Elvarratlan szálaink

- 25 -

A legtöbben egy időben indultak el a nyaralóból, nagyrészt ugyanazzal a vonattal, vagy egy kocsival.
Ekkorra már közösen nagyjából rendet raktunk a nyaralóban, amiben igyekeztem aktívan részt venni, majd olyan három-négy körül Lili és Márk is el készült indulni, talán Ambrussal egy kocsiban.
- Majd mesélj azért - suttogta Lili vigyorogva, ahogy megölelt, amikor elköszöntünk egymástól, mire halkan elnevettem magam, és megígértem neki, hogy rendben, mindenképpen - És tartsd meg a bátyám pólóját, jól áll.
- Szerinted odaadná?
- Neked igen. Használd ki ezt az előnyt - mosolygott derűsen, majd elengedtük egymást, hogy elinduljanak.

Van az a típusú izgalom, ami nem stresszes, meg egyáltalán nem negatív érzés, hanem épphogy megállás nélkül vigyorognál tőle, miközben a hasad folyamatosan görcsöl és annyira meggyengít, hogy csoda, hogy nem esik ki minden a kezedből.
Tulajdonképpen ilyen érzés volt Szaszával kettesben maradni a nyaralóban. Már az első másodpercben, ahogy a többiek elmentek, imádtam, hogy ketten vagyunk, és teljesen felpörgetett.
Nem tudom szavakba önteni, mennyire felszabadító érzés vele lenni.
Friss kapcsolat, őszinte szerelem.
Azt hittem, hogy erre mindenkinek csak egy alkalomnyi esélye lehet az életben, de tévedtem.
Ez az egész olyan semmihez sem fogható.
- Te hogyan tervezted ezt a délutánt? - kérdeztem Szaszától, ahogy ketten maradva az egyik kanapén ültünk - Mármint, hogy te hogyan számoltál a hazautazással.
- Ez a második otthonom kábé. Amúgy nem számoltam sehogy - válaszolta egyszerűen - Addig maradunk, ameddig akarod.
- Ez alapján esélyes, hogy akkor egy idő után nekem is a második otthonom lesz.
Szasza egy apró mosollyal az arcán nézett rám, én pedig felhúztam magam elé a lábaimat, és pár másodperc habozás után végül felhoztam egy témát.
- Van egy programötletem. Vagyis igazából egy kérésem - néztem rá mosolyogva.
- Oké, sejtem, mondd - döntötte a fejét a kanapé támlájának derűsen.
- Rajzolsz nekem?
Szasza ezen a szemét lehunyva egy pillanatra, nevetett egyet, mert valószínűleg egyáltalán nem leptem meg, inkább az lepte meg, hogy tényleg telibe eltalálta, hogy mire akarok kilyukadni.
- Csak ha mondasz valami olyan konkrétumot, ami nem fa, és nem alszom be háromszor, amíg megcsinálom - válaszolta rámnézve.
- Jó, kitalálok valamit - ígértem meg nevetve.
- Annyi időt kapsz, amíg beérünk a szobámba - szabta ki Szasza mosolyogva, miközben felállt a kanapéról, rászánva magát a kérésemre.
Ő az Igazi. Ez már biztos.

Amikor megérkeztünk Szasza szobájához, a barátom kihúzott valami fiókot, amiben kicsit nemtörődömen "elrendezve" papírokat láttam, pár vázlatfüzetet, meg néhány random ceruzát.
- Hallgatom az ötletet - mondta a gödröcskéivel az arcán, lazán kitépve egy lapot az egyik füzetből.
Az ajtófélfának dőlve az egyik vállammal, mosolyogva néztem vissza rá, majd zavartan nevettem egyet magamon, mert fogalmam se volt, én csak azt az érzést akartam magamnak, ahogy őt nézve szerelmes lehetek a tehetségébe, úgyhogy Szasza engem nézve mosolygott egyet magában rajtam, mert szerintem érezte, hogy ilyesmi rejlik a háttérben - a reakciómat értelmezve viszont meggondolta magát, mindent elrakott, és mielőtt kiment volna a szobából, én pedig az ajtófélfának támaszkodva utána fordultam, útközben a derekamat megfogva az egyik kezével, egy csókot nyomott a számra, majd mosolyogva megszólalt, a számra mondva a szavakat:
- A kedvenc barátnőm vagy, ennyi volt - közölte jókedvűen, majd mindezt megpecsételte egy csattanós, szédítő csókkal.
Ahogy a gödröcskéivel az arcán ellépett tőlem, és kiment a szobából, egy másodpercre a pillangóimtól meggyengülve, mosolyogva utána néztem és nevetve megkérdeztem:
- Miért, van több is?
- Csalódtam volna, ha nem ezt kérdezed vissza - válaszolta Szasza szórakozottan, miközben utánamentem és tippem se volt, hova tartok vele.
- Hova megyünk egyébként? - kérdeztem a mondatán mosolyogva.
- Sok durva helyre egy házon belül nem lehet - felelte elröhögve magát, egyelőre nyitva hagyva a kérdésemet, mert pár másodperc múlva egyértelművé vált számomra, amikor Szasza benyitott a folyosó végén az egyik szobába, ahol Leni festős cuccai voltak, állványok, vászonok, festékek, és félig kész- illetve befejezett festmények.
- Festeni fogsz? - csillantak fel a szemeim.
- Ja, a kedvenc barátnőmnek - vett ki találomra egy pár ecsetet egy tartóból.
- Jó, meggyőztél, te vagy a kedvenc barátom - vigyorogtam.
- Az hagyján, de a legjófejebb is - emelt fel egy festőállványt a gödröcskéivel az arcán.
Három dolog, amit földöntúlian vonzónak éreztem ebben a másodpercben, a mosolya, a tény, hogy a kedvemért rászánta magát a festésre, és ahogy felemelte az állványt, rövidujjúban.
Enyhén szólva bőség zavara.