Elvarratlan szálaink

- 43 -

A városban motoroztunk, a budai utcákon át, én pedig folyamatosan Szaszát öleltem hátulról, miközben szinte elrepített magával a felszabadító pillanat.
Ahogy az utakon haladtunk, folyamatos fizikai kontaktusban, miközben a fák, a táblák, az emberek szinte elsuhantak mellettünk, olyan érzés volt, mint ha csak ketten lennénk a világon, lehagyva az élet összes gondját, kilépve a problémákból, meghagyva őket mindenki másnak, akinek kedve van hozzá - végig mosolyogtam, anélkül, hogy abba akartam volna hagyni, a bukósisak alól kilógó barna hajtincseimbe belekapott a szél, és másra se tudtam gondolni, csak arra, hogy szabad vagyok.
Szabad, mindentől, és csodás érzés volt.
Amikor Szaszával február végén összejöttünk a jégpályán, és azt mondta, hogy olyan dolgokat tudna mutatni nekem, amire korábban mindenkim alkalmatlan volt, már akkor is tudtam, hogy igaza lesz, de nem is sejtettem, hogy ennyire igaza lesz.
Három hónapja ismerem, és ez alatt a három hónap alatt annyi újat tanultam, tapasztaltam és láttam az életből, amiért nagyon hálás vagyok neki.

A délutáni időpont miatt már lemenőben volt a Nap, amikor leszálltunk Szasza motorjáról.
A Duna partján voltunk, a budai oldalon, a hidak és néhány szemben lévő épület már ki volt világítva, amit a folyó habjai tükröztek vissza, miközben néhány hangulatos sétahajó elúszott a távolban. Nagyon idilli látvány volt.
- Ez nagyon jó volt! - lelkesedtem, amikor a motorról leszállva mindketten levettük a bukósisakjainkat, majd a barátom nyakába ugrottam.
Szasza a lelkesedésemen halkan elnevetve magát, félkézzel visszaölelt, miközben a másik kezével lerakta a bukósisakját, majd egy puszit nyomott a homlokomra, ezután mindkét karjával viszonozva az ölelésem.
Az ölelésünkben a derekamat átkulcsolva az erős karjaival, könnyedén meg is emelt egy kicsit, amit a nyakát átölelve, vigyorogva hagytam neki, felemelve az egyik sarkamat egy picit.
- Akarsz csinálni valami konkrétat, vagy maradjunk itt? - kérdezte a derekamat megsimítva, ahogy lerakott.
- Mármint, mire gondolsz a konkrét alatt? - néztem rá kedvesen.
- Hogy bemenjünk valahova, és ne csak itt üljünk. Amúgy én nem ragaszkodom hozzá, simán elvagyok veled akárhol, de az is oké, ha csinálni akarsz valamit.
- Szerintem maradjunk most - mosolyogtam rá - Olyan szép ez itt. Meg most én egyébként is azt akarom kiélvezni inkább, hogy együtt vagyunk.
- Ja, ugyanez - simított meg a gödröcskéivel az arcán, ahogy elengedett, majd a Duna irányába pillantott.
Amíg ő a folyón és annak a túlpartján tartotta a tekintetét, én őt néztem - a vízparton járó levegő egy icipicit megmozgatta a barna, puha hajtincseit, ami csak jobban felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire tökéletes az oldalprofilja, a szemein pedig megcsillantak a kora esti, városi fények.
- Akkor ülj le valahova - nézett rám halványan mosolyogva.
- Oké - mosolyogtam vissza rá, majd a part felé léptem egy picit és leültem az egyik patkára, mire Szasza is leült mellém.
- Ülsz a dzsekimre amúgy?
- Nem, köszi - helyezkedtem el kényelmesebben a patkán - Maradhat rajtad nyugodtan.
- Ez nem egy kérdés volt, fel fogsz fázni.
- Te pedig megfázol, ha alul vagy öltözve - néztem vissza rá mosolyogva, mire derűsen viszonozta a pillantásomat, levéve magáról a bőrdzsekijét.
- Na, emeld csak meg magad egy kicsit - biccentett felém a gödröcskéivel az arcán, ezzel kifejezve, hogy esélyem sincs meggyőzni, úgyhogy nevetve megadtam magam és hagytam, hogy berakja alám a dzsekijét.
Jó, tényleg sokkal kellemesebb volt így.
- Szóval a betört fej mellett a vesemedence-gyulladás sem menő, értettem - ültem vissza nevetve, mire Szasza szórakozottan elmosolyodott, én pedig ránéztem - De biztos nem fázol?
- Pulcsiban vagyok.
- Oké, de szólj, ha kéred vissza dzsekidet.
- Egyből, Anyu - mondta szórakozottan, mire elnevettem magam, és picit közelebb húzódva hozzá oldalt, a vállának döntöttem a fejem.
Szasza a felém eső karjával átölelt oldalról, én pedig az illatát magamba szívva, a túlparton tartva a tekintetem, beláttam, hogy eszméletlenül szerencsés lánynak érzem most magam.
- Nagyon jól vezetsz egyébként - hoztam fel ezt a témát, ha már pár perce szálltam le a motorjáról - De tényleg. Ezt már akkor is megállapítottam, amikor csak a kocsidban ültem, most viszont ki is mondom neked, ha eddig nem tettem volna - néztem rá mosolyogva.
- Már mondtad, de mégegyszer kösz - válaszolta egy apró mosollyal az arcán - Milyen napod volt amúgy? - érdeklődött, elindítva a beszélgetésünket.
- Nem is tudom - gondoltam át a válaszomat - Alíz most a héten nincs, úgyhogy tegnap elég sokan kérdezgettek róla a suliból, ma már szerencsére kicsit kevesebben. Inkább tanárok jöttek oda hozzám, hogy mi történt, mi van Alízzal, meg ilyenek - meséltem - Leginkább elment a mai nap, meg vártam most a délutánt. Egyébként ma már lefutottuk az iskolaköröket időre, amit múlt órán nem fejeztünk be. Végigfutottam, és beértem időre, meg ötöst is kaptam, és én értem be másodiknak a lányok közül, úgyhogy erre büszke vagyok.
- Na, ügyes vagy.
- Viszont a fiúk kicsit felidegesítettek - meséltem tovább, mire Szasza már előre megrökönyödött azon, hogy most mit fog hallani és mennyire fogja felidegesíteni magát ő is - Tesióra végén nekem kellett összeszedni a mezeiket, miután fociztak, és Bálinték vicces hangulatban voltak, úgyhogy össze-vissza szivattak a hülye poénjaikkal, hogy direkt nem akarták levenni a mezt, nyúltam volna érte, erre tudod, így elhúzták, úgy csináltak, mint ha nem csak a mezt akarnám, hanem a pólójukat is, szörnyen vicces volt. Dávid volt a kedvencem, miután mondtam neki, hogy vegye már le azt a mezt, belökte, hogy "a palidat is így rizzelgeted?" - utánoztam Dávidot - Én meg mondtam neki, hogy miért is használnám ugyanazt a szöveget rá és rád?
Szasza erre őszintén röhögött egyet, én pedig folytattam.
- És akkor ezután jött Örs, neki is nyilván külön kérvényt kellett benyújtanom, hogy szedje már le magáról azt az egyébként is izzadságtól rohadó mezt, levette, erre azt mondja, most én jövök. Ha-ha. Legjobb, ezután Krisztián kinyögte, hogy "sok újat úgy se látnánk".
Szaszának felszaladtak a szemöldökei, és egyszerűen megszólalt.
- Oké, eddig csak kellemetlenek voltak, de sikerült átlépni a pontot, folytasd.
- Aztán még ő is érezte, hogy ez pofátlan volt, úgyhogy mondta, hogy bocs. Mindegy, szóval ezután bementem a suliba, nyilván végig kellett nézniük, megállt volna a világ, ha nem vájnak lyukat belém hátulról azzal, hogy megbámulnak, de hagyjuk is, bevittem a szertárba a mezeket, indultam volna az öltözőbe, hogy átöltözzek, erre random odajöttek hozzám, és konkrétan rám voltak tapadva, valamiért mindenképpen ölelgetni akartak oldalról, ha hagyom, meg mindenről elkezdtek kérdezgetni. A jó rész az volt, amikor rákattantak a témára, hogy mit csinálok ma délután, mondtam, hogy veled leszek, és erre pár másodpercig síri csend lett - meséltem elnevetve magam - Tekintélyes vagy. Kíváncsi voltam, ki szólal meg először. Mindenesetre Örs felhozta Lilit, hogy igaz-e, hogy ő most szabad, erre Dávid megszólalt, de teljesen sértődötten, hogy már alapból sérült az egója attól, amikor szóba kerültél, hogy "beszéljünk már valami jó témáról".
Tudtam, hogy Szasza lazán kezeli a szituációkat, de az, ahogy egyszerűen csak kiröhögte a szóban forgó osztálytársaimat, kimondhatatlanul jól elszórakozva ezen a jeleneten, engem is nevetésre ösztönzött.
- Miért van ennyi nyomorék körülötted amúgy? - röhögött őszintén - Ezeket már megverni is csak poénból érdemes.
- Nem is értettem, hogy mi történik - mondtam nevetve, és amennyire idegesítő jelenetsor volt élőben, most annyira viccesnek láttam.
- Melyik mondta, hogy dobd le a pólódat egyébként?
- Örs.
- Amelyik aztán rákérdezett, hogy a húgom szabad-e.
- Igen - bólintottam elnevetve magam.
- Az igen - biccentett a gödröcskéivel az arcán, teljesen kiégve ezen - Jó álmodozást neki. Nagyon felbasztak?
- Akkor igen, de így utólag már vicces - láttam be.
- Az megvan, hogy ez az egész annak szólt tőlük, hogy kurvára elunták Lucáékat, amit meg is értek, most te vagy a jó csaj onnan és be akartak vágódni nálad?
- Ez most egy fordítás volt tizenhat éves fiúról magyarra?
- Ja, egészen konkrétan.
- Így akartak bevágódni? Ez szánalmas.
- Tizenhat éves fiúk - magyarázta meg a gödröcskéivel az arcán.
- Vagy talán csak arra próbáltak rájönni, hogy miért jársz velem.
- Nekem annyi közöm van ehhez az egészhez, hogy felbassza őket, hogy az én barátnőm vagy - nézett rám derűsen mosolyogva.
- Meg hogy egy kicsit sokkal jobb vagy náluk, Dávidot pedig megverted és azóta is sérül az egója és zaklatott lesz, önmagában attól is, ha csak felmerülsz - egészítettem ki - Szóval ilyenkor mindig kénytelenek belátni, hogy miért veled járok és miért nem velük.
Szasza a gödröcskéivel az arcán odatartotta hozzám a kezét, én pedig nevetve belecsaptam.
- Ettől függetlenül, ha már nagyon felbasznak, szólj és rendet rakok - mondta a világ természetességével.
Mosolyogva visszabújtam hozzá, Szasza pedig egy jókedvű puszit nyomott az arcomra.
- Neked milyen napod volt? - kérdeztem vissza tőle, miközben kicsit jobban felhúztam magam elé a lábaimat.
- Elment ugyanúgy - vont vállat lazán - Órák előtt voltam kondiban, hazamentem, aztán suliba, volt pár órám, meg egy faktom, Ambrusékkal kajáltam egyet, megint hazamentem, futottam egyet, aztán kábé már jöttem is érted.
- Hogy vagy ennyire aktív? - nyűgözött le sokadszorra is.
- Ebben most semmi durva nem volt, de cuki vagy.
- Mennyit futottál egyébként?
- Tíz kilométert talán. Több időm nem nagyon volt.
- Én meg itt menőzök a tíz iskolakörömmel - nevettem fel.
- Inkább azzal menőzz, mint a vesemedence-gyulladással - nézett rám jókedvűen - Amúgy meg miért ne lehetnél büszke rá? - értetlenkedett elröhögve magát.
- Mert te meg csak úgy, "miért ne"-alapon besűrítettél a napodba tíz kilométert, miután már voltál kondizni, meg suliban. A tieddel összehasonlítva kicsit komolytalanok az iskolaköreim.
- Nem verseny.
- Ezt pont te mondod? - mosolyogtam rá.
Szasza halványan elmosolyodva biccentett egyet, hogy oké, ebben van valami, majd megszólalt.
- Oké, de jó az idő, most üljek otthon? - kérdezte a gödröcskéivel az arcán - Egyébként annyira nem "csak úgy" mentem futni, júniusban megyek félmaratonra, jövőre meg maraton.
Ez az a jelenség volt, amikor Szasza azzal a céllal, hogy természetesebbé tegye a helyzetet, csak méginkább elbűvölt.
- Na jó - temettem a tenyereimbe az arcom teljesen oda- meg vissza tőle - Szeretlek. Teljesen komolyan - nevettem el magam, és szerintem bele is pirultam abba, amennyire levett a lábamról.
Szasza nevetve maga felé fordította a fejem az engem átölelő kezével és a gödröcskéivel az arcán egy csókot nyomott a számra.
- Ki vagy pirulva - jegyezte meg mosolyogva, mire nevetve válaszoltam.
- Mert per pillanat nem vagyok méltó hozzád.
Szasza erre csak elröhögte magát.
- Oké, most már van elég egóm, ne told tovább - mosolygott rajtam derűsen.
- Hihetetlen vagy - mondtam ki egyszerűen, tényként - És én tényleg azt hittem, hogy az építészet fog a legjobban meglepni.
- Ne te beszélj a meglepetésekről, Regi, konkrétan amióta ismerlek, minden alkalommal kapok valami fun fact-et rólad, amivel átértékelhetem, hogy ismerlek-e eléggé - közölte elröhögve magát.
Nevetve a vállának döntöttem a fejem.
- Szeretek veled lenni.
Szasza magában mosolyogva megsimította a kézfejem, én pedig a túlpartra néztem és megszólaltam.
- Neoreneszánsz épületek, nem?
- De.
Mosolyogva ránéztem, ő pedig elnevette magát.
- Esküszöm, te már annak szurkolsz, hogy boruljon el az agyam - nézett rám szórakozottan.
- Ilyet nem mondtam - vigyorogtam.
Szasza mosolygó tekintettel viszonozta a pillantásomat.
- Miattad fogom eldobni az agyam, Regi. Ez fix.
Nevetve néztem rá, majd egyszerre hajoltunk egymáshoz, Szasza pedig a gödröcskéivel az arcán megcsókolt.
A Duna vízcsobogása, és a mögöttünk lévő úton elhaladó autók valamennyire elnyomták a csókjaink hangjait, és talán épp ez segített rá arra, hogy igazán belemélyedhessünk.
Hosszú és rövid csókok váltották egymást, hagytuk, hogy a Duna szélesen gördülő habjaihoz hasonlóan minket is magukkal sodorjanak az érzelmeink, úszás helyett egymásba kapaszkodva - az idő megállt, mi pedig a pillanatba beleveszve repítettük egymást a fellegek felé, ahogy újra és újra csókoltuk egymást.
- Imádlak - szólalt meg Szasza egy apró mosollyal az arcán, ahogy kicsit elváltak egymástól az ajkaink, mire én is elmosolyodtam.
Tökéletes délutánom volt vele.