Fiamként szeretlek

Apaság

- Harry, állj meg! – kiáltott Perselus Piton a kisfia után, aki épp a Roxfort folyosóin futkározott.
- Nem! – dacoskodott Harry.
Az öt éves Harry Potter imádott a Roxfort folyosóin fogócskázni apukájával, bár ennek Perselus annyira nem örült. Nem az volt a baja, hogy jól érzi magát a kisfiú, hanem azzal, hogy a Roxfort mágiája sokszor a legrosszabb pillanatokban járt túl mások eszén. Ilyen például a lépcső, mely szeszélyességével még magát Dumbledore-t is becsapja néha. Féltette Harryt, nehogy baja essen.
A kisfiú nagyon aktív volt. Nem lehetett tudni, mikor mit talál ki játéknak. Most, hogy végre nem Dursley-éknél lakott, hanem a bájitalmesternél, sokkal könnyebben oldódott fel társaságban is. Perselus még arra is hajlandó volt a kisfiú kedvéért, hogy elviselje annak bolhás keresztapját is.
Perselus, ahogy nézte boldog kisfiát, eszébe jutott, hogyan is lett ő apa.

Miután alig egy évvel a Lily és James Pottert ért szörnyű esemény után Dumbledore úgy döntött, látogatást tesz Lily nővérének családjánál, de amit ott talált, a legmerészebb rémálmait is felülmúlta.
Az alig két éves kisfiút a lépcső alatti gardróbba zárták, és enni is alig kapott. Mikor az igazgató meglátta a csont sovány, beteges kinézetű gyermeket, azonnal elhozta onnan. Mivel Sirius Black a kicsi keresztapja még az Azkabanban volt, így a morgós, de felelősségteljes Perselus Pitonra bízta a kisfiút. Bájitalmester lévén a férfi tökéletesen gondját tudta viselni Harrynek.
Két évvel később Black kiszabadult az Azkabanból, mivel Perselus kémként tanúskodni tudott mellette. Az animágus eleinte küzdött azért, hogy Harryt ő nevelhesse, de végül elfogadta, hogy Perselus jó apja Harrynek. A kicsi csüngött Siriuson, de ha beteg volt, mindig Perselushoz bújt, így az animágus tudta, hogy Harry szereti a mogorva bájitalmestert.

Perselus annyira elgondolkodott, hogy észre sem vette, hogy Harry már ott áll előtte, és aggódva néz rá.
- Baj van, Harry? – guggolt le hozzá a bájitalmester.
Harry csak a fejét rázta.
- Akkor?
- Olyan furán néztél… Rosszat csináltam? – kérdezte Harry félénken.
- Nem. Csak elgondolkodtam – mosolygott a férfi a most már vigyorgó gyerekre.
- Akkor mehetek Hagridhoz? Azt mondta, megsimogathatom Bolyhoskát.
Jaj, csak azt ne! – gondolta magában Perselus, de a kicsi könyörgő szemeitől nem volt képes hangosan is kimondani.
- De csak akkor, ha nem csak Hagrid lesz ott, hanem más felnőtt is – egyezett bele végül Perselus olyan arcot vágva, mint aki savanyú citromba harapott.
- Dumbi papa ott lesz – felelte lelkesen a kisfiú.
Az is jobb, mint a senki – gondolta nagyot sóhajtva a férfi. Dumbledore híres volt arról, hogy bármit megengedett Harrynek, ha boci szemekkel nézett rá. Perselus azonban tudta, hogy az öreg védelmezi a kicsit, így bármikor rá merte bízni.
- Akkor menj – engedte el a kicsit, aki máris rohant Hagrid kunyhója felé.

- Azért én felügyelet nélkül nem engedném szaladgálni - lebegett Perselushoz a Véres Báró.
- Azért fogsz te is vele tartani – nézett rá komolyan Perselus.
- Kár volt megszólalnom…
- Ebben igazad van – értett egyet Perselus, majd nyugodt léptekkel indult el a lakosztálya felé.