Fiamként szeretlek

Boldog születésnapot, Perselus!

Nos, íme az előző fejezet folytatása...
Jó olvasást! :)

*****'"'*****

Harry izgult, és idegesen járta a köröket a pincebeli lakosztályban apjára várva. Perselus persze nem sietett, hiszen fogalma sem volt róla, fia éppen hová rángatja el, csak azt tudta, hogy Harry már napok óta különösen viselkedett. Úgy tett, mintha észre sem vette volna fia viselkedésében ezt, de éberen figyelte minden reakcióját. 
- Apa, el fogunk késni! – siettette a bájitalmestert Harry.
- Ha tudnám, hova megyünk, könnyebb dolgom lenne – felelte erre Perselus provokatívan.
Harry nagyot nyelt. Már majdnem elkotyogta a titkot. Megrázta a fejét, majd könyörgő szemekkel nézett a bájitalmesterre.
- Mennünk kellene - mondta végül esdeklően, mire Perselus csak bólintott.
Mivel Harry még nem hoppanálhatott egyedül, Perselus pedig nem tudta, hova mennek, így a fiú zsupszkulcsot vette elő, amit Mr. Weasley csinált neki. Perselus enyhén grimaszolva ugyan, de megfogta azt, majd elragadta őket az örvény. 

Egy sötét terembe érkeztek, ahol a bájitalmester rosszat sejtve nézett körbe.
- Harry, ha ez valami tréfa… – kezdte el mondani, de ekkor sok apró fény gyúlt a teremben, majd felhangzott a „Boldog Születésnapot, Perselus!”.
A mardekáros házvezető hirtelen azt sem tudta, hova került – ami igaz is volt, tekintve, hogy Harry nem árulta el neki –, kissé döbbenten meredt a társaságra. Magában el kellett ismernie, hogy Harry nagyon jó munkát végzett, hiszen nem is sejtette, mire készül a fia. 
Perselusnak – bár az arcán semmi érzelem nem látszott – jólesett, hogy ennyien eljöttek, hogy vele együtt ünnepeljenek.
- Ezért még számolunk, kölyök – morogta oda fiának, mire az csak elvigyorodott.
Miután megjelent egy szolid torta, és a fiataloknak a vajsör, a felnőtteknek pedig a bor, a bájitalmester már oldottabban beszélgetett kollégáival, csak néha-néha morgolódott vagy szólalt meg gúnyosabban a szokásosnál.

Harry elégedetten mosolyogva nézett barátaira.
- Haver, hogy te mekkorát fogsz ezért kapni?! – jegyezte meg Ron suttogva, mire Harry csak még szélesebben vigyorgott.
- De megérte, nem?