Fiamként szeretlek

Felelőtlen kamasz

Harry Potter – mint sok más fiatal varázsló – kamaszodott, ami igencsak meglátszott a viselkedésén. Apja, Perselus ezt nem igazán fogadta örömmel, de tudta, hogy ez a korszak is eljön egyszer. De nem is magával a korszakkal volt baja, hanem a tinédzserek ivási szokásaival, ugyanis Harry igencsak ittas állapotban lépett be a lakosztályuk ajtaján, pedig megtiltotta, hogy alkoholt fogyasszon az iskolában.
- Harry, hogy nézel ki?! – emelte meg a hangját dühösen a professzor, miközben végignézett fia csapzott ruházatán.
- Apuci, én úgy szeretlek – omlott a karjai közé vigyorogva az ingatag lábakon álló fiú.
- Apuci? – ráncolta a szemöldökét a tanár. – Utoljára ötévesen hívtál így – csóválta meg a fejét –, és ahogy látom, most az értelmi szinted is valahol egy kisgyerek szintjén áll – morogta.
- Na de, Apuci, én cs-csak egy kortyot ittam – méltatlankodott akadozó nyelvvel Harry, majd csuklott egy nagyot.
- Azt észrevettem. Nagy korty lehetett.

Perselus lassan betámogatta a gyereket a szobájába, majd pizsamát bűvölt rá, és lefektette az ágyába. Ráér holnap is leszidni a fiút a felelőtlensége miatt. Mi lett volna, ha a lépcsők szeszélye miatt megsérül, mert a részegségtől menni se bír? Nem bánta, ha Harry jól szórakozik, és néha-néha iszik, de hogy ennyire leigya magát, az már azért túlzás. Elhatározta, hogy másnap reggel majd elbeszélget vele a mértékletességről.

Másnap reggel Harry szörnyű fejfájással ébredt. A feje majd szétszakadt, hasogatott, és ahogy megpróbált felülni, visszarogyott az ágyra. Apja épp akkor lépett be a szobájába egy bájitalos fiolával, és egy reggelit tartalmazó tálcával, mikor fel akart állni az ágyról.
- Nem ajánlom, fiatalúr, hogy felállj! Hacsak nem akarsz négykézláb közlekedni, mert nem fogsz tudni egy ideig biztos lábakon menni.
- Bocsánat, apa – hajtotta le szégyenkezve a fejét Harry. – Én tényleg nem akartam sokat inni, de a fiúk hoztak valami érdekes italt, és mikor megkóstoltam, már nem tudtam mértéket tartani.
- Griffendélesek, csak a baj van veletek – morogta a professzor.
- Ne haragudj!
- Nem haragszom. Legalábbis már nem. Viszont nagy felelőtlenség volt tőled részegen mászkálni a folyosókon. Legközelebb maradj a klubhelyiségben, és ne kezdj el bóklászni a Roxfortban.
- Rendben, Apa.
- Egyél, és vedd be a bájitalt, attól jobban leszel – mondta Perselus, majd elindult az ajtó felé, ahonnan még visszafordult. – Oh… és Harry, délután szépen segítesz elmosni a laboromban a koszos üstöket. Ez lesz a büntetésed – tette hozzá, majd távozott.

Harry nagyot sóhajtva feküdt vissza a párnájára. Nem is az apja lenne, ha nem adna büntetőmunkát, de most az egyszer nem bánta. Tudta, hogy megérdemelte, így csak azt remélte, hogy nem kell majd éjfélig pucolnia azokat az üstöket.