Cherry Lane • Billy Hargrove +18

Vétkek

-Megmagyarázom! -feltette a karjait, jelezve, hogy nem fog hozzám érni csak közelebb sétál

Hiába térdelt elém, olyan volt mintha távolabbról hallanám a hangját.
Alig kaptam levegőt, fojtogatott az érzés.
Anya eltitkolta előlem és Billy is, lehet, hogy Max is? Ezt akarta elmondani a húgom tegnap?
Mindenki hazudik?
Levegőre volt szükségem, úgy éreztem, hogy elájulok. Kihúzták a lábam alól a talajt.
Bizonytalanul a combjaimra tette tenyereit.

-Ne! -ráztam a fejem szipogva
-Kérlek Alexa, hallgass meg. Elmondok mindent csak hallgass meg. -suttogta, kétségbeesetten kereste a tekintetem
-Mi a szart lehet ezen elmagyarázni? -hozzávágtam a papírt, egy pillanatra lehunyta a szemeit, legnagyobb meglepetésemre nem kezdett kiabálásba amikor neki vágtam a látleletet
-Meghallgatsz? Kérlek. Hé, Alexa nézz rám!-megfogta az arcomat, de én elfordítottam azt, látni sem bírtam. -Nézz rám, kérlek Alexandra!

Sosem hív a teljes nevemen, rápillantottam, de a könnyeimtől szinte semmit sem láttam.
A szemem alatti bőrhöz ért és én összerezzentem.
-Nem bántalak, sosem bántanálak. -mély levegőt vett, a szemeivel olyan kétségbeesve figyelte minden rezdülésemet mint még soha korábban

Zakatoltak a gondolataim, az érzéseim, és azt hittem ott fogok elájulni.

-Bántottad -elcsuklott a hangom-bántottad anyát. Ezért nem akarja, hogy veled legyek. Te bántottad, ott van a papíron!
Bólintott egy aprót, és nekem többre nem is volt szükségem felálltam, megfogtam a fejem. Azt sem tudtam, hogy merre is menjek, körbe körbe mászkáltam a szobában.

Billy az ágy mellett állt és csak nézett felém tehetetlenül. Sosem volt jó abban ha valakit meg kellett nyugtatni.
-Tizenhét voltam, Basszameg Alexa, sosem akartam, hogy megtudd. Gyengének fogsz tartani. -megdörzsölte az arcát, meglepően nyugodtan beszélt
-Gyengének? Majdnem megölted anyámat tizenhét évesen! Örülj, hogy nem csukatott le! -kiabáltam magamból kikelve
-Előző este apám kiakadt és tudod milyen volt. Elegem lett, nem bírtam tovább.
-És ezért anyámat bántottad? Most már értem miért nem szólt közbe, ha apád neked ment! Úristen! -megfogtam az arcomat, sírtam és kiabáltam. A düh és a csalódottság ilyen gonosz dolgot mondatott velem.
-Leültem aznap délután és írtam egy ilyen szart. -morogta az orra alatt
-Mi van? -értetlenkedve néztem rá. Össze vissza beszélt legszívesebben megrángattam volna.
-Levelet, olyan levelet. -lesütötte a szemét mint aki szégyelli azt, ami elhagyja a száját
-Mi a franc? Úristen nem értelek, nem is tudom mi a szarért fárasztom magam veled! -elindultam dühösen az ajtó felé, de utolért. Nem fogott meg csak mögém állt
-Búcsúlevelet, a kurva életbe Mayfield. -kibökte miközben megemelte egy kicsit a hangját
-Mi? -hátrafordultam. Úgy éreztem megnyílt alattam a föld, felnéztem rá
-Írtam egy rohadt búcsúlevelet, és kurvára elmentem a Hollow bridgehez. Megakartam tenni, elmenni örökre. Nem bírtam tovább, Max egy kis görcs volt, folyton nekem kellett pesztrálnom, anyád meg olyan volt mint halottnak a csók, egy két szónál többet nem tett mikor Neil félholtra vert. Kurvára ebben nőttem fel Alexa! Te nem érted milyen volt rettegni még álmomban is, hogy mikor töri rám az ajtót a saját apám! Nem tudom megszámolni két kezemen, hogy hányszor rúgta rám a rohadt ajtót éjszakánként és ütött meg.

Hátra léptem egy párat és leültem az ágyra, szédültem, összezavarodtam. Soha korábban nem beszélt nekem ezekről.
Megszakadt a szívem, de ez sem magyarázta azt ami a látleletben állt.

-Egy gyenge szar voltam és nem ugrottam le, rohadtul nem tettem meg. Pedig ilyen közel álltam hozzá! -mutatta a kezével, hogy mennyi kellett volna, hogy megtegye, hevesen gesztikulált, nem mérgesnek tűnt inkább kétségbeesettnek-Ültem a szakadék szélén és tűnődtem, hogy milyen érzés lenne, de megijedtem, pont ahogyan apám mondta, gyáva vagyok! Hát az voltam! -az utolsó mondatot halkan mondta ki, szégyenkezve majd némán hallgatott, figyeltem az arcát potyogtak a könnyeim, de már nem csak az enyémek. Billy összetört, leült a padlóra és a falhoz dőlt háttal.
Halkan elnevette magát, de ez nem igazi nevetés volt, ez a fájdalmas emlékek okozta nevetés, a beletörődöm féle-Rendőrök vártak otthon, Max találta meg a levelet, faggattak majd beküldtek a szobámba, hogy apámmal beszélhessenek. Látták rajtam a monoklit meg a felrepedt számat. Valahogy előadta nekik, hogy verekedésbe keveredtem. Nem tudom, hogy elhitték-e. Szerintem nem, hiszen ide kellett költöznünk, apám szerint egy kis buzi voltam akinek túl jó dolga volt Kaliforniában. Ch. -megrázta a fejét, és szégyenkezve megtörölte a szemeit, bámulta a fa padlót-Elmentek a rendőrök és apám megállt az ajtómban, nem kiabált. Csak elkezdte kipakolni a szobámat, megkérte Susant, hogy segítsen neki. Még a rohadt cigimet is elvették, meg a kocsim kulcsait is. Persze anyád megtalálta a rohadt drogot is. Néha buliban használtam, hogy elviseljem azt a szart amiben élnem kellett.
A legjobb az volt, hogy még a rohadt ajtómat is leemelte Neil. Érted? Levette. -megdörzsölte az arcát mintha még mindig nem hinné el a történteket-Kivitte a garázsba a rohadt ajtót, persze anyád egyből kinyitotta a száját, amint apám kilépett a szobámból. Papolt, hogy nem kéne a házban drogot tartanom Max miatt, közöltem vele, hogy nem az anyám, ő meg rákontrázott, hogy szerencsére nem az. Szó szót követett, le alkoholista kurváztam és ő ezt egy pofonnal honorálta. Cseszd meg Mayfield, akkora pofont adott, hogy engem is meglepett. -megint egy apró halk keserű nevetés hagyta el a száját-Persze az előző napi verés apámtól, meg a sok szar miatt besokalltam és megfogtam anyád kezét, meg a nyakát. Elöntötte az agyam a düh, nem tudtam gondolkozni. Gyűlöltem anyádat, apámat és még Maxet is. Sőt a saját anyámat is, amiért azzal a barommal hagyott. Nem mentség a tettemre az amit elmondtam, kurvára nem az, de megbűnhődtem érte hidd el. Aznap az estét apám megkoronázta egy olyan veréssel, amit még szinte most is érzek, szinte hallom a hangját ahogy üvölt majd jött a hirtelen csend és minden elsötétült. Reméltem, hogy eljött a vég, de nem. Rohadtul felkeltem másnap és elkezdődött az igazi pokol.
Elköltöztünk ide a semmi közepére, és apám csak itt lendült igazán bele a fenyítésbe! Utána megjelentél te, utáltam, hogy megint a nyakamba akasztottak egy Mayfieldet. -rám pillantott és végig mutatott rajtam- Nem hazudok csak azt akartam, hogy elmenj innen. Majd mikor láttam rajtad, hogy te nem olyan vagy mint Max, te halkabb vagy, kerülöd a bajt, csendes vagy, valamit érezni kezdtem. Nem tudtam mi is az, nem szerelem volt, inkább olyan bűntudat féle, hogy bántalak. De basszameg Alexa, úgy éreztem, hogy a tökéletességeddel csak azt érezteted velem, hogy mennyire elbaszott vagyok. Pont mint ahogy apám mondta. -mély levegőt vett és elmosolyodott, figyeltem némán, csak hallgattam az ágyon ücsörögve az előttem ülő fiatal férfit, aki életében talán először nyílik meg ennyire-Bejöttél hozzám aznap este a béna elsősegélydobozoddal és akkor már tudtam, hogy te más vagy mint a többiek, nem igazán értettem mi a szarért törődtél velem. Utáltam, hogy kedves vagy, utáltam, hogy gyengének éreztem magam amiatt amit belül kezdtem érezni. Féltem, hogy vége lesz, egyszer elmész és megint egyedül maradok. Szánalmas. -megrázta a fejét-Próbáltalak eltolni, próbáltalak újra utálni, de többé nem ment. Beléd szerettem. Megszerettem a mostohanővéremet, életemben először éreztem ilyet és Neil ezt is elvette tőlem. Mikor elmentél kimentem a kőfejtőhöz, ahhoz a szakadékhoz. Megint úgy éreztem, hogy elég volt, Neil nem állt le, te is elmentél és én is készen álltam rá, de Hopper megjelent mint egy rossz filmből valami elbaszott őrangyal. -elnevette magát és sóhajtott egy nagyot- Ha nem lett volna ott, akkor én sem ülnék itt, mert aznap este készen álltam!
És most Alexa, itt vagyunk négy kurva évvel később, és én még mindig apám korábbi tettei miatt rettegek, hogy megint elmész és elviszed a kislányomat.
Gyenge vagyok. -megvonta a vállát és meredt maga elé-Te erősebb vagy nálam. Csak arra kérlek, hogy Carolinet ne vidd messzire, megértem ha nem akarsz látni, de a kislányomat ne vedd el tőlem. Ő az egyetlen jó dolog amit tettem eddigi életemben. -a falhoz hajtotta a fejét és meredt maga elé, nem tudtam, hogy észrevette-e, hogy folynak a könnyei