Elvarratlan szálaink

- 30 -

- Bemenjünk a szobámba? - kérdeztem, csak hogy ne a nappali és az előszoba határán álldogáljunk tovább.
Persze, jól elvoltunk ott is, csak úgy gondoltam, hogy akár helyszínt is változtathatnánk.
- Méltó lettem rá? - kérdezett vissza Szasza szórakozottan, ahogy körbepillantott a nappalinkban, majd rámnézett.
Halkan elnevettem magam, majd a szobám felé vettem az irányt és őszintén reméltem, hogy amióta reggel itthagytam, ügyelve arra, hogy amikor délután Szaszával belépek ide, minden rendben legyen, nem söpört végig rajta valami hurrikán és fog kinézni úgy, mint néhány négyzetméternyi totál káosz.

Szasza bejött utánam a szobámba, majd egy halvány mosollyal az arcán körbepillantott.
Egyből kiszúrta a két rajzát a parafatáblámon, és a festményét is, amit a legméltóbb falfelületemre raktam ki az első órában, miután hazaértem Tihanyból.
- Rájöttem, amúgy nem kell kiállítást rendeznem, csinálsz te kiállítótermet nekem a szobádból - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán, mire elnevettem magam, Szasza pedig a másik falamhoz lépett, amin a Lilitől karácsonyra kapott képkollázs volt kint, illetve egyszer, amikor Lili itt volt pár hete, két szöget vertünk a falba, rákötöttük egy zsinór két oldalát, így vízszintesen, lazán feszítettük ki és pici, kreatív boltban vett csipeszekkel további, Rossmann-ban nyomtatott képeket csiptettünk rá.
Egyébként Lilinek is ugyanilyen van a szobájában, és ő is inspirált erre.
- Amúgy, ha el kellett volna képzelnem téged egy szobaként, full ilyen lett volna - közölte Szasza jókedvűen, ahogy körbenézett.
Ahogy Szasza a szobámban volt, igazából rájöttem, hogy szeretem a szobámat.
- Néhány dolgot Lilivel csináltunk, amikor legutoljára itt volt - meséltem, miközben kicsit helyreraktam a babzsákfotelemet - Egy picit át is rendeztük.
- Ja, nem lep meg, a saját szobáját is átrendezi kéthetente - vette a kezébe az egyik könyvet, amit az éjjeli szekrényemen tartottam és könyvjelzővel jelöltem benne, hogy hol tartok - Mit olvasol?
- Ezt a könyvet a pszichológusom ajánlotta, mert kértem tőle egy kis könyvajánlót - mondtam egy picit elmosolyodva, odalépve hozzá - A parentifikációról szól. Lassan haladok vele, mert kicsit... nehéz, de érdekes olvasni.
Szasza a könyv végére lapozott, valószínűleg az oldalszámot megnézve.
- Magad miatt olvasod, vagy csak érdekel?
- Mindkettő. De egyébként azért kezdtem el, mert érdekelt - válaszoltam őszintén.
Szasza visszarakta a könyvemet, ahonnan elvette, majd egy halvány mosollyal az arcán megszólalt újra.
- Most, hogy ezt láttam, már tényleg full regis ez a szoba.
- Most kicsit megnyugodtam, hogy nem futottál ki egyből - nevettem el magam az imént szóba jött könyvre utalva - Bár a József Attila-összest még nem láttad - tettem hozzá mosolyogva, ami szintén az éjjeli szekrényemen volt.
- Nem futok sehova, nyugi - mondta természetesen, egy apró mosollyal az arcán, ahogy a könyvespolcomra pillantott, hogy mik vannak ott még. Szasza végigfuttatta a tekintetét a könyveimen - Na jó, imádlak amúgy - közölte a gödröcskéivel az arcán, csak következtetésképpen.
Letörölhetetlen mosollyal az arcomon elfordítottam a fejem, hogy ne lássa rajtam, hogy mennyire vigyorgok most tőle, miközben egy kisebb pillangó-raj éledt fel a gyomromban.
Szeretem, hogy így reagál rám.
Szeretem, hogy szeretve érzem általa azokat a tulajdonságaimat, amik miatt mások furán néznek rám.
- A könyveim miatt? - kérdeztem vissza mosolyogva, persze nem teljesen komolyan, és ő is ugyanígy, a mosolygödröcskéi kíséretében válaszolt.
- Ha valakiről tudni akarod, hogy milyen, nézd meg a könyveit.
- Igaz.
Most, hogy a könyvespolcom előtt álltunk, megjelent bennem egy gondolat, és kíváncsiságképpen kihúztam egy könyvet, hogy ott van-e mögötte, amit kerestem.
Ott volt, és ahogy a kezemben volt, igazából nem is tudtam megmagyarázni, hogy miért vettem elő.
Szasza végigkövette a tekintetével, ahogy elővettem és a kezemben fogtam azt a füzetet, amit még apukám talált meg, amikor itt volt nálunk.
Félig le volt szakadva a borítója, én pedig átpörgettem a lapjait, és fura érzések kerítettek a hatalmukba - igazából csak azért voltak furák, mert nem ilyen érzésekre számítottam.
Más volt úgy a kezemben tartani, hogy Szasza itt volt mellettem.
- Rákérdezzek? - pillantott a kezemben lévő füzetre Szasza.
- Ez igazából kicsit olyan, mint egy napló, csak mindig akkor írtam bele, amikor nagyon ki voltam borulva - meséltem, belelapozva - Utoljára aznap írtam bele, amikor Apa lelépett, mármint, most, januárban, előtte azon a hétvégén, amikor a szülinapi bulim lett volna, azelőtt meg még nyáron. Azt olvasta el Apa. Egyébként szerintem még Szentendrén is írtam bele - lapoztam előre - Igen, a szüleim válásakor. Meg amikor Apa először lelépett. Sose olvastam vissza, szóval fogalmam sincs - készültem visszarakni a helyére.
- Ez kábé úgy hangzik, mint ami önként fel akarja gyújtatni magát.
- Egyszer tuti felgyújtom - nevettem el magam halkan - Az a vicces, hogy van egy csomó naplóm, amiket még ajándékba kaptam, üresek és simán írhattam volna azokba is, de nem, én egy nem használt sulis füzetet választottam.
- Legalább nem lesz lelkifurdalásod, ha felgyújtod - jegyezte meg egy halvány mosollyal az arcán, ahogy rámnézett.
- Igaz - mosolyogtam vissza rá - Meg szerintem csúnyán is írtam - lapoztam bele, csak hogy megnézzem az írásképemet.
- Bárcsak ilyen csúnyán írnék, Regi - röhögte el magát őszintén.
Halkan elnevetve magam, ránéztem.
Egymással szemben állva pár pillanatig egymás szemeibe néztünk, majd Szasza megszólalt.
- Asszem, ha az lenne a célom, hogy felbasszam magam, túl is teljesíteném, ha beleolvasnék.
- Igazából előtted semmi titkos nincsen benne, szóval ha mindenképpen fel akarod idegesíteni magad, akkor rendelkezésre áll ez a módszer - láttam be zavartan elnevetve magam - Mármint, részben azért nem titkos, mert már sokat volt szó ezekről.
- Szavadon foglak - jelezte halványan elmosolyodva.
- Fogj - mosolyogtam vissza rá - Tényleg nem akarok titkolni előled semmit, mert nagyon nincs is mit. Mindenről tudsz, amit leírtam oda az utóbbi egy évben, csak maximum több a részlet.
- Ezek után már bele fogok olvasni, csak hogy tudj róla.
- Ahogy szeretnéd - hagytam nyitva a dolgot, minden bátorságomat összeszedve - De lehet, hogy tényleg felidegesítenéd magad. Sőt, biztos. És nem tudom, miket írtam bele pontosan, vagy hogy mennyire... durvákat. Ki fogsz akadni rajta.
- Komolyan az én reakciómmal foglalkozunk, amikor te élted át?
A pszichológusomnak azt mondtam, hogy megbízok benne, és nagy előrelépésnek éreztem, hogy engedtem, hogy erről ő is tudjon, ami kis dolognak hangozhat, de nekem nem volt az.
Az volt az újévi fogadalmam, hogy új esélyként fogom el ezt az évet, és ebbe beletartozik az, hogy megpróbálom leküzdeni a régi félelmeimet, amikkel védeni próbálom magam.
Tőle nem akarom megvédeni magam.