Fiamként szeretlek

Aggódás

Harry Potter tőle szokatlan módon betegen feküdt a szobájában. Még a szemét sem bírta nyitva tartani, arca pedig lázrózsáktól égett. Ébrenlét és öntudatlanság között vergődött.
Ebben az állapotban talált rá apja, Perselus Piton, aki gyorsan cselekedett. Az aggodalom érzése teljesen eluralkodott rajta, de nem hagyta, hogy ez látszódjon is. Elméjét elöntötték azok az emlékek, mikor Harry ugyanabban az ágyban, ugyanilyen állapotban feküdt a Nagy Csata után, az életéért küzdve. Megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle ezeket a gondolatokat, majd gyorsan a kandallóhoz sietett, és hívta Madame Pomfrey-t. A javasasszony alig egy perc múlva már ki is lépett a kandallóból.
- Mi történt, Perselus? – kérdezte a nő gondterhelten, miközben vizsgálta az ájult gyereket.
- Nem tudom. Azóta nem volt ilyen beteg, mióta sikerült legyőzni a Sötét Nagyurat.
- Nem lesz semmi baj, Perselus – mosolygott az aggódó férfira Madame Pomfrey, miközben egyik bűbájt a másik után végezte el Harryn. – Semmi súlyos baja nincs, Mr. Potter csak megfázott. Írok fel neki néhány bájitalt, gondolom, te is el tudod számára készíteni.
- Természetesen.
- Pihennie kell pár napot, és kutya baja sem lesz.
- De ha ez csak egy megfázás, miért van ennyire rosszul? – kérdezte a bájitalmester.
- A szervezete kimerült a sok éjszakázás miatt. Most, hogy közeledik a R.A.V.A.SZ., egyre több a kimerült tanuló. Ha ráérsz, készítenél energiapótló főzetet a Gyengélkedő számára, a hollóhátasok már mindet elhasználták.
- Persze. Köszönöm, Poppy, hogy ilyen gyorsan jöttél.
- Nincs mit, Perselus – mosolygott a férfira a nő, majd távozott.

Perselus egész éjszaka Harry mellett ült, és ápolta a fiút. A fiát. Nedves ronggyal törölte fia homlokát, és szabályos időközönként belediktálta a felírt bájitalokat.
Másnap reggelre le is ment Harry láza. Perselus megkönnyebbülten ment a fürdőbe, hogy felfrissítse magát. Mire visszaért, Harry már ébren volt, és épp fel akart kelni.
- Eszedbe ne jusson! – szólt rá fiára.
- De...
- Nincs semmi de! Ma pihensz!
- De ma van a...
- A kviddicsedzés, tudom, de te most beteg vagy. Most csak reggelizni fogsz, aztán pihenni, és nincs vita! – tette még hozzá, mikor látta, hogy a griffendéles szólni akar.
- Apa! Én... – akart ellenkezni Harry, de apja fekete szemei haragosan megvillantak, így csendben maradt.
- Harry, tegnap alig voltál magadnál a láztól. Ma meg edzés akarsz tartani?
Harry elszégyellte magát. Nem akart apjának gondot okozni. Észre sem vette, hogy a gondolatait hangosan is kimondta.
- Nem vagy számomra gond – lépett oda hozzá Perselus, majd leült az ágy szélére. – A fiam vagy, és aggódom érted. Azt akarom, hogy meggyógyulj. Ma pihensz, és majd meglátjuk, holnap mit csinálunk, jó?
- Jó – egyezett bele a fiú.

Együtt megreggeliztek, majd Harry kisvártatva elaludt. Még mindig gyenge volt, de már nem volt láza, és ez egy kis nyugalommal töltötte el Perselust. Mikor már Harry mélyen aludt, a bájitalmester csendesen kiment a szobából, és elindult, hogy megtartsa az óráit.