voltam már, mikor anya és Neil megismerkedtek, ezért én választhattam és apámmal maradtam.
Billyt kölyökként láttam, annyi idős volt mint most Max.
Cigizett a szobájában és bömböltette a zenét, bármikor átmentem meglátogatni a húgomat.
Az anyámmal való kapcsolattartás nem tartott sokáig, hiszen nehezteltem rá.
Egy évig még időnként meglátogattam őket, majd ezek elmaradtak és csak Maxel találkoztam házon kívül.
Két éve karácsonykor láttam legutóbb Billyt, akkor már 16 volt, de még mindig elviselhetetlen.
Nagyobb volt mint pár évvel korábban és ezzel vissza is élt, folyton piszkálta Maxet.

-Anyád azt mondta, hogy hétfőn kezdesz! -törte meg a gondolataimat a férfi hangja
-Igen. -az ablak felé fordultam
-Hálás lehetsz, hogy talált neked munkát. Becsüld meg!

Egy pillanatra lehunytam a szemem.
Hálásnak? Mégis miért?
Mert egy poros kisvárosban talált nekem munkát?
Természetes, hogy segít a lányának akit korábban cserben hagyott.
Itt vagyok maholnap 23 évesen, a nyakamban rengeteg adósággal, még a kocsimat is el kellett adnom, hogy édesapám kezeléseit finanszírozhassam.
Apa házát is elárverezték a halála után, konkrétan nem volt hová mennem.
Susannak kutya kötelessége volt segíteni, míg talpra nem állok.
Egy hónapja elveszítettem mindent, az otthonomat a munkahelyemet és a megtakarításomat is feléltem.
Egy hónapig a barátaim nyakán éltem, mígnem anyám megszánt.

Nem tudtam, hogy leszek képes velük együtt élni, de nyugtattam magam, hogy ez csak ideiglenes.
Spórolok és nyáron visszaköltözöm Kaliforniába, befejezem a főiskolát és végre élhetem az életem.
Az utolsó szemeszterem alatt újult ki édesapám betegsége, az ápolásával töltöttem minden szabadidőmet.
Megfogyatkoztak a barátaim, és beszűkült a világom is.