Fiamként szeretlek

Szabadíts ki! 1. rész

A történetnek van folytatása...

Szabadíts ki!

1. rész

Harry dühösen dörömbölt a szobája ajtáján.
– Ezt nem teheted, Vernon bácsi! Engedj ki!
– Fogd be, te korcs, vagy megbánod!

A fiú elkeseredetten hanyatlott le az elhasználódott matracra. Dursley-ék ezzel minden határon túlmentek. Nem csinált semmit, mégis bezárták ebbe a koszos lyukba, és még az ajtót is berácsozták. Vernon bácsi szerint ez szükséges ahhoz, hogy ne fertőzze meg Dudley-t, mert úgy gondolta, a mágia valami ragályos betegség.
Ha használhatná a varázspálcáját, már rég kint lehetett volna, de tilos volt varázsolnia. Szigorúan megbüntették volna, mert ő csak egy diák.


~~~~~~~~

Eközben a Roxfortban Perselus Pitonnak rossz megérzése támadt. Tudta, hogy valami történt, mégpedig Potterrel. Ebben biztos volt. A kölyök megint bajba került. Első gondolata az volt, hogy szól Dumbledore-nak, de az a szenilis vénember inkább örülne annak, hogy ő, Perselus Piton, a rettegett bájitalmester, aggódik a fiúért, mintsem komolyan venné, így hát neki kell kiderítenie, mit csinált már az a felelőtlen griffendéles.
Még magának sem ismerte volna be, de kezdett aggódni a kölyökért, mióta semmi hír sem érkezett a hogyléte felől.

A bájitalmester idegesen hoppanált a Privet Drive-ra, majd Dursley-ék háza felé vette az irányt. Kopogtatott az ajtón, mire Petunia Dursley jelent meg előtte.
– Te?! – rikácsolta a nő, mikor felismerte Pitont. – Mit keresel te itt? Nem elég, hogy elvetted tőlem a húgomat, és olyan abnormálissá tetted, mint te vagy? Tűnj innen!
– Petunia, milyen öröm téged újra látni – grimaszolt a férfi, a hangja pedig olyan undorral teli volt, hogy a nő beleborzongott. – Nem hozzád jöttem, hanem Potterhez.
– Ahhoz a korcshoz?! – kiabált a nő. – Abnormális ő is, akárcsak te, és a drágalátos szülei! Inkább halt volna meg a húgommal és a degenerált férjével együtt! – felelte Petunia, majd be akarta csapni Perselus orra előtt az ajtót, de a férfi arrébb lökte őt, és belépett a házba.

A bájitalmester már megszokta ennek a hárpiának a rikácsolását, de ha a fiúról is így beszél, a kölyöknek nem igazán van jó élete nála. Nagyot sóhajtott. Hiába a vérmágia, ha a család utálja a kölyköt.
– Hol van? – fordult Petunia felé.
– Ki?
– Harry Potter. Ki más? Már mondtam, hogy Potterrel akarok beszélni!
Ekkor lépett be a helyiségbe Vernon is, de mire megszólalt volna, a bájitalmester pálca nélküli varázslata már megtalálta a fiút.
– Ez komoly, Petunia? A gardróbba zártál egy kiskorút?
– Ő csak egy korcs! – ordította Vernon. – Nem ember!
– Mondja ezt egy hájas disznó, röfögő hangon – húzta el a száját undorodva Perselus. – Nálad még James Potter is jobb volt. Komolyan, Petunia? Ennyire jutottál, hogy egy ilyen – mutatott végig gúnyosan a bájitalmester Vernonon – férjet találtál magadnak? Te, aki annyira nagyra volt magával?
Perselus egy intésére kinyílt a gardrób, majd behajolt a helyiségbe. Büdös, koszos kis lyuk volt.
Harry homályos tekintettel nézett fel rá.
– Professzor? – pislogott értetlenül a fiú.
– Gyere, Potter! Elmegyünk.
– Jó – felelte a griffendéles, de ezután elsötétült előtte minden.