Nem láttam még közelről Eddie Munsont korábban.
A hatalmas barna szemei olyan bizalmat ébresztettek bennem amit nem tudtam megmagyarázni.
Széles mosollyal az arcán nyitott ajtót.-Nagyfiú! -megveregette Hargrove hátát
Kuncogtam az orrom alatt ezt hallva és látva, mivel Billy teljesen más kategória mint ez a srác, most mégis itt vagyunk, ki tudja miért.
-Te vagy Alexa igaz? -nyújtotta a kezét
Bólintottam -Mayfield, Alexa Mayfield.
-A mostohanővér! -vigyorogva bökte oldalba Hargroveot -Én meg Eddie vagyok, térjetek be! -drámaian mutatta, hogy lépjünk be a házbaApró kis nappalija volt, Billy le is ült a kanapéra, feltette mindkét kezét, emiatt egy kicsit gondolkoztam is, hogy mellé merjek-e ülni.
Eddie eltűnt, bement egy szobába.
-Gyere már Mayfield. -biccentett maga mellé Hargrove
-Biztos? -suttogtam-Mit gondol majd Eddie?
-Azt, hogy nem akarsz állni órákig? -megemelte a szemöldökétLeültem Billy mellé a kanapéra, de tisztes távolságot tartva, szívem szerint az ölében foglaltam volna helyet, de nem lehetett.
-Miért vagyunk itt? -halkan kérdeztem
-Kikapcsolódni. -morogta és lehunyta a szemét egy percreEddie eközben vissza is tért, és Hargrove felé nyújtott egy cigarettát.
-Ez fű? -tátott szájjal kérdeztem
-A legjobb baby! -vigyorogva ült le elénk a fotelbe MunsonBilly nem habozott meggyújtani, és bele is szívott egyet majd felém nyújtotta.
-Nem, nem kell! -ráztam a fejem
-Gyerünk királylány! Ne kéresd magad!Harapdáltam a szám szélét, utáltam, hogy mindent megteszek neki.
Elvettem tőle a cigarettát és beleszívtam, majd köhögni kezdtem.-Kicsiket! -vigyorgott Eddie és kivette a kezemből a jointot
Bólogattam, próbáltam nem megfulladni.
-Nem füveztél még?
-Nem! -ráztam a fejem Eddie kérdését hallva
-A legjobb helyen csinálod először! -vigyorgott
-Egy iskolába jártok? -szegeztem Munsonnak a kérdést legyezve magam előtt a füst felhőt
-Így van! Idén elhúzok innen!Na igen, ezt nem tőle hallom először.
-Állj be a sorba! -halkan nevetni kezdtem
Billyre pillantottam aki unottan hallgatta a párbeszédet.
-Az iskolában is ilyen? -vigyorogva kérdeztem Munsont
-Ha lányokkal van akkor nem! -beleszívott a jointbaKiülhetett az arcomra az undor, amivel Hargrovera néztem, mert ő ezt látva halványan elmosolyodott ezen.
-Igen, azt mindjárt gondoltam. -forgattam a szemem
Eddie vakargatni kezdte a fejét, kicsit közelebb húzódott. -A tabletta, jó volt?
Hirtelen köpni nyelni nem tudtam. -Oh, persze igen. -ösztönösen Billyre néztem majd lesütöttem a szemem, kínomban kikaptam Eddie kezéből a cigit és egy aprót beleszívtam
-Nyugi nagylány! Én tudok titkot tartani! -feltette mindkét kezét vigyorogvaMégis miféle titkot? Miről tudhat?
Mielőtt kikészülhettem volna a saját gondolataimtól, Billy kinyújtotta felém a kezét és a derekamnál fogva az ölébe húzott.
Kiakart ugrani a szívem a helyéről.
A pupillái hatalmasak voltak, és a szemei is vöröslöttek a fűtől.
ESTÁS LEYENDO
Cherry Lane • Billy Hargrove +18
FanficA történetben részletes felnőtt tartalom jelenik meg, csúnya beszéd, erőszak és szexualitás! Kérlek ennek tudatában olvasd! ERŐSEN +18 Ez egy sötétebb regény, néhol felkavaró lehet. * Alexandra Mayfiel...