Fiamként szeretlek

Godric's Hollow

1981. október 31.

Perselus némán lopakodott Godric's Hollow utcáján. A Potter-ház felé tartott. Rettegett, hogy baj történt a családdal. Lily és James a barátai voltak, miattuk lépett be a halálfalók közé, miután megtudta, hogy a jóslat, amit az iszákos Trelawney jövendölt, az ő gyermekükről szól.
Mikor Perselus odaért a Potter-házhoz, és meglátta a betört ajtót, gyorsan beszaladt, de megtorpanásra késztette a földön heverő James teste. Leguggolt hozzá, hogy megnézze él-e még, de a férfi halott volt. Megnézte az összes lenti helyiséget, de nem találta se Lilyt, se a kis Harryt, így felment az emeletre.
Harry szobájának ajtaja is be volt törve. Látta Lily élettelen testét, így odarohant hozzá. Magához ölelte gyermekkori barátját, és sírva fakadt. Nem hangos sírás volt ez, hanem néma könnyezés a barátaiért. Lilyért, akivel együtt nőtt fel, és Jamesért, aki eleinte bántotta őt, majd végül ő és a Tekergők is a barátai lettek. Ekkor hallotta meg a gyermeksírást.
Perselus felnézve látta, hogy Harry a kiságy rácsaiba kapaszkodva áll, és keservesen sír. Gyorsan megtörölte az arcát, majd odalépett Harryhez.

- Harry! – Gyorsan kivette a kétségbeesett gyermeket a kiságyból, és magához ölelte. – Shh... Itt vagyok... Nem lesz semmi baj. 
Harry egy ideig még zokogott, majd ezt lassan hüppögés váltotta fel, és végül elaludt Perselus karjaiban. Biztonságban érezte magát a bájitalmesternél, aki mindig finom főzeteket adott, ha beteg volt.

Pontosan abban a pillanatban, mikor Harry szemei lecsukódtak, és elaludt, megjelent Albus Dumbledore.
- Perselus, drága fiam, mi történt? – kérdezte aggódva az idős varázsló.
- Rájuk talált – felelte csendesen, mély fájdalommal a hangjában Perselus. – Megölte őket... csak Harry maradt életben.
- De a Fidelius... Sirius sosem árulta volna el őket.
- Nem Sirius volt a titokgazda, hanem Peter – lépett be a helyiségbe Remus Lupin, akit Sirius Black is követett. Mindketten meggyötörtek voltak. – Elkaptuk az árulót, de ez Jamest és Lilyt nem hozza vissza – suttogta lehajtott fejjel Remus. Mikor észrevette Perselus karjaiban Harryt, odasietett hozzájuk. – Harry jól van?
- Igen, de kimerült.

Perselus elgondolkodva nézett a karjaiban tartott kisfiúra. Még emlékezett rá, milyen volt újszülöttként a kis Harry, milyen volt először karjaiban fogni barátai gyermekét, akiért annyi áldozatot hoztak. Harry őszinte, gyermeki mosolya sokszor volt gyógyító hatással Perselus megfáradt, sokat megélt lelkére. A kisfiú boldog kacagással fogadta őt mindig, pedig Perselus nem volt egy kedves ember, a kisfiú mégis mindig bújt hozzá.
- És mi lesz Harryvel most? – kérdezte Sirius.
- A rokonaihoz fog kerülni – válaszolt Dumbledore.
- Nem! – Perselus határozott hangjára mindannyian a bájitalmester felé fordultak. – Azt nem engedhetem!
- Miért nem, drága fiam? – kérdezte komolyan az idős varázsló.
- Mert Petunia Dursley minden mágiával kapcsolatos dolgot utál, még a saját húgát is – felelte dühösen Perselus. – Nem engedem, hogy oda vigye, igazgató úr. Csak szenvedne. Majd én felnevelem – ajánlotta csendesen, miközben lágy tekintetet vetett az alvó kisfiúra.
- Biztos vagy ebben, Perselus? – kérdezte Remus, miközben Sirius és Dumbledore döbbent tekintettel figyelték a bájitalmestert. – Egy gyermek nagy felelősség.
- Igen. A kúriámban bőven lesz helye, és van két házimanóm, akik szívesen segítenek a gondozásában.
- Mi is segítünk – felelte Sirius. – Elvégre én vagyok a keresztapja. De én nem tudnám felnevelni.
- Ezt tudjuk, Tapmancs, rémesen nagy bajkeverő vagy – csóválta meg a fejét Remus. – De Perselusnál jó kezekben lesz.
- Rendben, fiaim. Legyen így!
- Köszönöm – felelte a bájitalmester, majd elhoppanált a helyiségből Harryvel együtt.