Fiamként szeretlek

Megszeretni, megvédeni 1. rész

Megszeretni, megvédeni 
1. részlet

Perselus megállíthatatlanul rótta a köröket lakosztályának nappalijában, várva a választ Albus Dumbledore-tól. Az idegesség minden porcikájából áradt, és ha valaki most látta volna, el sem hitte volna, hogy a mindig kimért és gúnyos bájitaltan professzor képes idegességet érezni. Egyáltalán képes bármire is, ami az érzelmekkel kapcsolatos.
Ez azonban más helyzet volt, itt Harryről volt szó. A fiáról, legalábbis ő annak tekintette a griffendéles fiút. Ez az érzés olyan… furcsa volt még neki, mégis boldoggá tette.
Azonban most nem volt egyszerű a helyzet, és ezért még valaki, lehetőleg Petunia Dursley és kedves férje, számon lesz kérve… egy kis Veritaszérum segítségével.

– Perselus – jelent meg a kandalló lángjaiban Dumbledore feje. – Megérkezett.

Perselus gyorsan odament a kandallóhoz, majd amint eltűnt az idős varázsló feje, gyorsan hopp-port szórt a tűzbe, és a Roxfort igazgatói irodájában találta magát. 
Ott már várta őt egy idős boszorkány, aki egy nagyon hivatalosnak tűnő pergament tartott a kezében, a Minisztérium pecsétje alapján, mellette pedig McGalagony professzorasszony foglalt helyet.

– Üdvözlöm, Mr. Piton, Mrs. Jacks vagyok! – állt fel a minisztériumi alkalmazott, és kezet fogott Perselusszal. – Harry Potter ügyével kapcsolatban vagyok itt. Mint azt Ön is tudja, tudomására jutott a hivatalunknak – itt Dumbledore-ra nézett a nő, jelezve, ki is tett bejelentést -, a Varázsgyermekjóléti Osztálynak, hogy Mr. Potter a Szent Mungóba került a napokban. Az ügyet kivizsgálták a megfelelő személyek, és rájöttünk, hogy Mr. Potter gyámjai többször is bántalmazták a fiút.

– Ez... – Minerva McGalagony értetlenül és aggódva nézett mind az igazgatóra, mind Perselusra.

Perselus nagyot sóhajtott. Éppen ezért tanácsolta anno az igazgatónak, mikor Harry okklumenciaóráin rájött erre, hogy ne engedje haza a fiút. Bár Harrynek megígérte, hogy nem mondja el a kérés pontos okát, de azért sugallta Albusnak, hogy mennyire életbevágó a dolog. Úgy látszik, a vérmágia többet ért, az ő hozzáértésénél, de persze nem hibáztathatja csak az igazgatót, hiszen neki is el kellett volna mondani Dumbledore-nak, amit megtudott. A kiderült titok után Harry félt a bájitalmestertől, de mikor látta, hogy a férfi nem tesz szemrehányást, nem gúnyolódik, megnyugodott, és lassan összecsiszolódtak, majd az év végére már mentor és tanítvány voltak. Perselus pedig később rájött, hogy kezdte úgy megszeretni a fiút, mintha a sajátja lenne, és mikor a gyerek a gyengélkedőre került egy-egy baleset miatt, aggódott érte – ahogy most is –, és szinte rohant a javasasszonyhoz, hogy érdeklődjön Harry állapota felől. Sokszor ült a fiú ágya mellett éjszakánként, de ezt Poppy Pomfrey-n és Harryn kívül nem tudta senki, esetleg Albus sejthetett valamit a dologról.
Harry, mikor rájött a professzor titkos látogatásaira, hálás tekintettel nézett Perselusra. Végre volt egy felnőtt az életében, aki nem a Kis Hőst látta, hanem érte, Harryért aggódott. Sirius halála óta csak a barátai szerették, aggodalmaskodtak, de most már ott volt neki Perselus is.
Ez melegséggel töltötte el, és egyre kevesebbszer szegült ellen tanárának, bár a feleselésről nem tudott leszokni.

Perselus legszívesebben már Harry ágya mellett ülne most is az ispotályban, és nem az igazgatói irodában lenne, hogy hallgassa egy minisztériumi alkalmazott kioktatását egy olyan dologról, amit nem ért meg. Mert Harry tudta, hogy egy szavába kerülne, és ő, a Roxfort Réme – ahogy a diákjai hívták, mikor azt hitték, nem hallja – képes lett volna elhozni a mugliktól Harryt, akár az igazgató háta mögött cselekedve is, de a fiú nem engedte. Féltette őt, és inkább eltűrte Dursley-éket, mint bajba keverje, és lebuktassa az akkor még kém Perselust. 

– Mr. Piton… – hallotta meg Mrs. Jacks hangját. – Dumbledore igazgató úr szerint Ön szeretne az ifjú Potter gyámja lenni Mr. és Mrs. Dursley helyett. Valóban így van?

– Igen.

– Érdekes. A Minisztérium tudomása szerint Önök nem igazán vannak jó viszonyban, sőt, egyesek véleménye alapján egyenesen gyűlölik egymást.

– Mr. Potterrel már tisztáztuk a félreértéseinket, de ha bizonyosságot akar szerezni efelől, akkor őt is meg kell kérdeznie.

– Értem.

– Most, ha megbocsátanak – állt fel Perselus –, távoznék.

– Máris, Perselus? – nézett a férfira Albus, majd elmosolyodott, mert rájött, hova is szándékozik menni a bájitalmester. – Rendben, már intézkedtem, hogy beengedjenek.

Perselus sietve távozott. Mivel Albus valóban értesítette a Mungóban Harry gyógyítóját, így bemehetett Harryhez, aki sápadt arccal meredt maga elé. Amikor észrevette, hogy Perselus ott van, tekintete élettel telt meg, és elmosolyodott. Perselus úgy érezte, ezért a gyermeki szeretetért, ami a mosolyból áradt felé, érdemes lesz megküzdeni bárkivel, hogy biztonságban tudhassa a fiút, lehetőleg maga mellett, hogy fiaként bánhasson vele. Mert Harry Potter megérdemli, hogy legyen valaki, aki az első helyre teszi, és nem, mint Megmentőt, hanem a gyereket. 
Ő akart lenni az a valaki, és ne legyen a neve Perselus Piton, ha nem váltja valóra, amit eltervezett.

Megjegyzés:
Fogalmam sincs, hogy karácsony előtt lesz-e frissítés, mivel a gépem beadta a kulcsot (amiért legszívesebben kihajítanám az ablakon 👿 ), de igyekszem majd kikönyörögni a telómtól, hogy működjön rendesen a wattpad alkalmazás. 🤔
Nem tudom, mit fejlesztgetnek vele, de nekem semmiről nem küld értesítést. Remélem, azért nektek igen. 😊