Fiamként szeretlek

Egy biztos hely 2.

Harry érdekes álomból ébredt. Az apja ült az ágya szélén, és megígérte neki, hogy elhozza Dursley-éktől. De tudta, hogy ez úgysem fog megtörténni soha, mégis jólesett a tudat, hogy apja szereti.
Mikor körülnézett, egy idegen szobában találta magát, majd eszébe jutottak az éjszaka történtek. Piton rátalált a folyosón, és nem ordibált vele. De miért nem? Ráadásul most a bájitalmesterrel fog lakni. Harry össze volt zavarodva. A barátai ellene fordultak, és az, aki utálja, most segít neki.
- Potter, látom, felébredtél - jelent meg az emlegetett tanár az ajtóban.
- Öhm... Jó reggelt, Piton professzor - nyögte ki nagy nehezen Harry.
- Jó reggelt, Potter!
Harry hasa nagyot kordult, mire a fiú szégyenkezve pirult el. Már várta Piton gúnyos megjegyzését, de a férfi csak annyit mondott, hogy ma a lakosztályban ebédelnek.
- Már dél van?! - kiáltott fel Harry, majd halkabban folytatta. - Elnézést, nem akartam kiabálni. Csak meglepődtem.
- Vettem észre, Mr. Potter. Igen, dél van. Nem csodálom, hogy most keltél fel, Potter, mert elég kimerült voltál - jegyezte meg Perselus. - Öltözz fel, és gyere a konyhába.
Harry lassan bandukolt a konyha felé, amit könnyen megtalált, mert csak az illatok után kellett mennie. Gyorsan helyet foglalt a férfival szemben.
- Jó étvágyat, uram!
- Neked is, Potter!

A napok lassan teltek Harry számára. A tanárral csak az alapvető udvariasság címén társalogtak. A fiú alig hagyta el a lakosztályt, ami aggasztotta mind Perselust, mind a többi tanárt. Tenni ellene azonban keveset tudtak. Kényszeríteni mégsem lehet egy gyereket, hogy olyat tegyen, amit nem szeretne.
Harry eleinte még visszajárt a griffendéles körletbe, de a tömény elutasítás, amit kapott - most már Piton miatt is - elvette a kedvét ettől, és inkább bezárkózott a szobájába. Az egyedüli, aki nem fordult el Harrytől, az Neville volt. Az ügyetlen fiú sokat beszélgetett az ifjú Potterrel, ami kicsit segített Harrynek elfelejtetni a magányt, ami körülvette.
Perselus ebbe nem szólt bele, de az órán már nem volt olyan szigorú a fiúval, a griffendéles társaival annál inkább.

- Miss Granger, megtenné mindannyiunknak azt a szívességet, hogy nem súg Mr. Weasley-nek? - állt meg a lány háta mögött Piton, mire Ron és Hermione megijedt.
- El-elnézést, Piton professzor - hebegte Hermione lehajtott fejjel, míg Ron fortyogott a méregtől.
- Csalódtam önben, Miss Granger - mondta mogorván a bájitalmester. - Pont maga az, aki támogat bárminemű előítéletet másokkal szemben. Most mégis kivételezik a padtársával, segít neki, de elítéli, mikor ezt más ház diákja teszi.
- Bagoly mondja... - motyogta az orra Ron, de a férfi még így is hallotta.
- Mr. Weasley, a véleményét tartsa meg másnak. Talán az igazgató úr végighallgatja, mikor behívja önöket az iskolabizottság elé! - felelte gonosz mosollyal az arcán Piton, mire Harry csuklott egyet a hátsó padban.
Perselus ugyanis kiharcolta, hogy induljon eljárás az ügyben, és Dumbledore kénytelen volt belemenni, hiába védte a griffendéleseket, mikor maga McGalagony állt Perselus mellé.
A bizottságnak tagja volt Lucius Malfoy és az egész tanári kar, kiegészülve Remus Lupinnal. Perselus már előre örült, hogy Lucius borsot törhet a griffendélesek orra alá. Ez a káröröm látszott meg az arcán is, amit a diákok rettegve figyeltek.
- De mi nem tettünk semmi rosszat, professzor - hebegte Hermione.
- Valóban, Miss Granger? - vonta fel a szemöldökét Perselus. - Nem önök rekesztették ki, és néha átkokat küldtek Mr. Potter felé?
- Mi... csak...
A mardekárosok kitörő örömmel figyelték, hogy a mindig pedáns Granger pórul járt.

Az óra végén Harrynek és Neville-nek is sikerült elfogadható bájitalt beadniuk. A tanár ugyan nem dicsérte meg Harryt, de a fiú látta a tekintetében a néma helyeslést.
- Potter! - szólt utána Draco Malfoy, mikor Neville és Harry éppen a bájitalmester lakosztálya felé tartottak, ugyanis Harry nem volt hajlandó a Nagyteremben enni.
- Mit akarsz, Malfoy? Nincs kedvem veszekedni - fordult meg Harry idegesen.
- Csak annyit akartam mondani, hogy a mardekárosokra számíthatsz, Potter.
Harry döbbenten nézett a szőkeségre. Azt észrevette, hogy a kígyós ház tagjai már nem tesznek gúnyos megjegyzéseket rá, de erre nem számított.
- Oh... Kösz, Malfoy. De miért?
- Lehet, hogy a Nagyúr - itt a szőke nyelt egy nagyot - is párszaszájú volt, és féltek tőle, de a mardekárosok tisztelik ezt a képességet. Nem csak rosszra használták az évek során. Voltak nagyon tehetséges varázslók, akik a segítségével segítettek a kígyók által megmart varázslókon. Becsüld meg ezt a képességet, Potter!
- Oké.

Perselus különösképpen megelégedve haladt a lakosztálya felé. Az iskolabizottság - Lucius Malfoyjal az élen - úgy döntött, ahogy várta. Elvégre, ha Pottert kell megvédeni - vagy Lucius esetében a Griffendélt büntetni -, akkor mindenki egyként szólal fel. Viszont meglepte az idősebb Malfoy viselkedése. Nyíltan sosem mondta még ki, de Lucius örült neki, mikor az egyéves Harry Potter legyőzte Voldemort Nagyurat. Most mégis kijelentette, hogy Harry Potter - még ha párszaszájú is - példakép, és nem egy varázsló, akitől félni kell.
Az eredmény az lett, hogy a Griffendél nem vehet részt a kviddicsszezonban, és - hála Perselusnak - még büntetőmunkát is kapnak azok, akik a középpontban álltak az ügyben. A többi ház elég magas pontlevonásokat kapott, míg a Mardekár meg lett dicsérve. Az a ház, amelyet mindenki elítélt, most példát mutatott.

Belépve a lakosztályába a bájitalmester észrevette, hogy Harry a kanapén szunyókál egy könyv felett. Perselus ezen egyáltalán nem csodálkozott, hiszen a fiút még mindig rémálmok gyötörték, és éjszakánként emiatt nagyon keveset aludt.
Az első pár nap még adhatott neki Álomtalan Álom italt, de félő volt, hogy rászokik, így maradt az, hogy ha Perseluis észrevette - és a bűbájai segítségével mindig észrevette -, hogy Harry forgolódik, felébresztette. Ilyenkor a fiú mindig bújós volt, ami eleinte furcsa érzéssel töltötte el Perselust. Eddig Dracón kívül még soha nem ölelte meg egy szomorú és zaklatott gyerek sem. Harry mindig elhúzódott, mikor rájött, kit is ölel meg, de egy idő után már nem tűnt olyan félelmetesnek a bájitalmesterhez közel lenni.

Perselus sóhajtva vette az ölébe a fiút, majd a szobájába vitte. Harry, amint feje a párnához ért, felébredt, és ijedten nézett körbe.
- Piton professzor... El-elnézést, nem akartam elaludni. Mi történt? Mi lett a tanárok döntése? Ugye nem voltak nagyon szigorúak? - kérdezősködött Harry, mire Perselus bosszús sóhajt hallatott.
- Ahogy vesszük. Büntetőmunka a drága barátaidnak, pontlevonások, és persze, a kviddicstől való eltiltás.
- Ó... Én nem akartam nekik rosszat - hajtotta le a fejét szomorúan Harry.

Perselus önkéntelenül a fiú vállára tette a kezét, hogy megvigasztalja. Harrynek ismerős volt ez az érintés. Hasonlított ahhoz, amit álmában érzett. Döbbenten nézett fel a professzor szemeibe, ahol őszinte együttérzést látott.
Talán... talán a professzor volt az, aki... Nem! Az apa volt. De ő nincs itt. Egyedül vagyok. - gondolta Harry.
- Már elveszítettem őket... Nincsenek barátaim.
- Mr. Longbottom másképp gondolja.
- De a Griffendél volt az otthonom. Most mi lesz. Nem fogják ezt megbocsátani nekem. Miattam büntették meg őket.
- Nem vegyél mindent magadra, Potter. A korlátoltságuk miatt bűnhődnek.
- De ha innen el kell mennem, hova fogok...
- Egyelőre nem mész sehova. Itt biztos helyen vagy - felelte Perselus.
Biztos hely - gondolta Harry. - Apa is azt mondta. De... Biztos, hogy valóban apa mondta?
- Köszönöm, Piton professzor.
- Mit?
- Hogy mellettem van.
- Ne légy nevetséges, Potter!

Harry hirtelen felindulásból megölelte tanárát, és mindkettejük döbbenetére Perselus nem lökte el magától.