Cherry Lane • Billy Hargrove +18

Virágszál

-Le fogsz esni. -motyogtam az orrom alatt

Caroline ugrált mellettem az ágyban.

-Éhes vagyok! Éhes vagyok! -ismételgette ugrándozva a kicsi
-Megyek, csak egy perc. -a párnába nyomtam a fejem. Kellett egy két perc, hogy erőt vegyek magamon.

-Caroline, hagyd anyát, gyere. -Billy hangjára kinyitottam a szemem. Az ajtóban állt széttárta a karjait, jelezve, hogy a kislányunk menjen oda. Carolinenak sem kellett több egyből leugrott az ágyról majd az apja karjaiba borult.

Hallottam, hogy lementek a földszintre.
Meredtem az ablak felé és annyira szerettem volna ha ez lenne az életünk. Nem akartam hazamenni, itt akartam maradni és úgy tenni mint egy család.
Nem tudok és akarok tovább titkolózni, felnőtt nő vagyok. Felültem az ágyban és elhatároztam, hogy befejeztem a rejtőzködést. Miért ne lehetnék boldog Billy mellett?
Anyának is látnia kell, hogy Hargrove milyen jó édesapa, akkor mégis miért ne lehetnék vele?

Túl gyorsan telt az idő, túlságosan gyorsan.
Egy szempillantás alatt eltelt a nap.
A rétről sétáltunk vissza a házba valamikor késő délután, hiszen Caroline megint nyűgös lett, Billynek a karjában kellett a kicsit vinnie.

-Alexa, melegnek tűnik Caroline homloka. -felém pillantott Billy majd a kislányunk homlokához érintette az ajkát
-Biztosan csak kimelegedett, futkározott vagy három órán át. -közelebb léptem és Billy meg is állt, hogy a kicsi kis arcára tehessem a tenyerem-Hőemelkedése van. -kikerekedett a szemem. Hiába vagyok ápolónő, ha a saját gyerekemről van szó, pánik lesz úrrá rajtam ha lebetegszik.-Megmérem a testhőjét, biztos valami vírus lesz a ludas. -sóhajtottam egyet. Billy bólintott és a karjában lévő pihenő kislányunkra nézett. Aggódás ült ki az arcára, ez az első eset mikor betegen látja a gyermekét.

39.6 ez nem hőemelkedés volt hanem láz. Szorongattam a lázmérőt a kislányom mellett állva. Billy simogatta a kicsi arcát az ágyon ülve.
-Hamarosan hat a gyógyszer, pár nap és rendbe jön. -Hargrove vállára tettem a kezem és megsimogattam azt, ezt érezve arra fordította a fejét és nyomott egy puszit a kezemre.
-Ápolónő, ki gondolta volna, hogy hasznát vesszük. -elmosolyodott és a fenekemre csapott
-Billy, melletted ennél hasznosabb munkám nem is lehetne. -csóváltam kuncogva a fejem
-Nem hagyom itt. -a kislányunkra pillantott és ledőlt mellé. Simogatta az apró kis arcát ami kipirult a láz miatt.

Megkerültem az ágyat és a másik oldalán bemásztam Caroline mellé.
Így pont kettőnk között szuszogott a gyermekünk.
-Nagyon szeretlek titeket. -Billy a kislányunkon átnyúlva megcirógatta az arcomat, majd újra az apró gyermek, csepp arcát kezdte el finoman simogatni.
-Mi is téged. -figyeltem az arcát, láttam rajta az aggodalmat -Hamar rendbe jön, erős mint te!-elmosolyodtam

Billy csak nézte a mellette fekvő gyermeket, szinte csodálta. -Olyan kicsi. Nem akarom, hogy fájjon neki valami.
-Gondolj bele, ha olyan lesz mint te, akkor biztosan tele lesz majd sérülésekkel. Te sem ismered a félelem fogalmát!-Billy vállára böktem, ekkor elmosolyodott egy kicsit
-Remélem, hogy olyan lesz mint te Alexa. -suttogta halkan-Vigyázni fogok rátok. Megígértem.
-Tudom Billy, tudom. -összeszorult a szívem ahogyan néztem őket. Vajon Billy mellett is ott voltak a szülei mikor beteg volt? Neil biztosan nem, az anyja meg nagyon korán elhagyta. Fájt a lelkem arra gondolva, hogy gyermekként egyedül kellett betegen szenvednie. Le is gördült egy könnycsepp az arcomon.
-Alexa, ugye nem bőgsz? -megbökte a felkarom
-Nem. -csóváltam halványan a fejem és a kislányunkra néztem. Olyan apró volt és védtelen, de tudtam jól, hogy biztonságban van, hiszen mi mellette vagyunk.
Billy és én.
Gyönyörködtünk a gyermekünkben aki köztünk pihent, mindketten csak némán csodáltuk azt a kis lelket akit mit alkottunk.
Ő a szerelmünk gyümölcse, egy kis darab Billyből és egy kis darab belőlem.