Cherry Lane • Billy Hargrove +18

Mozi

Reggel arra ébredtem, hogy Caroline ugrál az ágyamon.

-Leesel. -motyogtam csukott szemmel
-Egy, kettő, három te leszel a párom. -dúdolászta ugrándozás közben

Lassan felültem és megdörzsöltem a szemeimet.

-Jól aludtál? -figyeltem a vigyorgó kis fürtöst
-Igen. Apa kényelmes! Te nem! -megvonta a vállát és leugrott az ágyról a laza sértés után

Majdnem infarktust kaptam, nem hittem el, hogy hogy nem érez félelmet, hiszen olyan kicsi.
Féltem, hogy egyszer eltöri valamilyét.

Igen tiszta apja, sokadszorra is konstatáltam a dolgot.

A kislányom után indultam.

-Jézusom Mayfield. -elnevette magát Billy a látványomtól

A folyosón futottam belé, úgy tűnt éppen a fürdőből jött ki. Úszott az illatfelhőben.

-Mi van? -grimaszoltam, próbáltam nem figyelni a kidolgozott mellkasa látványára, ami a védjegyévé vált félig kigombolt ingből kilátszott
-Hosszú volt az éjszaka? -felemelte a karját és a hajamhoz ért amit elsimított. Nem értettem miért is teszi ezt, de jól esett, nagyon jól. Megbabonázva álltam vele szemben, már szinte szánalmasan sóvárogtam rá.
Néztük egymás szemeit, és hirtelen el is felejtettem mit is kérdezett.
Kellett egy perc, hogy észbe kapjak.
-Jól aludtam, Billy. -alig jött ki hang a torkomon, a kezével még mindig a hajam babrálta finoman

Hirtelen levette rólam a kezét és megfordult.
Nem értettem mi is történik, hogy se szó se beszéd sarkon fordult.

Carolinet sikeresen beírattuk anyával az óvodába, szerencsére minden papírt helyben eltudtunk intézni, ezért másnap már mehetett is.
Be kell szoktatni mielőtt ott maradhatna, ez egy kis fejtörést okozott hiszen nekem dolgoznom kell.
Anyával megbeszéltük, hogy segít ebben.

Az első műszakom a kórházban pont egy éjszakai lett.
Caroline az apjánál aludt.
Anya elvitte, így nekem emiatt nem kellett aggódnom.
Tudtam, hogy szeret velük a csöppség ezért nyugodt voltam.
A következő három nap hasonlóan telt.
Reggel mikor hazaértem lefeküdtem aludni, délután én mentem az oviba a kicsiért, majd munkába menet kitettem a Cherry Lanen.

Billy az autómhoz lépett mikor a kislányommal megérkeztem, kivette Carolinet és én indultam is dolgozni.
Nem beszélgettünk csak köszöntünk egymásnak.
Egy kicsit sem bántam, hogy csütörtökön szabadnapos voltam és másnap nem éjjel kellett munkába állnom.

Ültem a konyhámban a helyi újság apróhirdetését böngészve.
Még hét napom volt találni egy új lakást.
Sajnos Hawkins nem egy metropolisz, ezért nem is hemzsegett a kiadó albérletektől.
Bosszankodtam is mert bárkit hívtam lerázott, hogy már nem aktuális a dolog, azóta kiadta x y-nak.

Hátradőltem a székemben és próbáltam agyalni, hogy hogyan tovább.

Kopogás zökkentett ki, nem vártam senkit és még csak délelőtt tizenegyre járt az idő.
A bejárat felé lépkedtem, és a legnagyobb döbbenetemre Harrington vigyorgott vissza rám.

-Még élsz? -kitárta a karját
-Alig! -megöleltem és talán egy kicsit jobban is hozzá bújtam, mint az szükséges lett volna

Tudat alatt egy kis biztonságra vágytam, és ő ezzel az öleléssel megadta ezt nekem.

-Minden rendben? -suttogta miközben szorosan a karjaiba ölelt
-Uhum. -lehunytam a szemem, egyáltalán nem volt minden rendben, hiszen lakhatást kellene találnom és szorított az idő
-Hé, nekem bármit elmondhatsz! Ugye tudod? -az állát a fejemre tette
-Tudom Steve. Tudom. -motyogtam a mellkasához bújva, moccanni sem akartam jól esett -Csak maradjunk így.