Elvarratlan szálaink

- 42 -

Alízt a szülei a hétfői eset miatt egész hétre kikérték a suliból, a barátnőm szerint pedig otthon egy pillanatra se vették le a szemüket róla.
"Annyira fura ez most" - írta üzenetben - "Én nem akartam, hogy ezért foglalkozzanak velem. Meg hogy így. Nem is tudom."
Arról nem írt, hogy az iskolaváltásról esett-e szó, én pedig nem tudtam, hogy rákérdezzek-e vagy sem, de végül nem kérdeztem rá, mert az se biztos, hogy Alíz felhozta-e otthon egyáltalán a témát.
Meg mert én se tudtam, hogy pontosan hogyan hangozna a legjobb kérdés, amit feltehetnék neki.

Az Alízzal történt események első nap kavarták a legnagyobb port - a legtöbben engem kérdeztek az osztályból, hogy ez most mi volt, én pedig nem nagyon mélyedtem bele a dologba, de egyébként is hallottam néhány mondatfoszlányt, amikben többen is erről beszéltek egymás között.
Sőt, tulajdonképpen kedden ez volt a leggyakoribb téma az osztályunkon belül.
Talán jobb is volt, hogy Alíz ma nem volt itt, mert jól érezte, tényleg körülötte forgott volna minden, és nem jó értelemben.
Ma már kicsit kevésbé rágódtak a többiek ezen a témán, mert mindent kibeszéltek már erről, amit csak ki lehet - talán jobb is, hogy nem tudjuk pontosan, mik lehettek ezek -, így ma csak két tanár hívott félre, hogy mit lehet tudni Alízról.
Ironikusnak találtam, hogy a kettőből az egyik tanár a föcitanárunk volt, aki rendszerint szokott viccesnek vagy nem viccesnek szánt megjegyzéseket tenni a diákokra, és Alíz ezekből különösen sokat szokott kapni tőle, ami miatt minden földrajz órai megszólalásakor tisztán láthatóan elönti a stressz.
Mindenesetre igyekeztem úgy végigválaszolgatni a kérdéseket, hogy se túl sokat ne mondjak el, de azért szólaljak is meg - senkinek nem akartam kiteregetni Alíz magánügyeit, főleg, hogy ennyire nem is akarja, hogy bárki tudomást szerezzen a problémáiról.
Úgyhogy nagyjából így telt a legutóbbi kettő tanítási napunk.

A mai utolsó tanóránk tesi volt, az első tesióra a hétfői eset óta, amin kudarcba fulladt a tanárnő iskolakörös mérése, ezért ma újracsináltuk.
Becsületesen végigfutottam, és elégedett voltam magammal a végén, mert idő előtt értem be, viszont a tanárnő nem hagyott sokáig pihenni.
- Regina! - szólított meg, mire ránéztem - A múlt óra máshogy alakult, viszont ma óra végén már te fogod bevinni a mezeket a szertárba.
Először majdnem elnevettem magam, mert nem hiszem el, hogy ezt így megjegyezte, hogy ki akarta szabni rám.
Ettől függetlenül nyilván nem ellenkeztem, csak kicsit meglepett.
- A fiúk mezeit? - kérdeztem vissza, mert mi, lányok nem használtunk mezeket, csak a focizó fiúk, hogy megkülönböztessék a két csapatot egymástól.
Nem mint ha nem ordibálták volna végig az egész meccset egymásnak, amik alapján lehunyt szemekkel is meg tudtam volna mondani, hogy hogyan áll össze a két csapat.
- Igen, óra végén szedd össze tőlük, kérd el a kulcsot Bánky tanár úrtól és vidd be őket a szertárba.

Így is lett, tesióra végén, amikor a lányok már rég bent voltak az öltözőben, a fiúkat meg még úgy kellett leráncigálni a kültéri focipályáról, megálltam a pálya szélén, bevárva, hogy végezzenek már.
Ahogy a tanár úr lefújta a játékot és mindenki lepacsizott mindenkivel, a fiúk beálltak tornasorba, egyhangúan elköszöntek Bánky-tól, majd a tanár intett nekem, úgyhogy kinyitottam a focipályát környező kerítés kapuját és bementem, hogy összeszedjem a mezeket.
Őszintén, lányként tesicuccban bemenni a focis fiúk közé a pályára kicsit olyan, mint ha önként beugranál az állatkertben az oroszlánketrecbe, kisállat simogatónak nézve.
- A tanáriba hozd majd vissza - nyomta a kezembe a kulcsot a tanár úr, majd kiment a pályáról, amíg én a fiúktól szedtem össze a mezeket.
Remek, még itt is hagy ezzel az aránytalanul sok tesztoszteronnal egy helyen.
A fiúk nagyjából sorban maradtak még, ahogy egyesével elkértem tőlük a mezeket.
- Köszi, köszi, köszi - ismételgettem, csak hogy mondjak valamit, miközben sorban gyűjtöttem a neonszínű mezeket egyesével a fiúk előtt megállva, mindnek maximum a válláig érve, és igyekeztem elvonatkoztatni attól, hogy egytől egyig össze vannak izzadva.
Mivel egyedüli lányként voltam közöttük egy focipályán, a meccsük után, kicsit nagyobb figyelmet kaptam a fiúktól, mint az komfortos lett volna, mindenesetre próbáltam higgadtan kezelni ezt.
Amikor Krisztián elé értem, és ő levette magáról a mezét, a kezembe nyomva, poénból a pólóját is elkezdte levenni, mint ha arra is szükségem lenne, mire a környező fiúk jót röhögtek, én meg inkább nem reagáltam látványosan, csak eggyel odébbléptem a következő mezért.
- Mi kell? - nézett rám Bálint magában vigyorogva, ahogy megálltam előtte, mint ha nem lett volna egyértelmű.
Egy kicsit nap vége volt már ezekhez a szivatásokhoz.
- A mezed.
- Akkor vedd le rólam - vigyorgott, mire újabb fiúröhögéseket hallottam meg.
Ha. Ha. Ha.
- Bálint - sóhajtottam fel, "nekem erre most nincs időm, szóval ne szórakozz velem" stílusban.
- Regi? - mosolygott vissza rám.
- Haza akarok menni, nem a mezeddel akarom eltölteni a délutánt, add már ide légyszíves.
Bálint szórakozottan levette a mezét, majd odanyújtotta nekem, de mielőtt elvehettem volna, poénból felemelte, hogy ne érjem el, mire unottan néztem rá és eszem ágában se volt ugrani utána, úgyhogy végül megelégedve magával, hogy sikeresen húzta az idegeimet, a kezembe adta azt.
- Köszönöm - válaszoltam, majd Dávidhoz léptem - Levennéd a mezt?
- A palidat is ezzel a szöveggel rizzeled? - mosolygott Dávid derűsen.
- Szerinted ugyanazt a szöveget használnám rád meg rá is? Na - nyúltam a mezért.
A haverjai a válaszomra "húúú"-ztak egyet.
- Maradjatok már - legyintette le őket Dávid röhögve.
Vajon meg fogom élni valamikor azt, amikor a fiúk a feltűnés keltésére már nem a szándékos idegtépést választják, vagy ez az elképzelés túlságosan elrugaszkodott a valóságtól?
A következő fiú, Andor normális volt, vagy inkább érdektelen, levette a mezét és a kezemben lévő kupacra rakta, közben valamelyik másik szintén, és már csak Örs volt hátra.
Észrevettem, hogy a fiúk többsége jobbára a hátam mögött csoportosult, a tekinteteket pedig mind magamon éreztem, mindenesetre igyekeztem nem foglalkozni velük, csak odaléptem Örshöz, bár kezdett felidegesíteni, hogy ebből a társaságból minden fiúnak külön kérvényt kell benyújtani, hogy vegyék már le azt a hülye, szétizzadt mezt magukról.
Örs a vállam felett átpillantva összemosolygott a haverjaival, majd rámnézett, levette magáról a mezt, és ahogy a kezembe adta, egy bujkáló mosollyal az arcán elsütött egy szörnyen vicces poént.
- Te jössz.
A körülöttem lévő haverjai között ez a kijelentés nagy sikert aratott, jól elszórakoztak a kijelentésén, mire csak kivettem Örs kezéből a mezt és reakció nélkül megfordultam, hogy kimenjek a pályáról, ezzel viszont a többi fiúval kerültem szembe.
- Hajrá Regi - nézett rám Bálint vigyorogva a nagy röhögések közepette, mire összetalálkozott vele a tekintetem.
- Már úgy se látnánk semmi újat - lökte be Krisztián, amit valószínűleg nem is nekem akart mondani, csak úgy kijött belőle a poénkodások közepette, csak mint ahogy az lenni szokott, pont ekkor nem szólalt meg senki és kristálytisztán hallottam.
Erre a megszólalásra még a többiek is meglepődtek, de ettől függetlenül díjazták.
Krisztiánra néztem és egyből felszaladt a szemöldököm.
- Tessék? - tört ki belőlem.
- Semmi, bocs - hagyta inkább Krisztián a mosolyát elfojtva.
Ennyi elég volt a fiúkból és a fergeteges humorérzékükből, úgyhogy a mezekkel és a kulccsal a kezemben kimentem a pályáról.
Feszélyezett, hogy a fiúk társaságként a pályán maradva egy emberként nézték végig, ahogy otthagyom őket, de próbáltam túltenni magam a gyerekességükön.
És szinte biztos, hogy nem csak beleképzeltem a jelenetbe a tekinteteket a fenekemen.
A volt barátom fiatalabb volt nálam, és ennyi túlzott önbizalommal, egóval és férfias önérzettel túlfűtött kisfiúból tényleg elég volt egy életre.
Néha őszintén várom, hogy valaki kérdezze meg tőlem, miért egy nálam idősebb sráccal járok, akinek miért találom ennyire vonzónak az érettségét, mert gondolkodás nélkül tudnék kikre mutatni indokként.

Amikor kijöttem a szertárból, épp akkor haladtak el a fiúk is ugyanazon a folyosón, amin én voltam, és persze egyből észrevettek.
A folyosón megállva bevártak, hogy aztán velük együtt menjek tovább, és feltűnően jó volt a kedv a társaságban.
- Szia Gina - karolta át a vállam Bálint jókedvűen, és köpni-nyelni nem tudtam a becenévtől.
- Regi - javítottam ki, miközben lesöpörtem a karját magamról.
Ahogy Bálint karja lekerült rólam, a másik oldalamon lévő Dávid karolt át oldalról, szóval egyértelmű volt, hogy ez most a poén, ölelgessük Regit.
- Nem bírod az ölelést? - kérdezte Dávid derűsen, és persze semmiképp se vette volna le a karját rólam.
- De, csak nem mindenkitől - válaszoltam az ő karját is lelökve a vállamról.
- Mondhatod neki, hogy csak büdös - vihogott Krisztián.
Erre inkább nem válaszoltam.
- Regi átváltott sped up-ra - jegyezte meg Örs, mire röhögtek egyet, tekintve, hogy tényleg kicsit gyorsabban sétáltam az átlagtempómnál.
- Hova sietsz, Gina? - kérdezte Bálint a karomat megbökve.
- Átöltözni, aztán hazamegyek - válaszoltam egyszerűen - És ne hívj Ginának.
- Fix programja van - közölte Krisztián, érezhetően azért, hogy reagáljak rá és erősítsem meg.
- Ja, szerintem is - nézett rám Dávid rajtam elszórakozva egy mosollyal az arcán.
Az egészben az volt a legjobb, hogy közben végigvezetett az utunk egy rövid szakasz erejéig az aulán, ahol Lucáék is voltak, és természetesen mind a hárman észrevették, ahogy a négy fiú valamiért engem kísérget és gyakorlatilag egyszerre beszélnek hozzám, bökdösnek, meg térek ki Bálint újbóli ölelés-kísérletéből.
Fantasztikus, úgy se volt ott még elég felesleges szó rólam.
- Igen, az van - hagytam rájuk végül - Úgyhogy sietek haza.
- Mert, lekésed a könyvtár zárást? - poénkodott Örs.
- Nem, csak szeretnék elkészülni otthon.
- Miért, hova mész? - kérdezett Dávid mosolyogva rámnézve.
Az a mosoly volt rajta, ami azt sugallja, hogy éppen rajtad szórakozik, mert úgy gondolja, hogy bármennyivel is feljebb áll nálad csak azért, mert magasabb egy fejjel, fiú, hangos és nagy az egója, szóval röviden az a mosoly, ami egy pofonért könyörög, ha sokáig van rajta.
- A barátommal találkozok.
Erre a mondatomra, ahogy felmerült Szasza a fiúk társaságában, egy pár másodperc erejére beállt a csend, nekem pedig összetalálkozott a tekintetem Dáviddal.
Ő kapta el a tekintetét korábban, és szinte éreztem, ahogy végigfut rajta az ideg attól, hogy sérülni érezte az egóját.
Ezen pedig én mosolyodtam el egy picit.
- Hoppá - szólalt meg Örs egy apró mosollyal az arcán.
- Én is a csajommal leszek - mondta Bálint.
Erre akaratlanul összeszaladt a szemöldököm, tekintve, hogy konkrétan öt másodperce bújtam ki a karja alól, hogy ne ölelgessen.
- Csak Réka ne lássa - vihogott Krisztián, Bálint volt barátnőjét és egyben az osztálytársunkat felhozva, akit még januárban ejtett Bálint elég kegyetlen módon, mire Bálint röhögve legyintett egyet, majd rámnézett.
- Lehet, a végén még duplarandin leszek Regiékkel - bökött meg Bálint vigyorogva.
Az felettébb nagy élmény lenne.
- Amúgy az igaz, hogy Lilien megint szabad? - hajolt előre Örs, hogy rámlásson.
- Na jó, beszéljünk már jobb témákról - dühöngött Dávid.
Őszintén, ezen majdnem elnevettem magam, úgyhogy hálás voltam azért, hogy hamarosan a lányöltözőhöz értem, ahol már szabadon kiszórakozhattam magam ennek a jelenetnek az iróniáján.
Függetlenül attól, hogy még magam előtt is fejet hajtok azért, hogy viszonylag hidegvérrel kibírtam ezt az egészet.

- Hova fogtok menni Szaszával? - érdeklődött Anya, amikor otthon, még készülődés előtt ettem egy keveset.
- Nem tudom, nem mondta el, hogy mit akar csinálni - válaszoltam két falat között.
- De izgi - mosolygott Anya, miközben elrakott pár tányért - És mikorra jön érted?
- Egy óra múlva elvileg.
- Segítsek valamit a készülődésben? - ajánlotta fel lelkesen.
- Csak véleményezni majd, ha elkészültem - mosolyogtam rá.
- Azt nagyon szívesen. Mondjuk te mindig csodás vagy, Kicsim - simogatta meg a vállam Anya, ahogy elment mögöttem.
Olyan jól esnek Anyának ezek a mondatai.

Nem tudtam, hogy hogyan öltözzek, úgyhogy igyekeztem a hétköznapi és az elegáns közötti arany középutat eltalálni - a fekete, bőbb szabású, deréknál szűk farmeremet vettem fel, viszont egy bordó, csinos felsőt választottam a tőle kapott nyakláncommal, szép fülbevalóval és a legillatosabb parfümömmel.
A hajamat kiengedve hagytam, a sminkemet pedig szolidra csináltam, mégis nagyon aprólékosan készítettem el, hogy tökéletes legyen.
Anya oda volt és vissza, amikor meglátott, ami megerősített lelkileg, és nekem is tetszett a külsőm, úgyhogy izgatottan vártam Szaszát, mert egy picit még korábban is kész lettem, mint amit megbeszéltem vele.
Azt beszéltük, hogy ötre jön értem, és így is lett - meglepetésemre Szasza nem becsengetett, hanem felhívott, amikor a házunk elé ért, úgyhogy elköszöntem Anyától és kimentem a lakásból.
Szasza azt mondta, hogy ne hozzak semmit, szóval csak a telefonomat és az irataimat raktam a zsebeimbe, majd végigmentem a lépcsőházon, a végén kinyitva magam előtt a társasház ajtaját.
Amint kiléptem az épület ajtaján, egyből észrevettem a barátomat, és a látványra felcsillantak a szemeim, eltátva a számat. Motorral volt.
Szasza, a motorja és a bőrdzsekije.
Őszintén, újra szerelmes lettem belé a látványtól.
Ha valaha azt hittem, hogy Szasza ennél már nem lehet vonzóbb, akkor tévedtem, mert most először láttam a motorja előtt állva, kuszán álló, barna hajtincsekkel, a tetkóival, a kézfején lévő gyűrűjével, meg mindennel együtt.
A fejemben is illett hozzá a motor, de meg se közelítette azt a látványt, amit élőben nyújtott vele.
- Oké, ezért a reakcióért most már végleg feleségül veszlek - közölte Szasza egy apró mosollyal az arcán, a lelkesedésemet látva.
- Vegyél. Hozzád megyek - válaszoltam őszintén nevetve, mire Szasza derűsen felém lépett egyet, majd mivel így már csak egy lépés távolság volt közöttünk, félkézzel a derekamhoz nyúlt, egyszerre húzva magához és felém hajolva, a mozdulatsor végén pedig már a hajába túrva vesztem bele a hosszú csókjába.
Az utóbbi napokban csak telefonon keresztül beszéltünk, úgyhogy nagyon vártam már, hogy találkozzunk.
Szasza újra megcsókolt, miközben megsimította a hajam, majd mindkét kezével átölelte a derekam, magához szorítva, én pedig a nyakát kulcsoltam át - ahogy belemélyedtünk a csókunkba, egyre jobban egymás felé hajolva, szinte forgott velem a világ, a lábaim megremegtek, a szerelem pedig az egész testemet végigjárta, hangosan megdobogtatva a szívemet.
- Ez már kellett - suttogta Szasza a számra halványan mosolyogva, ami még azóta is a csókjaitól volt mámoros.
Annyira tökéletesen csókol.
Mosolyogva lábujjhegyre emelkedtem, hogy még egyszer megcsókoljam, mire a gödröcskéivel az arcán velem együtt lehunyta a szemét, a csókunk csattanása után pedig elhajoltam tőle és megszólaltam.
- Csak hogy tudd, hogy elérted a célodat... - mosolyogtam rá - Nagyon vártam a mait.
A korábbi beszélgetésünkre való visszautalásom miatt Szasza elnevette magát, majd hátralépett egyet.
- Motoroztál már? - kérdezte mosolygó tekintettel rámnézve.
- Nagyon régen, Apa mögött. De az már tényleg régen volt - léptem a motorjához izgatottan - Merre megyünk?
Szasza egy apró mosollyal az arcán, a válaszadást mellőzve a kezembe adott egy bukósisakot, majd ő is felvette a sajátját és egy rutinmozdulattal felült a motorjára, én pedig mögé pattantam, és átöleltem hátulról - ahogy elindultunk, nem láthatta, de úgy vigyorogtam a bukósisak alatt, amit se nem tudtam, se nem akartam visszafojtani.

Eszméletlenül felszabadító érzés volt.