Fiamként szeretlek

Főzés

Perselus Piton a roxforti laborjában volt, és a Gyengélkedőnek készített bájitalokat, mikor a négyéves Harry Potter berobogott a helyiségbe. A bájitalmester megrovó pillantását egy őszinte mosollyal viszonozta, majd odasétált apukájához.
- Apu, én is akarok főzni! – mondta a kisfiú csillogó szemekkel.
Perselus csak nézett a gyermekre, majd nagyot sóhajtott.
- Harry… – kezdte, de a kisfiú közbevágott. Egyedül Harry tehette meg, hogy a férfi szavába vágjon, még a kollégái sem merték.
- Jó leszek, ígérem! Szót fogadok! – ígérte a gyermek.
Perselus magában átkozta érte magát, de nem tudott nemet mondani fiának.
- Jól van. Gyere! – húzott egy széket a munkaasztalhoz, majd felemelte rá Harryt.
Perselus lassan kezdte feldarabolni a hozzávalókat, míg Harry érdeklődve figyelte. A bájitalmester a nem mérgezőket megengedte, hogy a kisfiú tegye bele az üstbe, aminek Harry annyira örült, hogy a felét majdnem félre öntötte – csak Perselus kiváló reflexei segítettek ezt megakadályozni –, és a férfi pedig kavarta a főzetet. A kisfiú csodálkozva figyelte a felszálló buborékokat, jókat kacagva, mikor azok kipukkantak.

Mikor kész lett a bájital, Harry büszkén tekintett a kis fiolákra, mintha élete műve lett volna, amin Perselus jól szórakozott.
- Most mit főztünk? – kérdezte a kisfiú, mire Perselus megcsóválta a fejét. Eddig ez eszébe sem jutott Harrynek.
- Kalapkúra bájitalt – felelte a férfi, mire a gyermek csak kérdő tekintettel nézett rá. Fogalma sem volt róla, mi az. – Amit akkor ittál, mikor megfáztál, és lázad volt - helyesbített a bájitalmester, mire Harry szemében megcsillant a felismerés jele.
- Azt ismerem. Attól füstölt a fülem. Az vicces volt, bár nem volt finom – vigyorodott el Harry. – Máskor is főzünk a füstölősből?
- Kalapkúra bájital a neve, Harry, nem füstölős. És igen, főzhetünk még, de ma már nem. Jóból is megárt a sok.
- Oh… – Harry csalódott volt. Olyan izgis volt apukájával bájitalt készíteni. 
- De holnap mindenképpen csinálunk még belőle - folytatta Perselus. – Madam Pomfrey örülni fog a tartalékoknak – mosolygott a gyerekre, mire Harry ujjongott egy sort. – Most viszont irány a szobádba, és pakold el a játékaidat, mert le merném fogadni, hogy most is szanaszét hagytad őket! Nem szeretnék megint rálépni egy csúszómászó kígyóra, vagy egy tűzokádó minisárkányra – mondta, mire Harry kuncogott. 

Mindketten emlékeztek a jelenetre, mikor a bájitalmester rátaposott Missyre – egy megbűvölt játékkígyóra –, aki ezért megsértődött, és beleharapott a férfi lábába, mire Perselus nagyot ugrott hátra. Persze a játékkígyónak nem volt mérge, és nem is tudott nagyot harapni – hiszen akkor Perselus nem engedte volna Harrynek megtartani –, pusztán csak bosszúságot okozott Perselusnak.
Harrynek nem kellett kétszer mondani, máris rohant a szobájába.
- Főztem füstölőst! – informálta a játékait Harry, amint belépett a szobájába, mire Perselus mosolyogva horkantott egyet – Harry mindig elmesélte a napját a sok kacatnak –, majd a konyhába ment uzsonnát készíteni a kisfiúnak. Igaz, hogy erre ott voltak a Roxfort manói is, de most úgy gondolta, ő készíti el. Még hallotta, ahogy Harry trappolt a szobájában, majd ajkain enyhe mosollyal foglalta el magát az uzsonna elkészítésével.