Elvarratlan szálaink

- 24 -

Vannak olyan jól sikerült, bulis éjszakák, amik után reggel felébredni még akkor is jókedvű, ha egyébként a szervezeted mindeközben folyamatosan meg akarja ígértetni veled, hogy legközelebb kicsit kevésbé élvezd ennyire az estét.

Amikor kibotorkáltam a konyhába Szasza pólójában, egy short-ban, amit Lilitől kaptam valamikor hajnalban, hosszú zokniban, kócos, kiengedett hajjal, ittam egy pohár vizet, majd egyből fel is raktam főni egy kávét, hogy kicsit frissebbnek érezzem magam, azt vettem észre magamon, hogy folyamatosan mosolygok.
Bevallottam neki, hogy szeretem.
Nem mondom, hogy tervben volt, de nem bántam, sőt, valahol még örültem is, hogy abban a kontextusban mondhattam ki neki először, amiben egyáltalán nem hatott kellemetlennek - ettől függetlenül mosolyogva azért homlokon csaptam magam, ahogy reggel ez beugrott.
Egyedül voltam a konyhában, mert a legtöbben még aludtak, csak én valamiért felkeltem, majd ahogy kész lett a kávém, felvettem egy pulcsit és kimentem az erkélyre.
Az erkélyen leültem a hintaágyra, igyekezve elvonatkoztatni az éjszaka során ottmaradt kupitól, felhúztam magam alá a lábam, és a nagy adag, bögrébe töltött kávémat iszogatva írtam Anyának, hogy jó reggelt, élek, jól érzem magam, meg ilyesmik, majd ha már ilyen hangulatos élethelyzetben voltam, megnyitottam a telefonos jegyzeteimet.
A tegnap este igazán megihletett egy kis írásra.
Vissza se olvastam, hogy miket írok, de éreztem, hogy ha majd utólag átfutom valamikor, nagyon fog tetszeni, mert szinte csak úgy jöttek belőlem a szavak.
Időközben magamban mosolyogva, picit felnéztem a telefonomból, és talán el is pirultam, ahogy végigfuttattam magamban az éjszaka emlékeit.
Velem együtt a pillangóim is felébredtek az emlékek megjelenésétől.
Ahogy mélyen magamba szívtam a tavasz eleji, balatoni levegőt, valahogy azt éreztem, hogy mindenben őt érzem, és minden, ami körülöttem van, az érzéseimre emlékeztet.
Mennybe illően szívmelengető érzés volt.

Amikor már picit áthűltem a friss, reggeli levegőtől, és kellemesen fel is ébredtem, felkászálódtam a hintaágyról, majd visszamentem a házba.
Épp a konyhában voltam és a kávém maradékát ittam meg, majd raktam bögrét a mosogatóba, hogy elöblítsem, amikor hallottam, hogy valaki erre jár, úgyhogy arra néztem.
Már azelőtt tudtam, hogy Ő lesz az, hogy egyáltalán láttam volna, elég volt megfigyelnem annyit, ahogyan megdobbant a szívem a megérzéstől.
- Szia - köszöntem halkan, a barátomra mosolyogva.
Ez volt az első kimondott szavam azóta, hogy felébredtem, és örültem, hogy neki intézhettem az elmúlt éjszaka után.
- Helló - köszönt vissza, még félálomban a szemét megdörzsölve, majd őszintén elnevette magát - Hallod, te vagy benyomtál tíz kávét, vagy le se feküdtél aludni és még nem józanodtál ki, miért vagy ilyen friss? - kérdezte szórakozottan, ahogy odajött hozzám, és a derekamat megfogva megpuszilta a homlokom.
- Inkább az első - válaszoltam halkan nevetve - Neked is főzhetek.
- Nem, kösz, nem vagyok kávés - mondta, miközben töltött magának egy pohár vizet, megitta, majd benézett a hűtőbe, hogy mi maradt még ott - Mikor keltél amúgy?
- Fél órája talán - válaszoltam, miközben mosolyogva vállat vontam - Ittam egy kávét és kiültem az erkélyre.
- Ja, éreztem is rajtad az előbb, hogy hideg vagy - válaszolta, majd kivett egy kólát a hűtőből - Ezért vagy ilyen friss akkor - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán, ahogy még félálomba megdörzsölte az arcát félkézzel.
- Nem vagyok friss, csak úgy csinálok - láttam be nevetve, megigazítva a barna, rakoncátlanul álló tincseimet.
Szasza egy apró mosollyal az arcán pillantott rám, majd a konyhapultnak támaszkodva a hátával, beleivott a poharába, én pedig az egyik szék támláját fogva álltam előtte.
Tényleg kimondtam neki tegnap, hogy szeretem.
Ezen akaratlanul elmosolyodtam, ezzel egyszerre pedig zavartan, az egyik hajtincsemet a fülem mögé tűrve elfordítottam a fejem.
Biztos voltam benne, hogy pontosan jól tudja, hogy mi jelenhetett meg a fejemben, önmagában attól, hogy a reakciómat látta - én pedig az ő halvány, önbizalmat sugárzó mosolyát látva voltam biztos mindebben.
Pont olyan volt, mint aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy mennyire csak körülötte tudnak forogni a gondolataim a tegnap éjszaka után, amin szó szerint levett a lábamról, még az eddigieknél is jobban, és másodpercenként éreztem meg azt a semmihez sem fogható, szerelmes érzést a gyomromban.
Szasza lerakta a kezéből a poharát, majd mosolygó tekintettel rámpillantott.
- Elpirultál.
Erre én is ránéztem, majd megilletődve elnevettem magam.
- Könnyen elképzelhető.
Szasza mosolygott egyet a zavaromon, miközben a kezemhez nyúlt, közelebb húzva magához, félkézzel megsimítva a derekam.
- Élveztem a tegnapi beszélgetést - mondtam neki, igyekezve legalább részben magamban tartani a mosolyomat, hogy ne úgy nézzek ki, mint ha megőrültem volna.
- Ja, én is - igazította el az egyik hajtincsemet egy apró mosollyal gyönyörködtetve - A beszélgetést is.
Felhozta, én pedig abban a pillanatban már nem tudtam visszatartani, hogy úgy vigyorogjak, mint egy idióta, úgyhogy ösztönösen elfordítottam egy picit a fejem.
- Kellett ez a reakció - közölte Szasza szórakozottan, mire elnevettem magam.
- Tudom, megint elpirultam - szögeztem le nevetve, még mielőtt megint felhívná rá a figyelmem.
- Aha.
Zavartan mosolyogva nekidöntöttem a fejem a mellkasának, ő pedig lenézve rám, derűsen hagyta.
Pár pillanattal később aztán összeszedtem a gondolataimat, amit mondani szeretnék, úgyhogy felnéztem rá, de a mosolygást nem tudtam abbahagyni, akármennyire is komolynak akartam tűnni.
- Jól esik, hogy figyelembe vetted az... állapotomat - fogalmaztam meg, ahogy tudtam, de annyira szerencsétlen szóhasználatnak éreztem akkor, hogy halkan nevettem egyet magamon.
Szasza egy halvány mosollyal az arcán nézett rám.
- Be voltunk baszva, Regi. Nyilván nem így akartam erőltetni, meg ki se akartam használni, hogy rugalmasabb hangulatban voltál - mondta a mosolygödröcskéivel az arcán - Nem mondom, hogy nem dobtam be hozzá az összes létező önkontrollomat mondjuk - tette hozzá elröhögve magát - De amúgy ez elég alap, ne avassunk szentté.
Mosolyogva néztünk egymás szemébe.
Pár másodperc szemkontaktus után Szasza újra megszólalt, kimondva hangosan, amit eddig szavak nélkül beszéltünk meg.
- Azért következőre lehet, nem nagyon állunk meg itt - jegyezte meg szórakozottan mosolyogva, mire őszintén elvigyorodtam.
A letörölhetetlen mosolyommal az arcomon, a tekintetemet elkapva értettem vele egyet, majd néhány másodperc csend után újra ránéztem és megszólaltam, miközben magam se tudtam, miért érzem azt, mint ha izgulnék a kérdésemtől.
- Mennyire emlékszel egyébként?
Szasza egy halvány mosollyal az arcán nézett rám, mert pontosan jól tudta, hogy miért kérdezem ezt.
- Mire szeretnéd, hogy emlékezzek?
Enyhén meglőve, megilletődötten mosolyogva beletúrtam a hajamba.
Nem is tudom, talán, hogy szerelmet vallottam.
Bár teljesen biztos voltam benne, hogy tisztában van vele, csak szeret megfogni a válaszaival.
- Csak kérdeztem - válaszoltam végül mosolyogva - Érdekelt.
- Jaja.
- Szeretek érdeklődni emberektől, tudod.
- Aha. Meg asszem tudok mégvalamit, amit szeretsz - pillantott rám halványan mosolyogva.
És itt is vagyunk.
A mondatára egy pillanatra lehunyt szemmel, elmosolyodtam, majd zavartan nevetve, a földre szegezve a tekintemet, megigazítottam a hajam és őszintén válaszoltam.
- Én is.
A válaszomra Szasza a gödröcskéivel az arcán, gondolkodás nélkül ellökte magát a konyhapulttól, hogy közelebb kerüljön hozzám, és az államat egy ujjával, természetesen felemelve a számhoz hajolt, hogy pont olyan őszintén reagáljon rám, mint előtte én is rá, ezzel egyszerre a derekamat egy kézzel átfogva, mire a nyakához szöktek a kezeim.
Egy milliméter, ha lehetett ekkor az ajkaink között, amikor lépteket hallottunk, úgyhogy ahogy erre mégis megálltunk, Szasza a számra suttogva megszólalt.
- Ezt folytatjuk, ha valakit kinyírtam.
Egy pici, őszinte mosollyal néztem rá, majd ebben a pillanatban már nem ketten voltunk a konyhában, úgyhogy egyszerre oldalra néztünk.
Vannak pillanatok, amik egy csettintés alatt változtatni tudnak a hangulaton, de még a levegő rezgésein is.
Szembekerültünk Emmával.
A buliban való kidőlése óta végig aludhatott, így félig még az a szettje volt rajta, mint a buli alatt is, a sminkje nyomokban még rajta volt, a rövid haja pedig összekócolódott - még kifejezetten nem tűnt frissnek, ránézésre is szét volt csúszva, és ahogy megállt a konyha bejáratánál, szembekerülve kettőnkkel, a tekintete is mindent elárult az állapotáról.
Nem, nem túlzott tegnap semmiben, amikor kifakadt nekem.
A következő pillanatban viszont elszakította tőlünk a tekintetét, és szó nélkül ketten hagyott minket, felkapva egy cigis dobozt az egyik asztalról, majd kiment az erkélyre, becsukva maga mögött az ajtót.
Az ajkaimat feszülten összeszorítva néztem utána, majd csak akkor szakítottam el tőle a tekintetem, ahogy Szasza rámnézett, olvasva a reakciómból.
- Beszéljek vele?
Pontosan jól látta rajtam, hogy mi jelent meg bennem ezúttal is Emmát illetően.
- Össze fog veszni veled.
- Tegnap is velem kellett volna összevesznie, ha már valakivel össze kell, nem veled. Mindent megbeszéltem már vele, amit lehet, de ha zavar téged, meg szarul érzed magad, akkor utána megyek megint.
- Nem mondhatom azt, hogy zavar, mert nem én vagyok abban a helyzetben, csak... nem tudom - sóhajtottam el magam.
- Oké, egyél addig valamit - lépett el tőlem, rászánva magát, mire utánanéztem, ő pedig kiment a konyhából, az erkélyre Emma után.
Ezt a mondatát úgy értelmeztem, hogy ő se számított valami rövid beszélgetésre odakint.