Fiamként szeretlek

Szabadíts ki! 2. rész

Kicsit megkésve, de itt a folytatás. :)

Szabadíts ki!
2. részlet

Harry hangos szóváltásra ébredt. Meg félig kómásan észlelte, hogy kényelmes ágyban fekszik, és valami kellemes, fűszeres növényillat lengi körbe. Megpróbálta kinyitni a szemét, de homályosan látott, mivel nem volt rajta a szemüvege. Mivel fogalma sem volt, hogy hol lehet, próbált a veszekedésre koncentrálni.
– Ezt nem gondolatod komolyan, Albus! – hallott meg Harry egy ismerős mély férfihangot. – Potter nem marad a lakosztályomban. Bőven elég, hogy már három napja itt van, mert Poppy képes volt ilyenkor lezárni a gyengélkedőt!
– Perselus fiam, annak a gyereknek most szüksége van egy felnőtt felügyeletére – csitítgatta az idős varázsló a férfit.
– Valóban, de az nem én vagyok, Albus!
– Perselus, te vagy az egyetlen, aki gondoskodni tudna most róla...
– Nem!
– Csak pár nap.

Albus Dumbledore ekkor rápillantott a fiúra.
– Harry fiam, hát felébredtél – mosolygott rá a griffendélesre az idős varázsló. – Hogy érzed magad?
– Homályosan látok – felelte Harry.
– Ó, egy pillanat, és adom! – Harry érezte, ahogy a szemüvege az arcára illeszkedik, és a látása kitisztul. – Így már jobb, igaz, fiam?
– Igen, köszönöm.
– Nos, Potter, ha kitársalogta magát, akkor ideje lenne bevennie ezeket a bájitalokat – mutatott a bájitalmester az említett fiolák felé. – Az ízük eléggé keserű, de jó hatással vannak a legyengült szervezetre.
Harry lassan felült, majd egyesével megitta a bájitalokat. Undorító ízük volt, de próbált uralkodni a hányingeren, amit okoztak. Amint sikerült leküszködni őket, már érezte is, hogy a fáradtsága és az a tompa érzés a fejében megszűnik. Megkönnyebbülten sóhajtott fel.

– Öhm, uram – nézett az igazgató kis idő múlva Harry –, hogy kerültem ide? Én Petunia néniéknél voltam.
– Mire emlékszik, Potter? – kérdezett vissza a bájitalmester.
– Hát... – A fiú nem tudta, mennyit mondhat el.
– Jegyezzen meg valamit, Potter! Azok miatt a múlik miatt már nem kell aggódnia. Mondja el az igazat!
– Én...
– Perselus, ne légy ennyire türelmetlen. Még csak most kelt fel – szólt közbe Dumbledore. – Pihenj, Harry, és majd később megbeszéljük – mosolygott rá a fiúra.
– Albus, fontos lenne tudni, hogy mi... – kezdte a férfi, de Dumbledore közbevágott.
– Ráér még pár napig.

~~~~~~~~

A pár napból egy hét lett, mire Harry felépült annyira, hogy emlékezzen arra, mi is történt vele pontosan.
Ez alatt az egy hét alatt a fiú megtapasztalta, milyen is az, ha Perselus Piton nem gyűlölettel fordul felé. Legalábbis a napok nagy részében nem csattant fel rá, hanem a bájitalokat itatott vele, és segített neki enni, amit ő elég nehezen viselt. Sokszor veszekedtek is emiatt.
– Ez nem a büszkeség ideje, Potter! – jött mindig a választ a professzortól. – Előbb épülj fel!
– Ha maga mondja...
– Ne szemtelenkedj, Potter!
– Bocsánat, professzor!

A griffendélesnek egyetlen feltétele volt, mielőtt elmondott mindent a nevelőiről: Senki más nem tudhat róla!
A legnagyobb meglepetést az okozta a fiúnak, hogy a gyűlölt professzor nem szólt semmit az egész beszélgetés alatt. Csak az igazgató kérdezett tőle, a férfi végig csak figyelt. Néha mintha látott volna valami szimpátia-félét megcsillanni a fekete tekintetben, ezen kívül semmilyen gúnyos, bántó, sértő megjegyzés nem hagyta el a száját, amiért Harry hálás volt.
Éppen ezért megpróbált kicsit nyitni a tanár felé, bár félt, hogy a bájitalmester kihasználja majd ezt, mint gyengeséget. Szinte mindent elmondott a két felnőttnek. A gardróbot, a kerti és házi munkát, amit kötelező volt megcsinálnia, azt, hogy néha nem csak szóban, de fizikálisan is bántották, hogy alig kapott enni. Amint elkezdett beszélni, már nem tudta abbahagyni, mintha egy nagy kő esett volna le a lelkéről, hogy végre meghallgatja valaki, mi történik vele, nem csak a Kis Hőst akarják.

– Igazgató úr? – nézett fel félve az idős varázslóra. – Most mi fog történni? Nincs élő rokonom, és Sirius... – elcsuklott a hangja, ahogy az elhunyt keresztapjára gondolt.
– Egyelőre itt maradsz a Roxfortban, fiam, és majd meglátjuk. Mivel rajtam és Piton professzoron kívül nincs senki a kastélyban, és mindenki úgy tudja, hogy még Petunia és Vernon Dursley-nél tartózkodsz, így biztonságban vagy.
– Akkor mehetek a Griffendél-toronyba?
– Nem. Egyelőre Piton professzornál maradsz, és majd később még beszélünk erről.
– De a professzor... – Harry biztos volt benne, hogy hiába rendesebb már vele a férfi, nem tűri már meg sokáig maga mellett.
– Potter, ne feleselj az igazgató úrral! – szólalt most meg először a beszélgetés alatt a bájitalmester. – A szoba, amiben eddig is voltál, az alatt az idő alatt, amit a lakosztályomban töltesz, a tiéd. Ezen felül a laborom, az irodám és a hálószobám tiltott terület! Megértetted, Potter?
– Igen, professzor.
– Nos, Harry, mivel már van hol laknod, én távoznék. Még van pár elintézni valóm.
Piton és Dumbledore összenéztek. Mindketten tudták, hogy az a bizonyos elintéznivaló a Privet Drive 4. szám alatt van.