Elvarratlan szálaink

- 29 -

- Milyen érzéseket vált ki belőled ez az új kapcsolatod? - kérdezte a pszichológusom, amikor kedden délután nála voltam, és elmeséltem neki, hogy itt tart most az életem.
Azért lássuk be, elég nagy fordulat volt ezt bejelentenem neki ahhoz képest, hogy múlt héten, amikor legutóbb beszéltem vele, még ott tartottam, hogy Szaszával találkoztam egy hónap után Lili előadásán és felkavarodva érzem magam, mert ő más lánnyal randizik, én pedig szét vagyok csúszva lelkileg.
- Az az érdekes, hogy persze, elvileg friss kapcsolat, mégis, valahogy... - kerestem a szavakat őszintén - Valójában nem múlt héten kezdődött. Januárban nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, de olyan folyamaton mentünk végig a közeledésünk során, hogy szinte már annak érződött és úgy is emlékszem vissza rá, csak közbejött ez az egy hónap, de... igazából inkább folytatunk most mindent ott, ahol abbahagytuk, mint hogy azt mondhatnánk, hogy csütörtökön összejöttünk, mert sokkal összetettebb történet ennél. De jól érzem magam vele. Persze, ugyanúgy nehezek azok a dolgok, amik nehezek voltak azelőtt, hogy újra egymásra találtunk volna, csak amikor vele vagyok, úgy érzem, hogy könnyebbek és sokat enyhít rajra. Mindig olyannak éreztem nekem, mint valami... gyógyírt - fogalmaztam meg belegondolva - Nem megsemmisíti a problémáimat, a küzdelmeimet, a nehézségeimet egy csettintésre, mert ez irreális és csak önámítás lenne, és nem is fojtja el őket, viszont rávezet a gyógyulás folyamatára, segít megismerni magamat, a nehézségek miértjét, esély a gyógyulásra, és ez nagyon jó hatással van rám. Olyan... egészségesnek érzem - vallottam be.
- Legutóbb még azt mondtad, hogy tartasz a kapcsolatoktól, akár a vele való kapcsolattól is, mert félsz attól, hogy elveszíted, hogy milyen hatással leszel rá és nagyon bizonytalanul álltál a közelségéhez is. Mi változtatta meg az ezzel kapcsolatos érzéseidet?
- Az események - válaszoltam meg egyszerűen - Múlt hét kedden voltam itt utoljára. Szerdán a volt barátom elég intim képeket terjesztett el rólam a sulimban, kifejezetten azokat, ami nagyon megalázó volt, főleg, hogy a sulimban is rákattantak a témára, amit Szasza is megtudott, és bevédett, azoktól is, akik elterjesztették a sulin belül, következő napon pedig a volt barátomtól is. Kiállt mellettem, és nem csak ő, hanem Lili, a húga is, sőt, a családjuk is. Ezenkívül pedig nagyon sokat beszélgettünk azóta, mélyebb témákról is, sokat is voltunk ketten, és eloszlatta az ilyen típusú bizonytalanságaimat. Szasza ismer engem - mondtam őszintén - Nem tudom, hogyan, és mikor ismert ki, de az biztos, hogy tényleg tudja, hogy hogyan kell viszonyulnia hozzám, hogy biztonságban és szeretve érezzem magam, ami nagyon sokat segít ebben, ráadásul tényleg sokat ki is állt mellettem, hozott áldozatokat a kapcsolatunkért és nincs okom kételkedni benne, és ezek rengeteget hozzátettek ahhoz, hogy komfortosan, biztonságban és nyugalomban érezzem magam mellette.
- Megbízol benne?
- Igen.
És ezen a válaszon gondolkodnom sem kellett.
- Egyébként mondtad, hogy ismer téged. Te mennyire ismered őt, vagy róla szoktatok beszélgetni?
- Kevesebbet, mint rólam, mert általában rólam volt szó a velem zajló események miatt - mondtam a karkötőmet birizgálva - Szeretnék többet tudni róla azért. De pozitívum, hogy egyáltalán nem érzem elzárkózottnak és könnyen beszél magáról, a múltban történő nehézségeiről, ha kérdezem.
- Ő milyen bizalommal áll más emberekhez?
- Szasza szerintem egy nagyon tudatos ember - feleltem a hajamat a fülem mögé tűrve, ahogy átgondoltam - Beszélt már arról, hogy főleg a korábbi sérelmei miatt alakult ki benne, hogy megtanulta a kezében tartani a kontrollt, nagyjából minden felett, maga felett, az érzelmei felett, a döntései felett, mások felett, az események felett. Szasza nem bizalmatlan, nem tartózkodó, szerintem kifejezetten jók a szociális képességei, nagyon jó emberismerete van, magas az érzelmi intelligenciája, szorongás nélkül beszél másokkal, viszont nem naiv, nem mond ki dolgokat feleslegesen, a helyén kezeli az emberi kapcsolatait. Amikor megismertem, megközelíthetetlennek éreztem, és kicsit rejtélyesnek is, nem alaptalanul, de nem úgy, mint ha bizalmatlan lenne. Egyébként nagyon jól esik, hogy úgy érzem, hogy felém teljesen természetesen nyit, és ez engem is ösztönöz arra, és segít abban, hogy meg tudjak nyílni. Talán ezt is tudatosan csinálja.
- És hogy érzed, ezekkel a tulajdonságaitokkal, amiket felsoroltál, milyen szerepeket töltötök be a kapcsolatotokban? Milyen szerepben érzed magad hozzá képest?
- Könnyen el tudom képzelni, hogy ezek alapján úgy jöhet le, hogy valamilyen szinten alárendelt viszonyom van hozzá képest, a kontroll, a tudatosság vagy akár a korkülönbségünk, a nemünk, a tapasztalataink, vagy a védelmező-védelmezett szerep tekintetében, de én ezt nem érzem, mert törődik velem, mindig szem előtt tartotta a határaimat, és sosem éreztem úgy, hogy engem is manipulálni, vagy kontrollálni akarna, tisztában van a tempómmal, a személyes teremmel, amire szükségem van, és tiszteletben is tartja őket. Mint ahogy igyekszem én is az ő határait. Nyilván, Szasza természetéből fakadóan domináns típus - mondtam őszintén - Az előző barátomnál egyébként dominánsabb személyiség, Bence inkább nárcisztikus, és egóval palástolja a belső bizonytalanságait. Szaszán érződik, hogy rendben van az önbecsülése, magabiztos, vezető egyéniség, szóval képtelenség irányítani, és mindenképpen aktív fél, de egyrészt ettől még nem érzem magam passzívnak tőle, másrészt pedig Szasza domináns, de nem elnyomó, velem legalábbis semmiképpen nem. Nem mindegy, hogy valaki vezető típus és domináns, vagy autoriter karakter. Csak mert az utóbbiból éppen eleget láttam, és elnyomottnak is tudom, milyen lenni. Valószínűsítem is, hogy leginkább apukám lehet az oka annak, hogy mindig a határozott megjelenésű fiúkhoz vonzódtam - láttam be - Bár Bence ebből tényleg csak az egoista vonalat képviselte. Viszont a személyiségem fejlődésének értékelem, hogy ezúttal a határozott, férfias megjelenés pozitív vonalánál kötöttem ki végre.
- Mennyi hasonlóságot látsz apukád és Szasza között?
- Az az érdekes, hogy köztük vagy hasonlóságokat, vagy szöges ellentéteket látok, nem igazán van a kettő között - gondoltam bele - Hasonlóság például a dominanciájuk, csak Apa esetében ez túllendült nárcizmusba, az irányíthatatlanságuk, az önfejűségük, még a hobbijaik is. Néha a gondolkodásmenetük is emlékeztet egymásra. Azok a tulajdonságai apukámnak viszont, amik ténylegesen a problémák forrásai voltak az életünkben, Szasza ellentétei. Apukámnak például nemhogy nincs a kontroll a kezében, kifejezetten gyenge az akaratereje vagy az önuralma, meglátszik többek között a függőségeiben, vagy a konfliktuskezeléseiben, mindettől pedig zaklatott lesz és mások aggresszív elnyomásával kompenzálja. Ez óriási különbség kettőjük között. Vagy hogy Apának, amiben Bencével hasonlítanak, nem valós a magabiztossága vagy az önbecsülése, hanem egóra és elnyomásra épül, hogy megtévesszen vele mindenkit, magát is beleértve. Apa akkor látja jónak magát, ha mindenki mást lehúz vagy elnyom. Szasza tisztában van az adottságaival, a képességeivel, és ha még jobb akar lenni, akkor magából hozza ki, amivel szimplán csak túlszárnyal másokat. Egyébként csapatsportban a mentalitásával még fel is húzza a többieket - vázoltam fel a különbségeket - Szasza jó vezető, Apa pedig rossz főnök.
- Ezt nagyon jól megfogalmaztad. És, magadban mennyire látod a hasonlóságot apukáddal?
- Minden nap igyekszem tenni azért, hogy ne legyen mit látni. Szörnyen érezném magam, ha egy nap rá hasonlítanék.
- Te is igazán tudatos személyiség vagy, Regi - mondta a pszichológusom kedvesen.
- Igyekszem - mosolyodtam el megilletődve - Fontosnak tartom a tudatosságot. A legtöbb probléma, vagy fájdalom megelőzhető vele. Nyilván, ezt nem úgy értem, hogy el kell nyomni az érzelmeket, csak tapasztalataim alapján semmi jóhoz nem vezet az, ha csak azok vezérelnek.
- Ezt tekinthetjük valamiféle védekező-mechanizmusodnak? - értelmezte.
- Abszolút.
- Milyen rossz tapasztalataid voltak azzal, amikor túlságosan átvették feletted a hatalmat az érzéseid?
- Amikor apukámmal együtt éltünk, akár régen, vagy most, amikor visszajött, mindig azokat próbáltam kiküszöbölni, hogy józanon lássam a dolgokat és tudjam kezelni a... szituációkat - válaszoltam az ujjaimat morzsolgatva - Mert amikor ez valamilyen oknál fogva nem sikerült, abból... elég nagy bajok történtek - homályosítottam el a történet ezen részét.
- Nem lehet, hogy ezekhez az alkalmakhoz, mert akkor éppen nem nyomtad el az érzéseidet és baj lett, tudatalatt bűntudat társul benned?
- Talán - láttam be.
- Pedig nem te tehetsz róla, csak tudatalatt kialakult benned egy tapasztalat, hogy akkor lett baj, amikor teret adtál az érzéseidnek és a saját érdekeidet képviselted ezekben a szituációkban, és talán ez a tapasztalatod lehet az egyik gátja annak, hogy a mai napig, minden más helyzetben is elbizonytalanodás nélkül kifejezd az érzéseidet és az igényeidet.
- Igen, ebben lehet valami - túrtam a hajamba - Egyébként Apa ebből a szempontból pont az ellentétem, mert őt az érzései irányítájk, amik az ő esetében leginkább düh és agresszió. Nagyon impulzív személyiség, lobbanékony és indulatos is, ezért ha dühös lesz, akkor elveszti a fejét, előbb cselekszik, mint gondolkodik.
- Meg szokta bánni utólag, ha valami rosszat tesz?
- Soha nem tudtam erre a választ - vallottam be sóhajtva - Inkább csak reméltem, hogy igen. De mindig is úgy állt a dolgokhoz, hogy neki van igaza és mindenki más túlreagálta, hisztis vagy hülye, szóval még ha utólag érezte is valahol, hogy nagyon nem ő viselkedett helyesen, nemhogy nem mutatta ki nekünk, szerintem magát is meggyőzte, hogy nem így van.
- Mikor találkoztatok utoljára?
- Január tizenhetedikén, amikor összeveszett velem az utcán, bevédett tőle Lili és Szasza apukája, aztán összeveszett anyukámmal is, és lelépett. Másfél hónapja.
És az egészben a legnevetségesebb, hogy hiába ülök most, másfél hónap után pszichológusnál miatta, valószínűleg, ha megtudná, annyi lenne a reakciója, hogy a pszichológus egy agymosás, és nincs is semmi bajom.
Nem véletlenül nem akarok rá hasonlítani.