Harry Tapmanccsal játszott a Piton kúria udvarán, mikor meghallotta apja hangját. A férfi mindig nyugodt baritonja most ingerült volt, és a kisfiú aggódva pillantott a kutyára, majd vissza a villa épülete felé. Mikor már indult volna befelé, Tapmancs visszaváltozott Siriusszá, és próbálta megállítani. - Várj, Harry! A kisfiú értetlen tekintete láttán Sirius csak sóhajtott, majd kézen fogva a kisfiút, egy nagy fa alatt leültek. - Tudod, apukád kapott egy levelet a Minisztériumtól, és nem igazán örül neki – mondta Sirius kicsit zavartan. Nem tudta, mit is ért meg ebből egy három éves gyerek, és nem iagzán akarta mindent elmondani neki. – Ne aggódj, nem lesz semmi baj!
Sirius derűlátó megjegyzése azonban közel sem volt igaz. Perselusnak ugyanis alapos oka volt arra, hogy ingerült legyen. Caramell miniszter úr levele igencsak feldühítette. A miniszter levele egy kérvény volt, melyben az állt, hogy a kis Harry Pottert a Minisztérium gyámsága alá akarja venni. Ezt Perselus nem akarta megengedni. Semmiképpen sem bízza rá egy idiótára Harryt. Harry az ő fia. Megesküdött rá, hogy boldoggá fogja tenni, és szeretetben és biztonságban felneveli, mikor először tartotta kezében az összetört gyermeket. A miniszternek nincs joga elvenni tőle. Az egyedüli, akinek ehhez joga van, az Sirius Black, Harry keresztapja. Sirius féléve szabadult az Azkabanból, mikor a Rend tagjai elfogták Féregfarkot. A patkány rögtön vallott, amint meglátta, hogy Lucius Malfoy a kihallgatója. A szőke férfi ugyanis kegyetlen vallató hírében állt a Minisztériumban, ráadásul Perselus legjobb barátja volt, ami még elszántabbá tette a szőkét. A Sötét Nagyúr idejében mindketten kémek voltak, ami még jobban összekovácsolta a két férfit. Mikor Harry Perselushoz került, Lucius és a felesége mindenben támogatták őt. A szőke varázslónak hála, Sirius kiszabadult, és visszakkapta az örökségét is, amitől anno megfosztották. Sirius azonban nem akarta elvenni a bájitalmestertől Harryt, mikor meglátta, hogy a kisfiú milyen szeretettel csüng a mindig morcos bájitalmesteren. Remustól akkorra már tudta, min ment keresztül a gyermek az elmúlt két év alatt. Hogy kezdetben még enni sem mert, és alig beszélt, hogy a legkisebb mozdulatukra is ijedten összekuporodott, és várta a büntetést. Perselus azonban elérte nála, hogy kicsit nyisson, és felismerje, náluk biztonságban van. Siriusnak nem volt szíve ebből a biztonságos otthonból elvinni a sötét és nyirkos Grimmauld térre, ahol csak Mrs. Black üvöltő festménye és Sipor mogorvasága várná. Inkább megelégedett azzal, hogy olyan gyakran meglátogassa és játszik vele, ahogy csak tudja.
- Perselus, nyugodj meg! – szólalt meg Albus Dumbledore. – Caramell nem fogja elvinni innen Harryt, fiam. Beszélni fogok a Varázsjóléti Hivatal vezetőjével, hogy mit lehet tenni a kérvény ellen. - Ch... Mintha érne bármit is az a hivatal – morgott a bájitalmester. - Fiam, a hivatal nagyon is sokat tud tenni, ugyanis Caramell csak akkor veheti gyámsága alá Harryt, ha te rossz körülmények között tartod, vagy nem vagy alkalmas nevelőszülőnek. - Dumbledore igazgató úrnak igaza van, Perselus – szólalt meg Remus Lupin is. – Ok nélkül nem viheti el még a miniszter sem. Most le kell nyugodnod! Harry nem veheti észre rajtad, hogy mi folyik itt. Nem tudom, hogy viselné, ha megtudná, hogy el akarják innen vinni. - Azt nem engedem! – csattant fel Perselus. - Ha kell, megátkozom még magát Caramellt is!
A következő napokban Perselus és Dumbledore, Luciusszal kiegészülve gyakori vendég volt a Minisztériumban. Míg ők távol voltak, a bájitalmester addig vagy Siriusra, vagy Narcissára bízta Harryt. Hogy a kisfiú játszhasson a korabeli gyerekekkel is, a kúriában gyakori vendég volt Lucius kisfia, a Harryvel egyidős, Draco is. A két gyerek már az első pillanattól kezdve rokonszenvezett egymással, bár az ifjú Potter félénksége miatt időbe telt, mire együtt játszottak, de azóta elválaszthatatlanok. A szőke kisfiú jelenléte elterelte Harry figyelmét a körülötte zajló fejetlenségről.
Perselus felkereste a Varázsjóléti Hivatalt, ahol az igazgató megnyugtatta, hogy a gyermeket csak akkor vehetik el tőle, ha nem megfelelőek a körülmények a kisfiú számára, és hogy ezt ők maguk fogják kivizsgálni. Perselust ez egyáltalán nem nyugtatta meg, de szobormerev arcán ez nem látszott meg. Mikor hazaért, Harry mosolyogva szaladt felé, majd átölelte a lábát, és vidám hangon ecsetelte a napját. Perselus lágy mosollyal hallgatta az élménybeszámolót, és örült neki, hogy fia jól érezte magát. Elszorult a torka, mikor arra gondolt, hogy elveszítheti Harryt.
- Harry, gyere ide egy kicsit – mondta Perselus két nappal később, mikor újabb levelet kapott, ezúttal a Varázsjóléti Hivataltól, melyben közölték, hogy mikor mennek ki elbeszélgetésre Harryhez. – Beszélgessünk. - Rendben, apa – bólintott egy nagyot a kisfiú, majd leült Perselus mellé a kanapéra. - Kaptam egy levelet néhány napja, amelyben az állt, hogy új nevelőszülőt akarnak melléd adni... - Nem akarok másik apukát! – mondta sírós hangon Harry, mire a bájitalmester szíve összeszorult, látva a kisfiú tekintetében lévő fájdalmat. – Te vagy az apukám! - Tudom, kisfiam – ölelte magához a gyermeket Perselus. – Nekem is te vagy az egyetlen kisfiam, éppen ezért az elmúlt napokban Lucius bácsival és Albus papával utánajártunk, hogyan is lehetne ezt elkerülni. Ez a levél – mutatta fel a kisfiúnak a pergament – attól a hivataltól jött, amelyik az ügyért felelős. Ki fognak ide küldeni néhány munkatársat, hogy megnézzék, jó-e itt neked. - Nekem nagyon jó itt! Van kert, saját szobám, játékaim, és és... Perselus elmosolyodott az kisfiú izgatott reakcióján, ahogy a kezével mutogatta, mi mindent kapott eddig. - Örülök, hogy így látod, Harry. Nos, ott tartottam, hogy meg fognak minket látogatni, és egy kicsit fognak veled beszélgetni is. Minden kérdésükre válaszolj őszintén, rendben? - Igen, de mi lesz, ha rosszat mondok, és elvisznek? Én nem akarok elmenni! - Tudom, én sem akarom, hogy elvigyenek.
A beszélgetést a kandallóból kilépő Sirius szakította félbe, akihez a ijedt gyermek rögtön odaszaladt. Sirius ránézett a bájitalmester kezében lévő levélre, majd a kisfiú zaklatott arcára, és megértette, mi is történt. - Mikor jönnek? – kérdezte. - Holnapután, de lehet, hogy már holnap – mondta Perselus komoly hangon. - Értem. Na, prücsök, gyere, játszunk valamit! – mosolygott Harryre Sirius, amit az egy vérszegény mosolyféleséggel viszonzott, de pár perc játék után már vidáman kacagott Siriusszal együtt.
A hivatali dolgozó másnap délután érkezett meg a kúriába. Harry eleinte zárkózottan válaszolt a kérdésekre, amit az idős hölgy feltett, majd végül mosolyogva mutogatta a szobáját, amit a nő alaposan átvizsgált. Harryt kissé zavarta, hogy a játékaihoz idegenek nyúlnak, de végül megbékélt a dologgal. Néhány kérdést azonban nem értett, és látva apja és Lucius bácsi felháborodott arcát, még jobban összezavarodott. - Kérlek, válaszolj, Harry! – szólította fel az idős hölgy. – Szokott apukád kezet emelni rád, vagy illetlen helyeken fogdosni? Perselus már épp kiabálni akart, de Lucius a vállára tette a kezét, hogy lenyugtassa. - Mit jelent az, hogy illetlen helyeken? – kérdezte tágra nyílt szemekkel Harry. - Ó... – A nőnek elakadt a szava. Fogalma sem volt, hogy magyarázza el a dolgot a kisfiúnak. - A néni azt kérdezi, hogy szoktam-e úgy viselkedni veled, mint Sirius bácsi a barátnőivel – mondta Perselus, mire Sirius csuklott egyet, amin Harry csak kuncogott. - Nem. Apa nem szokott illetlen helyeken megfogni. Néha, ha még vannak rossz álmaim, megsimogatja a hátam, vagy ha megdicsér, megsimogatja a hajam. És fürdésnél segít kiszállni a kádból, és... - Értem – szakította félbe a nő a kisfiút. – Akkor minden rendben – mosolygott a gyerekre.
- A néni, miért kérdez ilyen furcsákat? – fordult apja felé Harry, mire a sarokban ülő Siriusból kitört a kuncogás. - Csak meg akar győződni arról, hogy biztonságban vagy-e itt – felelte Perselus rámosolyogva a gyerekre. - Nos, ennyi lett volna a vizsgálat – állt fel a hivatali dolgozó. – Majd értesíteni fogjuk önöket az eredményről. Ha elfogadja a véleményem – nézett Perselus a hölgy –, ennek a kisfiúnak tökéletes otthona van – mosolygott a férfira. – A miniszter úrról meg inkább nem mondanám el, mit gondolok. Egy gyermeket nem lehet csak úgy rángatni. Én láttam Mr. Pottert, mikor elhozták a rokonaitól. Ön már akkor bebizonyította a rátermettségét az apaságra, és elnézését kérem, amiért a kérdéseimmel rossz fényt vetettem önre. - Köszönöm, hogy őszinte volt – mondta megenyhülve Perselus. – Kikísérem.
Mikor a nő távozott, a nappaliban tartózkodó három férfiből megkönnyebbült sóhaj távozott, amit Harry nagyon viccesnek talált. Ekkor lépett ki a kandallóból Albus Dumbledore. Az idős varázsló a Roxfortban volt a elbeszélgetés ideje alatt, mivel épp tanár keresett a Sötét Varázslatok Kivédése tárgyhoz, és interjúkat tartott. - Fiaim, remélem nem volt semmi gond – mondta, majd leült egy kényelmes fotelbe. - Majd meglátjuk – felelte Perselus, majd helyet foglalt az elmélyülten játszó Harry mellett.
Két nap múlva érkezett meg a levél a határozattal, miszerint Perselusnál marad Harry. Ezt a levelet követte Caramell visszalépő nyilatkozata, arra hivatkozva, hogy a Minisztérium feje nem tudná gondját viselni egy gyermeknek. - Kíváncsi vagyok, mitől gondolta meg magát Caramell - töprengett Sirius, de azért boldog volt a híreket hallva. - Hmm... Talán valaki elég meggyőzően érvelt neki - szólalt meg Lucius is, aki épp Dracóval hadakozott, ugyanis a szőke kisfiú épp apja hosszú hajával volt elfoglalva. - Valaki? Mármint te? - tapintott a lényegre Perselus. - Talán említettem neki néhány kétes ügyletet, amihez fűződik a neve... - Mardekáros - mondta Sirius. - Köszönöm, a te szádból ez dicséretet - hajolt meg enyhén az animágus felé Lucius incselkedve. Míg a két férfi civakodott, addig Remus teát bűvölt maga elé, és figyelte Perselust, aki elmélyülten meredt Harryre. Remus ajkain mosoly játszott, ahogy figyelte a mindig morcos és goromba bájitalmester ellágyult arcát, ahogy fiára nézett. Talán nem csak Harry az, akinek szüksége van Perselusra, hanem a férfinak is a kisfiúra, gondolta.
Perselust nem érdekelte, mi miatt lépett vissza a miniszter, sem a háttérben lévő civakodás, csak az, hogy Harryt nem vehetik el tőle, hogy vele marad. Nem lesz újra egyedül, lesz, akinek szüksége van rá, akit szerethet. A kisfiú egy pillanatra felnézett a játékból, majd egy gyermeki mosollyal ajándékozta meg apját. A bájitalmesternek már ezért megérte átmenni bármilyen gondon, ami csak szembe jön majd velük.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
