Elvarratlan szálaink

- 46 -

- Hogy sikerült a tegnapi? - érdeklődtem Márktól a tegnapi randijáról Emmával, miközben Szaszáék kertjében a tűzrakónál voltunk ketten.
Márkkal a házibuli elejefelé kitaláltuk, hogy végülis rakhatnánk tábortüzet, úgyhogy amíg a többiek bent elvoltak, mi kijöttünk.
Szasza szerint egy ideje nem raktak már tüzet itt, a kertben, leginkább, mert tél volt, de elmondta, hogy merre nézzünk körben tűzifáért, úgyhogy az elmondása alapján cselekedtünk. Viszonylag hamar találtunk Márkkal tűzifákat a tűzhöz, és ekkor épp azokat rendezgette Márk a tűzrakó mellett guggolva, meg valami újságpapírokat, amiket arrafele talált.
A zsebéből kiszedett egy öngyújtót, amivel elkezdte meggyújtani a papírokat, hogy aztán a fák is lángra kapjanak, én pedig mellette guggoltam, és próbáltam segíteni neki.
Márk beletúrt a hajába, elsöpörve a szemébe lógó, sötétszőke tincseit, majd miközben az öngyújtóját kattintgatta, válaszolt.
- Egész jó volt - mondta a tűzrakóhelyen tartva a tekintetét, majd beleivott a sörébe és lerakta maga mellé - Beültünk fröccsözni, eldumálgattunk, az úgy oké volt.
- Ezt jó hallani - mosolyodtam el.
Márk egy kicsit zavartan megvakarta a tarkóját, és éreztem rajta, hogy ez a beszámoló azért így nem egészen teljes, és még habozik, hogy folytassa-e, úgyhogy nem szólaltam meg, csak a pici lángokat nézve teret adtam neki, hogy ha szeretné, nyugodtan mondja tovább.
Pár másodperc múlva végül megszólalt újra.
- De még mindig nem vágom, hogy mi van közöttünk - szólalt meg, mire rápillantottam - Mármint... - túrt a hajába újra - Felhoztam neki a témát, hogy most mi van, hogy tényleg akar-e tőlem valamit, vagy hogy ő most hol tart, és azt mondta, hogy ezt ő most komolyan gondolja, érti, hogy miért kételkedek benne a nyaralós után, mert az akkor tényleg annak szólt, mármint, hogy azért hajtott rám, hogy Szaszát idegesítse, de elvileg bejött neki, ami köztünk volt, meg én is több vagyok neki havernál, meg minden, csak... azért fura - mondta őszintén, egykézzel megigazgatva a tüzet egy nagyobb farönkkel, hogy jobban érje a láng a tűzifákat.
- Nem tűnik teljesen őszintének? - kérdeztem, mert tényleg érdekelt, hogy mi van benne ezzel kapcsolatban, és ezt érezhette is rajtam, így hagyta, hogy elmélyüljön és bizalmasabbá váljon a beszélgetésünk.
- Nem is az, csak... - kereste a szavakat Márk - Csak fura. Nem feltételezem róla, hogy nem őszinte, meg annak tűnt, amikor ezeket mondta, szóval nem erről van szó, csak elképzelni fura. Az egész helyzet az. Szasza exe - mondta ki sóhajtva - És nem az a gáz ezzel, hogy Szaszát zavarná, mert nem zavarja, jó arc ebben, meg mondta is, hogy ez ne tartson vissza. Csak érted, Emmának azért még vannak érzései iránta. Vágod. Most az, hogy ki van akadva rá, meg rosszban vannak, az nem jelenti azt, hogy ne lennének, sőt, valahol... - pillantott a ház irányába kellemetlenül kimondva ezt a néhány mondatot, és be se akarta nagyon fejezni, úgyhogy megtettem én.
- Nem véletlenül dühös ennyire - mondtam ki, mire a száját összeszorítva biccentett egyet, mert pont ezt mondta volna ő is.
A düh egy heves reakció, és ha valami ki tud váltani egy másik emberben egy ilyen heves érzelmet, az soha nem véletlen.
- Ja - látta be feszülten - Szóval az a gáz, hogy oké, elhiszem neki, hogy el tud velem képzelni bármit, meg hogy több vagyok neki havernál de... érted. Nem annyival több, mint Szasza. Ha egy évvel később lennénk, azt mondanám, hogy elhiszem, hogy túl van rajta és tényleg lehet reális, hogy én jövök be neki, mármint, csak én, de így ez nem jön össze valahogy.
Csendben hallgattam, csak a tűz halk pattogása kísérte a szavait, így mégközelebb éreztem a mondatait a szívemhez.
- Alapból nem is akartam tőle semmit - folytatta, és éreztem, hogy bizonytalanság van benne a téma kapcsán - Mármint, nem az, volt már korábban, hogy bejött, meg szerintem jó csaj is, jóban is vagyunk évek óta, de konkrétan soha nem volt a fejemben, hogy legyen valami ebből, mert mindig olyan irreális volt, érted. Egyrészt, mert haverok voltunk, egy társaság, meg minden, másrészt meg mindig Szasza jött be neki, de ezzel nem is volt gáz, mert nem akartam semmit tőle, és most se léptem volna felé, kábé ugyanezek miatt, csak most, hogy ő lépett felém... ugyanazt mondom mindig, de tényleg fura.
- De jól fura, vagy inkább rosszul fura?
- Nem tudom - látta be az egyik kezével megdörzsölve az arcát - Ezért fura.
- Ezt értem végülis - gondoltam bele - De ha nem akartál tőle soha semmit, hogyhogy mégis elmentél vele randizni? Mármint, mi miatt döntöttél így?
- Nem akartam kioffolni - mondta egyszerűen, de nem éreztem azt rajta, hogy túlságosan magabiztosan mondja ezt - Emma most szét van csúszva teljesen, azért sajnálom őt, szar lehet, a társaság most eléggé szét is esett, többen ki is vannak akadva rá... most dobjam én is? Azóta, hogy rányomultunk egymásra, már úgy is elbaszódott az, hogy csak haverok vagyunk, ha kioffolom, akkor már a mi viszonyunknak is nagyjából annyi, meg nem is volt soha teljesen friendzone, tudok rá többként nézni, és ha ő is akar tőlem valamit... érted. Elhívott randizni, rohadt szürreális volt, de nem tudtam azt mondani, hogy bocs, de nem, miatta se, de miattam se.
Márknak vannak akaratlan érzései Emma iránt, de emiatt azt is éreztem rajta, hogy nagyon vívódik magával, a körülmények miatt, a lelkiismerete miatt, az önbecsülése miatt, meg őt hallgatva valószínűleg minden miatt.
Őszintén, mondtam volna neki valamit, amit tehetne, de a szavait hallgatva beláttam, hogy én se tudnám, hogyan kezeljem ezt az egészet az ő helyében.
- Szóval kábé ez van - mondta Márk, miközben bedobott valami szárazat a tűzbe, bár ezt inkább éreztem melléktevékenységnek, mint a tűztáplálás folyamatának - De amúgy tényleg egész jó volt tegnap, csak... hát ja - hagyta el egy halk sóhaj a száját - Fura.
- Fogtok menni második randira?
- Gondolom. Oda mondjuk már nekem kéne elhívni őt, ha már első alkalommal nem így volt.
- És, el fogod hívni?
- El kéne - túrt a hajába újra - Mármint, nem az, el akarom, csak... mit tudom én, annyira bonyolult ez. Még nem tudom, hogyan fogom, vagy hogy mi legyen ezzel.
- Szurkolok neked - mosolyogtam rá kedvesen.
- Kösz - nézett fel rám, először elmosolyodva a téma során.
Mosolyogva elkaptam a tekintetem, majd picit én is megbirizgáltam a tüzet, mint ha bármit segítene.
Bár igazából a parázs azon a részen kicsit feléledt, úgyhogy ezt jó jelnek vettem.
Pár másodperc múlva Márk megszólalt újra, témát váltva, kicsit könnyedebb vizekre evezve a beszélgetésünkben.
- Hallom, bejött neked az építészet.
Nem számítottam arra, hogy felhozza ezt, úgyhogy halkan elnevettem magam, mert értettem, hogy miről beszél.
Szóval Szasza elmondta neki.
Márk derűsen mosolyogva várta, hogy mit fogok erre mondani, úgyhogy miután kinevettem magam, őszintén válaszoltam, mert végülis ketten voltunk, akik tudtak erről, nem volt mit titkolnom.
- Szerintem az lenne neki a jó döntés, akármennyire is komplikált eljutni odáig - mondtam őszintén, mindkettőnk számára egyértelműen a barátomról - Csak mert nem valami kidolgozott "b" terv - nevettem el magam újra - Átlagemberek számára konkrétan lehetetlen, de Szaszánál már nem lepődnék meg azon se, ha tényleg meg tudná csinálni ilyen felállásokból. Valamiért nem tudom elképzelni, hogy ne jönne össze neki, ha tényleg akarja.
- Simán megoldaná, ahogy ismerem.
- Egyébként tényleg megy neki a fizika?
- Ja, csak nem foglalkozott vele nagyon, de érti az egészet, semmit nem tanult rá, amíg volt fizikánk, és négyes-ötösöket összehozott - mesélte Márk, mire meglepetten elnevettem magam - Pedig a közeli családtagjaink közül kábé senki nem fizikás, szóval ez a nagy rejtély, hogy ez hogy jött össze. A fizikatanár a sulinkból mindig bírta amúgy, vele Szasza jóban van. Kedvencem volt, olyan fél évig kilencedikben vagy tizedikben valami nő volt a fizikatanár, mint kistanár, tudod, beugrott pár hónapra és az évfolyamunkon gyakorolt. Na, ő szerintem konkrétan szerelmes volt Szaszába - röhögött Márk - Szasza mindig azt csinálta a dogáknál akkoriban, hogy amikor voltak az ilyen szöveges feladatok, meg igazából akármi, amit nem tudott, mert nem tanulta meg, szóval kábé mindig, lerajzolta őket a lap szélére, ábrázolta, nem viccelek, de ilyen baszott menőn, arányosan, térben, meg ezek, kikövetkeztetett belőle dolgokat és rohadt sokszor bejött neki. Elvileg segített neki elképzelni ezeket a dolgokat, Szaszának elég jó képzelőereje van. A tanárnő kajak oda volt érte.
- Megértem - mosolyogtam, és olyan jó volt ezeket hallgatni róla.
- Szóval, ha úgy dönt, hogy építészet és belefekteti az energiáját, akkor meg fogja csinálni, hidd el. Nagyon komoly dolgokat össze tud hozni, ha össze akarja hozni.
A barátom gondolatára magamban mosolyogva igazgattam még egy picit a tüzet, majd megszólaltam újra.
- Azért lenne jó döntés neki, mert ennek tényleg semmi köze senkihez - mentem bele a témába kicsit jobban - Minden benne van, ami ő, de mégsem a szüleit követi vele, és nem is csak az apja tekintetében. A rajztudását, meg a művészi képességeit is úgy tudná kamatoztatni, hogy közben mégsem az anyukáját követi vele, márpedig az "a" tervével teljesen lemondana erről, ha meg tegyük fel, képzőművészeti irányba menne, akkor meg az anyukájával kerülne úgymond versenybe. Az építészet tényleg olyan, hogy egyik se, mégis minden megvan benne, ami Szaszában is. Meg a személyiségéhez és a jelleméhez is el tudom képzelni ezt a vonalat. Persze a közgazdaságot is hozzá illő tervnek találtam, amióta csak először hallottam, de máshogyan, mint ezt. Az "a" terve olyan, ami illik hozzá, aminek nagyon jól meg tudna felelni és magasra jutna vele. A "b" terve pedig egyszerűen csak ő. Gondolj bele. Van egy épület, amit majd a jövőben meg kell építeni. Kell valaki, aki mindezt elképzeli, kitalálja, megtervezi, megkeresi azokat a legjobb megoldásokat erre, amik magában tartalmazzák azt is, hogy az az épület megálljon, technikailag teljesen biztos legyen, átlátva az egészet, hogy pontosan mik kellenek ehhez, miken múlik, egészként gondolkodva rajta, de mindeközben legyen benne valami, ami mássá teszi, ahogy kinéz, az apróságok, amiket belevisz, és ez már művészet és kreativitás is. Mint mondtad, Szaszának tényleg nagyon jó a képzelőereje. Szasza csak akkor olyan, mint az apja, ha a személyiségének csak egy részét nézzük, felszínesen, letakarunk egy részt belőle, és a maradékot látjuk, ez pedig minden, ami az "a" terve. Az "a" tervével ezt hangsúlyozná ki, elengedve a többit. De Szasza művész is, alkotó, és az már nem az apja. Szóval én ezért támogatom a "b" tervét, és nem győz meg azzal, hogy azt mondja, hogy öt perc alatt találta ki - közöltem magamban mosolyogva, mire Márk elnevette magát - Épp emiatt olyan szaszás, mert mindentől függetlenül csak eszébe jutott. Úgyhogy szerintem jót tenne neki ez a "b" terv. Kiszakadna ebből az összehasonlítgatós-dologból az apukájával.
- Nagyon régi ez már vele - mondta Márk, miközben rádobott még valami papírt a tűzre - Mindig olyan akart lenni, mint az apukája. Vagy jobb. Egész életében ez volt az álma, oké, sokszor szarul érinti, az utóbbi időben egyre többször, meg már kezdi felbaszni magát ezen az egészen, de ez már annyira régi, hogy csak úgy nem fog kiszakadni belőle.
- Persze, tudom, csak szerintem a közgazdasággal csak rátenne egy lapáttal, és onnan még nehezebb lenne kitörni neki ebből. Gyakorlatilag aláírja vele, hogy azt az utat fogja követni, mint az apukája, és ugyanazt kell végigcsinálni ugyanúgy, vagy jobban, ami azért nem kis kihívás.
- Nem nagyon szokott kis kihívásokat állítani maga elé. Meg most oké, aláírja, hogy ugyanazt követi, de ez alapvetően olyan neki, hogy lehetőséget ad magának, hogy megcsinálja azt, amit egész életében akart, meg eltervezett. Neki ez a motivációja. Érted. Nagyon váratlan lenne, ha hirtelen eldobná ezt az egészet magától tizennyolc év után, hogy akkor mégse, meg se próbálom megcsinálni azt, ami kiskorom óta a célom, meg az álmom, csinálok valami full mást, amit öt perc alatt találtam ki a titkárság előtt. Engem ezért lepett meg ez a terv ennyire, nem azért, mert ne illene hozzá, full egyetértek veled, csak nagyon váratlan fordulat volt - magyarázta Márk, és őszintén érdekesnek találtam, ahogy Szaszáról beszélt - És azért találta ki magának, mert már tényleg egyre jobban felbassza az agyát azon, hogy az apjával versenyez. Régen még élvezte, mert vágod, akkor még, gyerekként lazán kitalál mindenki ilyen nagy célokat magának, hogy űrhajós lesz, miniszterelnök, meg mit tudom én, neki is ez volt, motiválta, hogy olyan akar lenni, de most már azért lassan tizennyolc és fél lesz, meg leérettségizik. Ebben a tanévben kezdtem érezni rajta a leginkább, meg nyilván korábban is, de ősztől a legjobban, főleg, amióta tizennyolc lett, hogy kezdi felbaszni ez, hogy akarja, de mégse, követni akarja, de nem is, meg már úgy is érzi, hogy nem csak ő várja el magától, mi is, a családja is, meg az egész világ ezt várja tőle, mert magától értetődő, ha már az apjára hasonlít, tuti bele is fáradt ebbe egy idő után, szóval éreztem rajta, de azt nem gondoltam, hogy már ott tart, hogy konkrétan kitalált magának egy "b" tervet, mert ennyire közel van hozzá. Szasza nem szokott "b" tervekben gondolkodni. Nem az ötlet lepett meg így, hanem az, hogy egyáltalán ott tart magában, hogy már bebiztosított magának valami mást. Rohadt közel lehet ahhoz, hogy felbassza az agyát és eldobja magától az egészet, csak Szasza mondjuk pont nem az az ember, aki szereti feladni a dolgokat, vagy elengedni valamit, amiért küzdött, főleg, ha ennyi ideje, úgyhogy nem tudom, mi lesz ebből - mondta Márk, majd felvette maga mellől a sörét, hogy igyon belőle.
Eközben hangos szisszenéssel én is felbontottam magamnak egy sört, ami a mellettem lévő rekeszben volt.
Mielőtt beleittam volna, belegondoltam még Márk szavaiba és őszintén megkérdeztem:
- Szerinted mi történne, ha Szasza a "b" terv mellett döntene? A családotok például hogy fogadná?
Mivel a tűz innentől már elboldogult magától, Márk felállt a guggolásból, majd a tűzrakóhely körüli padok közül leült az egyikre, a tűz irányába nézve, és a sörével a kezében vállat vonva belegondolt.
- Hát, nemtom - futtatta végig a fején, majd pár másodperc múlva folytatta, miközben én is leültem az egyik padra - Az fix, hogy onnantól kezdve rohadtul kibukna náluk pár dolog. Szaszánál nyilván az, hogy az apjával ilyen szinte versenyben érzi magát tizennyolc éve, és kurvára elege van ebből, Liliből meg valami hasonló, mondjuk, hogy Leniék kapcsolata miatt rágörcsöl arra, hogy neki hogy alakul a szerelmi élete. Meg úgy kábé minden kibukna onnantól a családban szerintem, ami csak lehet. Szasza, ha ilyen váratlan fordulatokat hoz a semmiből, az mindig olyan, hogy mindent felrúg vele és minden borul. Meg azért a családja is rohadtul lesokkolódna, főleg, hogy azért mondjuk én sokkal jobban képben voltam vele ilyen szempontból, de még én is meglepődtem. Szasza alapból magától választotta a közgázt, nem a szülei mondták neki, meg nem olyanok, hogy meghatározzák, hogy mit csináljon, szóval ha túltették magukat a sokkon, biztos támogatják majd, csak Leni mondjuk lehet, háromszor szívinfarktust kap addig, hogy ezt hogy fogja kivitelezni, mert oké, Szasza úgy áll hozzá, hogy meglesz, de kívülről ez annyira nem magától értetődő. Meg gondolom az is felmerül majd, hogy egyáltalán Szasza miért nem mondta az egész családjának, de úgy semmit ebből, azt se, hogy mi nyomás neki vagy mi nem, az ötletet se, hogy beírta egyáltalán, hogy jelentkezett fizikára, meg konkrétan ebben a témában semmit. Pedig amúgy jó viszonya van velük, csak ebből tényleg full kihagyta őket, és abból is kihagyja őket, ha máshogy dönt, mondjuk az építészet mellett, csak akkor szólna, ha már nem visszacsinálható. Tudod, milyen. Tudja, mit csinál, majd megoldja - vázolta fel öt szóval Szasza mentalitását - Szóval olyan nagyon nagy balhé nem lenne szerintem, csak azért lenne pár nagy meglepődés, mert tényleg minden fel lenne rúgva rohadtul. Meg inkább az, hogy Szasza hogy fogja viselni ezt az egészet. De te úgy is támogatod majd - nézett rám Márk magában mosolyogva, ami kedves volt, úgyhogy én is elmosolyodtam.
- Persze.
Márk újra ivott egy kortyot a söréből, én pedig ez alatt a tüzet néztem.
Nagyon szeretem nézni a tüzet, olyan megnyugtató, és fel se tűnik ezalatt, ahogy elkalandoznak a gondolataim.
Hamarosan Márk felhozott egy újabb témát.
- Alízzal mi van amúgy? - kérdezte, mire egyből rápillantottam - Vált végül sulit?
- Nem tudom, eléggé el van tűnve az utóbbi napokban - válaszoltam őszintén - A szülei egész hétre kikérték a suliból, folyamatosan rajta tartják a szemüket. Ki se mehet a otthonról gyakorlatilag, a szobája ajtajának nyitva kell lennie, bemennek hozzá ellenőrizni, nem csinálhat olyat, hogy nem eszik, mert a szüleivel együtt kell ennie... csak telefonon tudtam beszélni párszor vele, vagy írásban, mert ugye telefonon csak úgy tud mondani bármit, hogy a családja hallja.
- Ez amúgy egyszerre jó megoldás a szüleitől, egyszerre meg elég szar.
- Igen, mert az tök jó, hogy vigyáznak rá, hogy ne tudja folytatni, amiket eddig csinált, csak azért nem így, vagyis, nem is tudom. Alíz nagyon nem éli meg jól, amit megértek, de őszintén, nem tudom, hogy én mit csinálnék szülőként. Egyébként azt se tudom, hogy egyáltalán mondta-e a szüleinek, hogy sulit akar váltani. Nincs túl jó viszonya a családjával.
- De miért?
- Nem igazán tudom. Alíz valami olyasmiket mondott párszor, mármint, amiket leszűrtem a félmondataiból, hogy a szülei egyébként is szigorúak, a tesói közül meg mindenki sokkal több figyelmet kap tőlük, mint ő. A bátyja huszonöt éves, nem is otthon lakik, már dolgozik, elég jól mennek neki a dolgok, teljesen független, meg egyébként is első gyerek, a nővére egyetemista, hamarosan diplomázik, egy csomó fellépése van, versenyei, kolis is ráadásul, szóval ha hazajön, minden róla szól, hogy hogy megy neki a suli, ha meg nincs otthon, akkor arról van szó, hogy vajon mi lehet vele, meg van egy hat-hét éves öccse is, vele pedig azért foglalkoznak sokat, mert kicsi, törődni kell vele és elsős. Alíz meg minderre rá elég visszahúzódó is otthon, a problémái miatt a suliban se tud annyira teljesíteni, elég szétszórt is ezek miatt, szóval sajnos tényleg el tudom képzelni, hogy sokkal kevesebb figyelmet kap otthon, meg sokkal kevésbé értékelik, mint amire szüksége lenne, és ez nem az ő hibája. Csak ront a helyzetén, mert folyamatosan azt érzékeli otthon, hogy mindenki jobb nála, ő meg biztosan nem érdemelte ki a szülei törődését, és ez nagyon sokat tud rontani az önbizalmán, ami egyébként alapból is nagyon hiányzik belőle.
- Szegény, pedig amúgy tök jó arc - mondta Márk, aki velem együtt szintén a tűzön tartotta a tekintetét - Azért ez így tényleg szar. Meg akkor a korkülönbségek is rohadt nagyok a tesóival, szóval még közelebb kerülni hozzájuk is esélytelenebb. Mert érted, mondjuk Szaszával mi egyidősek vagyunk, legjobb haverom születésem óta, meg még az ő korkülönbsége Lilivel is full jó, de most egy kilenc-tíz éves korkülönbséggel mit kezdesz? Főleg, ha még sokan is vannak, meg ilyen ott az egész légkör.
- Igen - értettem egyet a számat elhúzva - Pedig szerintem Alíz tényleg olyan cuki, nagyon igazságtalan, hogy nem értékelik. És olyan szomorú, hogy furának gondolja magát, pedig szerintem csak különleges és nem olyan, mint mindenki más, de ez egy jó dolog és büszkének kellene lennie rá. Én például nagyon szeretem benne azt, hogy különleges, és biztos nagyon sokan szeretnék még benne, ha merne nyitni mások felé stresszelés nélkül. Meg azt se értem, hogy a külsejével mi kifogása van, mármint, jó, nyilván, mindenki felnagyítja a saját hibáit, és senki se látja magát úgy, mint amilyen kívülről, de szerintem tényleg semmi baj nincsen azzal, ahogy kinéz. Az alakjával se, az arcával se, nem vagyok fiú, de én is látom, hogy szerintem a szemei például kifejezetten szépek.
Figyeltem Márk reakcióit, és bár ezekre így külön nem válaszolt, nem úgy tűnt, mint aki nem ért egyet, aminek örültem.
Egy kicsit igazából tesztelni is akartam.
- Azt nem értem amúgy, hogy a szüleinek hogy nem tűnt fel, hogy ilyen problémái vannak - mondta Márk.
- Sajnos nem mindig olyan egyértelmű ez. A bulímiában például pont ez a veszélyes, hogy nem veszed észre kívülről annyira könnyen, de a vagdosást se, ha ügyesen takargatja. Nem emiatt hibáztatom őket, hanem minden más miatt, amik ide vezettek.
- Ja, ugyanez - értett egyet Márk - Ha már kiengedik otthonról a szülei, akkor meg kéne hívni a következő hb-ra, nem?
- Szerintem nagyon szorongana és inni se nagyon mer másokkal egy helyen szilveszterkor, de ettől függetlenül biztosan jól esne neki, ha megkérdeznénk. Vagyis, megkérdeznéd, mert én nem szoktam bulikat tartani.
- A szőke sráccal mi lett amúgy?
- Vincével?
- Aha. Vele akart összejönni, nem? - emelte a szájához a sörösdobozt, hogy beleigyon.
- Oké, először is, imádom, hogy Szasza és te mindig csak úgy hívjátok, hogy "a szőke srác" - nevettem el magam.
- Most hívjuk a nevén, vagy mi? Az milyen uncsi már? - kérdezett vissza Márk szórakozottan.
- Másodszor... - nevettem, majd igyekeztem normálisan folytatni - ...szóval semmi. Alíz lemondott róla, mert szerinte nem elég jó hozzá. Meg Vincének nem Alíz tetszett.
- Hanem te, mi? - kérdezte derűsen.
- Valószínűleg - temettem a tenyereimbe az arcom - Alíz meg ezen kiborult, hogy ő sose lesz elég jó, meg aztán volt a szilveszter is, ahol egy osztálytársam haverjának a bulijára hívták meg, kicsit többet ivott a kelleténél és elkezdtek pletykálni róla a sulinkban, elég gonoszan, köze se volt a valósághoz egy idő után, mindenesetre Alíz azóta nem mer Vince szemébe nézni. Szegény.
- Amúgy lehet, ez csak én vagyok, de szerintem Vince az, aki nem jó Alízhoz. Mindkettővel dumáltam, Alíz sokkal jobb arc - közölte egyszerűen, csak lazán - Vince egy NPC, már bocs.
Halkan nevettem egyet magamban Márk szemléletes megfogalmazásán, majd válaszoltam.
- Azért Vince is jófej szerintem. Csak már számomra is tény, hogy nem olyan, mint Alíz. Vince egy természettudományos-matekos-sakkszakkörös srác, Alíz meg amikor egyszer sakkoztam vele, hozott hozzá egy Villám McQueen-es dobókockát, mert hátha kell.
Márk felröhögött.
- Na, ezért jobb arc, mint Vince.
Ezen én is nevettem egyet.
- Amúgy meg ne már, honnan szerzett ilyen dobókockát? - realizálta Márk jókedvűen - Nekem is kell olyan.
- Kérdezd meg tőle - vontam vállat nevetve.
- Egy hónap múlva tizennyolc leszek. Szülinapomra kérek egy Villám McQueen-es csomagot.
- Végülis a kor csak egy szám - vigyorogtam.
- Jaja - biccentett derűsen - És tudod, még mi egy szám? A 95-ös.
A mesés utalásra hangosan felnevettem.
- Kicsáóóó - fejeltem rá nevetve.
- Az az - mosolygott Márk szórakozottan, majd újra beleivott a sörébe.