Elvarratlan szálaink

- 31 -

[Másfél évvel ezelőtt]
- Igazából ennyi - fejeztem be a mesélést a kezemet morzsolgatva.
Talán soha életemben nem voltam még ennyire őszinte, mint most, hogy a barátomnak megnyíltam és elmondtam neki, hogy mik is folynak nálunk otthon.
Nehéz volt és nem könnyen szántam rá magam, de nem tehettem meg, hogy kihagyom az igazságból - megérdemelt ennyit és hazudozni se akartam neki, ezért hoztam meg ezt a döntést.
Muszáj megbíznom benne.
A barátom, és szeret engem, semmi okot nem adott meg rá, hogy kételkedjek benne.
Bence pislogva nézett rám, majd beletúrt a hajába.
- Hú - szaladt ki a száján, mire feszengve fészkelődtem egy kicsit a szobájában lévő kanapéján, amin ültünk - Erre azért nem számítottam. Durva.
- Igazából annyira nem, vagyis... - hebegtem - Nyilván sokszor elég rossz, de már megszoktam. Csak azért mondtam ezt, hogy ne lepődj meg semmin.
- Min lepődnék meg?
- Hogy egyrészt emiatt nem igazán szoktam áthívni magamhoz bárkit, szóval nem azért nem erőltettem eddig, hogy áthívjalak, mert nem akartam. Vagyis, nem miattad nem akartam. Érted.
- Mert, mi a legrosszabb, ami történhet? Mármint, vágod, most már, hogy elmondtad, hogy apukád iszik, meg csinál gyökér dolgokat, nem fogok meglepődni.
- Csak nem akarom, hogy... előtted történjen.
Vagy hogy jobban belelásson annál, mint amennyire elmondtam neki.
Valamiért kellemetlenül éreztem volna magam, ha azt éreztem volna, hogy önálló véleményt alkot azokról, amiket elmondtam neki, és ez tudom, hogy rosszul hangzik.
- Oké, de azért valamikor mehetünk hozzád is, nem? Mármint, azért anyukádat is megismerném, meg ilyenek.
- Persze, majd... valahogy megoldom - túrtam a hajamba kínosan - Már úgy is Anya is mondta, hogy megismerne.
Talán egy másik életben nem kellett volna ilyeneken gondolkodnom, de tapasztalataim szerint ez nagyon nem az az élet.

[Most]
Anya annyira belelkesült attól, amikor felhívtam, hogy Szasza itt aludna, hogy hazafele még boltba is beugrott, hogy itthon összedobjon nekünk valami finom vacsit.
Anya nem vacsorázott velünk, mert haza egyenesen éttermi randiról érkezett, szóval nem volt éhes, de eleinte, amíg mi ettünk, ott sertepertélt az étkező környékén, alibiként pakolgatott, és beszélgetett velünk, természetesen leginkább Szaszától érdeklődve.
Örültem, hogy beszélgettek, mert tudom, hogy Anyának az előző kapcsolatom alatt is nagyon hiányzott, hogy alig tudta megismerni az akkori barátomat, mivel a lehető legkevesebbet hoztam haza, és őszintén, nekem is hiányzott ez az érzés, mert azért fontos nekem, hogy a barátomnak jó kapcsolata legyen Anyával - ezenkívül pedig azt is tudom, hogy Anya oda van és vissza attól, hogy most Szaszával vagyok és pont olyan hálás neki, mint én, mert mindketten tudjuk azt is, hogy eszméletlen jó hatással van rám, amióta csak ismerem.
Illetve a másik örömömre egyáltalán nem jött ki kellemetlenül a helyzet, sőt, élveztem is hallgatni - igazából eddig nem nagyon láttam Szaszát nála lényegesen idősebb felnőttekkel beszélgetni, szülőkkel, azon belül pedig anyukákkal, de rájöttem, hogy zsigerből ért hozzá, és pontosan jól tudja, hogyan kezelje. Természetes volt, nyitott, magabiztos és pont olyan megnyerő, mint ami minden anyukát meggyőz a világon arról, hogy a lánya jobb helyen nem is lehetne.
Igazából egész végig mosolyogtam magamban, amíg Szasza Anyával beszélgetett, és ettől a jelenettől méginkább megszerettem őt.
Kedves volt Anyával.
Talán ő is tudta, hogy ez nekem mennyit számít, annyira, hogy az összes kérdését teljesen lazán végigválaszolgatta.
- És egyébként mióta gitározol? - érdeklődött tőle Anya - Vagy hol? Zeneiskolában, magántanárnál...?
Anya nem igazán rejtette véka alá, hogy szinte mindent elmeséltem neki, amit tudok Szaszáról, és így ő is tudja.
- Papíron hét évesen kezdtem zenesuliban, mert az volt a minimum korhatár, de kábé négy-öt év után átmentem magántanárhoz, mert hamar rájöttünk a szüleimmel, hogy ez a zenesulis légkör lehet, nem az én világom - válaszolta Szasza őszintén, egy apró mosollyal az arcán.
- Mármint, milyen értelemben? - nevette el magát Anya halkan.
- Nem tudom, egyszerűen csak nem passzolt, engem felidegesített, hogy nem olyan dolgokat tanulok, amik érdekelnek, nem olyan tempóban haladunk, ahogy nekem jó lenne, sokkal gyorsabban pöröghettünk volna, ha nem ragadunk le felesleges részeknél, a tanáromat meg zavarta, hogy elvileg nem voltam elég alkalmazkodó, lázadok, meg mit tudom én, úgyhogy apámmal meggyőztük anyámat, hogy mindenkinek jobb lesz úgy, ha mehetek végre magántanárhoz. Meg egyébként időközben elkezdtem aktívabban csinálni a sportot is, egy jó darabig hokiztam meg fociztam egyszerre, szóval időben is jobban kijött így. Úgyhogy elvileg hét évesen kezdtem, de gyakorlatilag előtte apámtól tanultam egy csomót, már vagy négy éves koromtól kezdve, szóval nem nulláról indítottam.
- És még mindig jársz gitározni?
- Hivatalosan nem, mert a tanárommal olyan tizenhárom-tizennégy év tanulás után késznek nyilvánítottunk, mármint, amit tanárral, különóra-szinten ki lehet még hozni belőlem. De amúgy a volt magántanárommal már rég jóban vagyok, szóval alkalmanként még beugrok hozzá, átnézünk pár dolgot, vagy néha átküld darabokat, hogy ezt nézzem már meg, mert lehet, tetszene, csak hivatalosan nem járok órákra idén már.
- Nem gondolkodtál valamilyen zenei pályán egyébként?
- De, csak a sportolóin többet. Meg mások a céljaim - mondta Szasza vállat vonva - Közgázra akarok menni, szóval marad hobbi a gitár, ez van.
- Apukád is közgazdász végzettségű, ugye? - kérdezte Anya.
- Az - biccentett Szasza egy halvány mosollyal az arcán.
- Sok mindenben hasonlítasz rá - mondta Anya kedvesen.
- Köszönöm szépen - válaszolta Szasza egyszerűen, a gödröcskéivel az arcán.
Erre a mondatára én is elmosolyodtam.
Szeretem benne, amilyen jó kapcsolata van az apjával.
Minden alkalommal, amikor felmerül, azt érzem rajta, hogy valószínűleg mindig felnézhetett rá.
- Tényleg, neki most lesz ebben a hónapban a születésnapja, nem? - jutott eszébe Anyának, ha már Szasza apjáról volt szó.
- De, huszonegyedikén, a nagybátyámmal egyszerre.
- A nagybátyádék azok, akiké a Gyöngyvirág, ugye?
- Igen, a nagybátyám felesége a cukrász a családból.
- És visszatérve, képzőművészeti irányokon nem gondolkodtál?
Szóval igazából tényleg élveztem a beszélgetésüket hallgatni, és méginkább élveztem azt látni, hogy Anya mennyire élvezi, hogy részt vehet egy ilyen beszélgetésben.
Nagyon lelkes volt, ezt pedig megmosolyogtatott látni.
Megvan az érzés, amikor egy jelenet egyszerűen csak szeretetet éreztet veled?