Fiamként szeretlek

Pillangó

Harry már egészen csecsemőkora óta imádott a természetben játszani. Lily és James szerették nézni, ahogy a kisfiú először négykézláb, majd már totyogva kergeti a színesebbnél színesebb pillangókat, amikkel Lily örvendeztette meg nap mint nap. 
Viszont Petunia Dursley-hez és családjához kerülve Harry már csak dolgozni mehetett ki a kertbe, és nem szórakozni, így szinte el is felejtette, milyen volt örömteli kacagással fogócskázni az édesanyja által bűvölt lepkékkel, már csak álmodott róla. Egészen addig, míg egy sötét ruhába öltözött, magas férfi, és egy öreg szakállas nagyapószerű bácsika érte nem jött a Privet Drive-ra a negyedik születésnapján.

A fekete hajú ember ijesztő volt kinézetre, de Harry nem félt tőle, valahogy ismerős volt az arca, a hangja, rémlett neki valami arról, hogy mesélt volna neki, mikor még nagyon-nagyon kicsi volt, és mintha egy nagy fekete kutyával veszekedett volna, ami vicces emlék volt. 
Mikor félóra veszekedés után a rémisztő férfi – Petunia néni szavait használva Piton a Fonó sorról – felé nyújtotta a kezét, ő bizalommal fogta meg, és kíváncsian tekintett fel rá. 

– Szia, Harry – guggolt le elé a férfi –, Perselus Piton vagyok, édesanyád egyik régi barátja. – A sötét öltözékű bácsi nem mosolygott, de hangja kedvesen csengett, ami tetszett a kisfiúnak. – Én és Albus Dumbledore – intett az idősebb felé, aki a kisfiúra mosolygott – azért jöttünk, hogy elvigyünk innen. Szeretnél velünk jönni a birtokomra, ahol régebben már jártál anyukáddal és apukáddal?
Harry akkorát bólintott, hogy majd' leesett a feje, amin a nagyapó csak kuncogott. A gyermek engedte, hogy kézen fogva vezesse Perselus, elhagyva nagynénje házát. 
Egy kellemetlen húzást követően Harryék egy nagy ház – szerinte egy palota volt – elé érkeztek.

– Harry... – szólította meg Perselus, mire a kisfiú feltekintett rá. – Itt fogsz mostantól lakni.

Harry csillogó tekintettel csodálta meg a birtok nagy udvarát. Pillantása megakadt egy nagy, színes pillangón. Könyörgő tekintetére egy bólintás volt a válasz Perselustól, majd a gyermek futásnak is eredt. A lepke ugyanolyan volt, mint amilyet az álmában látott egy udvaron repkedni egy gyönyörű vörös hajú nő és egy fekete hajú, szemüveges férfi körül. Úgy érezte, valóra vált az álma, és az idegen is, aki elhozta ide, jó embernek tűnt. Talán végre ő is tudni fogja, milyen egy kedves felnőttel élni úgy, mint Dudley.

∞∞∞ ∞∞∞

– Még mindig szereti a pillangókat – mosolyodott el Albus Dumbledore a gyerek játékát nézve.

– Igen, és észre sem vette, hogy ő maga hozta létre. 

– Talán vannak róla emlékei, és a mágiája reagált rá.

– Remélem, igazad van, és emlékszik arra, mennyire boldog is volt ezen a helyen – mondta Perselus, majd a kisfiú után indult, aki egyre nagyobb örömmel vetette magát a pillangó után.