Fiamként szeretlek

Bájitaltan analfabétáknak

Előzmény: Perselus Piton és Lily Potter sosem vesztek össze (bár James és Perselus sosem voltak jóban, elviselték egymást), mindig is legjobb barátok voltak. Így, mikor Harry szülei meghaltak, Perselus vette magához a kisfiút, és nevelte fel. A fanfiction Harry első évében játszódik.

°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°

Bájitaltan analfabétáknak

– Harry, már mondtam neked, hogy a bájital hozzávalóival nem bánhatsz ilyen gyatrán! Ha nem megfelelően… – Perselus Piton undorodva nézte végig fia keze nyomát a növényeken. Némelyik már egészen pépes volt darabos helyett.
– Jaj, apa, én nem vagyok olyan jó bájitalkotyvasztó, mint te! – jött a felelet rögtön Harrytől.
– Na, éppen az a probléma, Harry, hogy neked ez csak kotyvasztás. Érzéssel kell bánni a növényekkel, nem lekaszabolni. Már értem, miért égeted oda még a reggeli teádat is.
– Nem is igaz! – háborodott fel Harry.
Perselus csak a szemét forgatta.
– Most utoljára mutatom meg – lépett oda fia mellé és fogta meg az ezüst kést. – Ha holnap, az órán is ilyen hanyag leszel, sosem lesz várakozáson felüli a RAVASZ vizsgád az auror pályához.
– Mondtam már, hogy mennyire hálás vagyok a segítségedért, apa? – sandított fel a férfire a griffendéles.
– Na, ne hízelegj itt nekem, kölyök! – mordult rá a fiúra, de ajkain mosoly terült el. Bár Harry szemtelen volt, mégis szerette fiát minden egyes jellemhibájával – bajkeverő magatartásával és pimaszságával – együtt. 
– Tényleg köszönöm, apa!
– Tudom. Nos, akkor csináld meg újra, ahogy mutattam, és ha jól teljesítettél, akkor mehetsz vissza a barátaidhoz.
Harry keserves sóhajt hallatott.
– Muszáj?
– Igen.
– Akkor jó – felelte Harry beletörődve az elkerülhetetlenben, majd hozzálátott a feladatához.

Megjegyzés: Bocsánatot kérek, amiért eddig kellett várni rá. Sajnos, közbejött néhány dolog...