Fiamként szeretlek

Apuci

- Apuci, ugye elmehetek Roxmorts-ba a többiekkel? – kérdezte Harry incselkedve az apjától. Az engedélyt már leadta McGalagony professzornak, de azért úgy gondolta, egy kicsit még ugratja a szigorú Piton professzort. Vesztére tette.
- Potter, ha még egyszer meghallom azt a szót, hogy...
- Hogy apuci – cukkolta tovább Harry.
- ... akkor annyi a roxmorts-i hétvégének – fejezte be a mondatát Perselus komoly hangon.
- De miért? – kérdezte a Kis Hős. Már nem volt kedve kötekedni, most, hogy a bájitalmester ultimátumot adott.
Már napok óta hergelte ezzel a szóval a férfit, ám eddig nem volt következménye.
- Mert tiszteletlen vagy – mondta Perselus. – Nem ez volt az első eset.
- Apa, kérlek! Meg kell vennem az ajándékot. Te is tudod, mennyire fontos ez nekem!
Perselus ránézett fiára, és már kezdte is meggondolni magát a tilalomról, de úgy gondolta, ennyi jár azért, hogy napokig hallgatta Harry cukkolását. Tudta, hogy úgyis elengedi majd Harryt, de azért egy kicsit gyötörni akarta fogadott fiát. 

Harryvel a Trimágus Tusa óta változott meg a kapcsolata, amikor a fiú sérülten tért vissza a labirintusból. Neki kellett ápolnia Poppy helyett, mivel a javasasszony távol volt. Azok a napok, melyeket a férfi a fiú mellett töltött, rádöbbentették, mennyire nem ismerte Harry Pottert. Miután Harry magához tért, Perselus bocsánatot kért a fiútól, és jót beszélgettek. A griffendéles ezután gyakran fordult hozzá tanácsért, és ő is megnyílt a fiú felé. Még Lilyhez fűződő barátságáról is mesélt a gyereknek, aki szinte itta szavait. 
Egy idő után Harry egyszer csak apjának szólította, Perselus pedig döbbenten jött rá, hogy kellemes érzéssel tölti el a dolog, így – bár nem mondta ki hangosan – ő is fiaként tekintett már Harryre. 
Az első „fiam” szó hatodév végén hangzott el Perselustól. Azóta már apa és fiaként szólítják egymást. 
Az „apuci” megszólítás viszont már az első alkalommal tiltólistára került, ahogy a fiú először kimondta, ám Harry – mint szabályszegő – nem vette figyelembe, így gyakran kötekedett apjával.
Most azonban Perseluson volt a sor, hogy elégtételt vegyen fia szemtelensége miatt.

- Nem kellett volna túlfeszítened a húrt - emelte meg a szemöldökét a férfi, mintha azt mondaná, „Ugye, megmondtam, hogy ez lesz!”.
- Kérlek! Nem akartam rosszat! – könyörgött Harry. – Máskor eltilthatsz, de most muszáj vennem ajándékot Ginnynek. A születésnapja lesz. – Harry hangja egyre kétségbeesettebb lett. – Ha azt hiszi, hogy elfelejtettem, akkor...
Perselus ekkor ördögien elmosolyodott, mire Harrynek leesett, hogy őt bizony átverték.
- Hogy Merlin rúgna meg! – háborgott Harry. – Ezt most miért kellett?
- Hogy máskor betartsd a szabályokat – mosolygott Perselus.
- Bocsi, apa! – kért elnézést Harry. Belátta, hogy a folyamatos kötözködéssel túlment a határon.
- Nem haragszom – simogatta meg fia fejét Perselus.
- Akkor jó, apuci – vigyorgott Harry, majd mikor látta apja villogó tekintetét, kuncogva szaladt ki a helyiségből.
- Na, várj csak, kölyök! Ezért még számolunk! – kiáltotta utána Perselus, majd a fejét csóválva bevonult a magánlaborjába. – Ez a gyerek sosem fog megjavulni.