Elvarratlan szálaink

- 57 -

Érdekes érzés volt újra színpadon lenni.
Egy közösségi házban voltunk, gyakorlatilag színházban, így színpad volt, függönnyel, technikával, rendes nézőtérrel, túlzsúfolt, hajlakkszagú öltözőkkel, minden, ahogy azt kell.
Jó sok táncprodukció volt ma a listán, mert ez elvileg valamilyen országos verseny volt, de gyakorlatilag a legtöbb produkció külön kategóriába tartozott (táncos élet), így szinte senkinek nem volt ellenfele, ezért nagyon nem is versenynek vette ezt senki, csak egy amolyan táncos találkozónak.
A beosztás alapján először a csapatprodukciók voltak soron, a nagy csapatoktól az egyre kisebbekig, majd a páros formációk, a sor végén pedig a szólók - nem tudom, ki rakta össze a sorrendet, mindenesetre Lilinek és nekem előnyös volt, mert a csapatprodukciónk és a páros előadásunk között volt egy kis időnk, ami alatt lehetőségünk nyílt átvarázsolni magunkat egy teljesen másik külsőbe és mentálisan is egy teljesen másik táncstílusba.
A csapatprodukciókon belül mi a harmadikak voltunk, és úgy volt, hogy háromkor kerülünk sorra, ezért már reggel nyolctól ott voltunk a közösségi házban elrendezkedni, próbálni párat, bemelegíteni, felvenni a fellépőruhánkat (szűk haspóló, laza, bő nadrág, sneaker, mindenkinek ugyanolyan természetesen, a hajunk pedig kiengedve), megcsinálni a sminkünket, megnézni a térformákat a színpadon, ésatöbbi.
Kettő körül már szinte mindennel megvoltunk, már csak egy utolsó, last minute-próba volt hátra, mindenesetre ekkor éppen szabadidőnk volt, amikor Szasza írt, hogy lassan megérkezik.
Ma egyszer már találkoztam vele, délelőtt beugrott hozzám egy fél órára, amikor nagyon ráértem, ami igazán jól esett, most pedig úgy megörültem, hogy mindjárt itt van, hogy szinte egyből már pattantam is, hogy a bejárathoz szaladjak.

- Szia! - ugrottam a nyakába egyből, ahogy megláttam bejönni a közösségi házba, mire a lelkesedésemen elnevette magát és visszaölelt.
Amikor elengedtük egymást, mivel már kész fellépőruhában, fellépősminkben és fellépő-mindenben voltam, mosolyogva vártam a reakcióját.
Szasza végigpillantott rajtam, majd a gödröcskéivel az arcán a szemembe nézett.
- Az igen.
Erre elvigyorodtam, mert egyértelműen dicséret volt a külsőmet illetően.
- A páros előadásra menőbb ruhám lesz - ígértem előre mosolyogva.
- Nem tudom, én csak azt tudom, hogy most kibaszott jól nézel ki - közölte a világ természetességével, tényként.
- Azt gondolod? - mosolyogtam, miközben végignéztem magamon.
- Aha.
- Nincs nagyon kint a hasam?
- De, viszont rohadt jó derekad van.
- Szóval nagyon kint van a hasam - játszottam a megszeppentet vigyorogva, egy picit eligazítva a ruhámat.
- Fullos vagy, nyugi már. Mikor kerülsz sorra? - kérdezte Szasza, miközben odébbmentünk a bejárattól, hogy ne legyünk senkinek útban, meg egyébként is miért ácsorognánk ott.
- Háromkor elvileg, de gyakorlatilag mindig van valamennyi csúszás. Hol fogsz ülni a nézőtéren? - kíváncsiskodtam.
- Nem tudom, hol üljek? - kérdezett vissza egyszerűen.
- Mondanám, hogy elöl, de a színpadról úgy se látnálak. Szóval a magasított részen hátrébb talán jobb, mert onnan is ugyanúgy látsz, viszont jobban látod a térformákat, meg úgy egyben az egészet.
- Mondjuk engem konkrétan csak te érdekelsz az egészből. De biztos jók lesznek a térformáitok is - röhögte el magát.
- Lili nem érdekel? - mosolyogtam rá.
- Lilit már vagy nyolcszázmilliószor láttam fellépni, és ezek még csak a táncfellépések. Minden egyes alkalommal megpróbál elrángatni, szóval a tánccsapatot is tudom már kávé kívülről.
- Tudod mit? Most úgy is mennek még a főpróbák, nézzük meg, hogy hol jó neked.
- Tőlem.

Így Szaszával halkan, feltűnés nélkül besettenkedtünk az üres nézőtérre, ahol a villanyok is le voltak kapcsolva, úgyhogy valószínűleg meg se látott minket senki, ahogy leültünk a nézőtéren hátulra, egymás mellé.
A színpadon épp egy akrobatikus rock and roll-tánccsapat főpróbált, teljes fellépős-külsőben, fényekkel, zenével, mint ha élesben menne, csak az edző olykor hangosan mondott nekik egy-egy instrukciót, amire figyeljenek.
- Egy kicsit kaotikus, nem? - kérdeztem Szaszától halkan, bár a hangos zene miatt normál hangerővel se hallottak volna meg, miközben az előadást néztük.
- Ez egy szar konkrétan, ja - értett egyet Szasza derűsen, konkretizálva az állításomat, mire felnevettem.
- Igazából az a probléma ezzel a koreográfiával, hogy sikerült ennek a tök jó táncstílusnak a legunalmasabb verzióját bemutatni vele. Egyfolytában csak ismételnek, meg nincs is egyszerre.
- Ti milyenek lesztek? - érdeklődött.
- Remélem, jók - mosolyogtam rá - A koreográfiánk tetszik, de még nem léptem fel ezzel a tánccsapattal, így nem tudom, hogy milyenek a többiek fellépésen, mondjuk, hogy tudják-e hozni magukból azt, vagy jobbat, mint próbákon. Remélem.
- Amúgy egész jó szokott lenni, amit eddig láttam.
- Akkor jó. Egyébként szinte végig elöl vagyok, szóval látni fogsz.
- Berakták első sorba a profit? Nem is értem, hogy lehet - nézett rám derűsen.
- Tény, hogy Lili és én tanultuk meg leggyorsabban a koreográfiát - láttam be nevetve - Lili egyébként nagyon ügyes. Ő is első soros.
- Tudom. Miben nem az? - kérdezett vissza elröhögve magát - A színdarabokban is, ha valamiben nem ő a főszereplő, az is azért van, mert fiúszerep. Mindig máskor ő az.
- Nem véletlenül. Lili nagyon tehetséges, és tényleg ő az, akire a legjobb bízni a főszerepeket. Abszolút illik rá - osztottam meg vele a gondolataimat - Tökéletesen be tudja tölteni, élvezi is, a főszerep meg nem véletlenül a főszerep, jól kell választani hozzá színészt. Egyébként meg van egy olyan érzésem, hogy ha egy színdarabban Lili alapvetően mellékszereplő lenne, még akkor is olyat alakítana, hogy mindenki szemében ő lenne a főszereplő.
- Ja, amúgy valószínű.
A főpróba eközben továbbra is folyt, a technikai stáb a fényeket próbálgatta, a tánccsapat pedig elrontotta a koreográfiát, úgyhogy számolásra átvettek egy részt újra.
Hamarosan megtörtem a csendet, hangot adva a pillanatnyi gondolataimnak.
- Mi a véleményed Nátánról? - szólaltam meg kicsit halkabban, mert most nem ment a zene, Lili műkorcsolyás párját felhozva.
Szasza a gödröcskéivel az arcán nézett rám.
- Mivel ezt megkérdezted, valószínűleg az, mint neked.
- Lili tényleg ennyire utálja?
- Tény, hogy szétsavazza folyamatosan, de mondjuk már annyit, hogy nem veszem be, hogy nincs valami más is mögötte.
- Te se? - kérdeztem, amivel igazából csak azt mondtam, hogy ugyanerre gondoltam én is.
- Mondom, hogy ugyanaz a véleményem, mint neked - nézett rám egy bujkáló mosollyal az arcán.
- Lili azt mondta, hogy Nátán azért ilyen bunkó paraszt vele, mert zavarja, hogy "valaki nem ájul el tőle egyből" - idéztem a barátnőmet.
- Oké, köztünk szólva azért szerintem Lilit is felbassza, hogy most az egyszer tőle se ájultak el egyből, hidd el - jegyezte meg a bátyja röhögve.
- Meg talán az is ott lehet, hogy azért rakták össze őket, mert mindketten nagyon jók, és lehet közöttük valamiféle rivalizálás, nem? Érted, hogy ne gondolja azt a másik, hogy sokkal jobb, mert "én sokkal jobb vagyok" - vázoltam fel a fejemben lévő szituációt.
- Persze, simán. Nátán egy sznob, meg tényleg rohadt nagyra van magával, de a húgomnak is nagy a pofája azért, mindenáron neki kell lenni a legjobbnak, meg tud ő is lekezelő lenni, ha riválisa van. Valakitől látta, nem tudom, ki lehetett az - mondta a gödröcskéivel az arcán, mire halkan nevettem egyet - Szóval szerintem ez oda-vissza megy. Jó csapatmunkát nekik.
- Igen, ez mondjuk talán tényleg problémás a közös munkában - láttam be.
- Én soha nem versenyeznék párban, az full biztos.
- Hanem helyette csapatban? - próbáltam megfejteni, mert először nem értettem.
- Az más, mert ott nagy részben én irányítom kábé az egészet, nem önzőzök, nem az, csak alapvetően van egy csapat, annak van egy csapatkapitánya, akire hallgatnak, meg aki vezeti az egészet, és az a valaki én vagyok. De ketten, vagy hárman csinálni valami ilyet, baszki, az engem csak visszahúzna ahelyett, hogy előrevinne. Vagy legyek szólóban, vagy legyen egy csapatom, de a kettő között nagyon nem nekem való.
- Vagy egyedül, vagy vezető - értelmeztem.
- Ja, ilyen. Márk amúgy inkább csapatjátékos - mesélte, miközben felrakta a lábát az előttünk lévő székre, úgyhogy én is.
- Ezt el tudom képzelni. Inkább csapatjátékos-típusnak tűnik, mint vezetőnek.
- Aha - értett egyet természetesen - Amúgy ő jobb is abban, hogy összedolgozzon másokkal, mint én, ő inkább a csapatjátékos kettőnk közül, alkalmazkodóbb, meg ő azt is élvezi, ha egy csapat tagja és közösen csinálnak valamit, mindenki ugyanannyit tesz bele, és majd kialakul valahogy, de mondjuk irányítani, vagy egy csapatot, embereket elvezetni meg nem annyira tud, vagyis inkább nincs meg az igénye rá, ő így elvan, tudod - vázolta fel lazán, halványan mosolyogva rámnézve a végén, mire nevetve bólintottam egyet - Ha mondjuk, nem tudom, van egy feladat, és mondjuk ott vannak öten, ő egyből azt választaná, hogy akkor csapatban másokkal együtt csináljuk meg, hozzá tényleg hozzátesz egy csapat, sokszor sokkal többet is tud kihozni magából úgy. Belőlem inkább elvesz, csapatmunkában nem mindig tudom kihozni magamból azt a maximumot, amit egyedül ki tudnék, vagy nem tudok annyi energiát belefektetni, mint egyedül.
- Te pedig szereted kihozni magadból a maximumot.
- Ami érdekel, abban nem szeretem beérni kevesebbel. Az egy kompromisszum lenne, miközben tudom magamról, hogy ez nem így lenne, ha többet adtam volna bele. Érted. Meg a csapatmunkákban az is ott van, hogy nem biztos, hogy mindenki úgy gondolkodik, mint én, és ha mindenki csak úgy hozzátesz valamit, simán lehet, hogy úgy vagyok vele a végén, hogy komolyan, ezt sikerült összehozni? Akkor meg már megcsinálom én az egészet, de nekem ne basszák el a munkámat, amibe beletettem az energiámat, kihoztam magamból a maximumot, és mégis valami középszerű szar lesz a végén.
- Ez olyan érdekes - mosolyogtam magam elé, ahogy hallgattam - De egyébként abszolút értem, meg amiket Márkról mondtál, az is tök reális, és teljesen el tudom képzelni. Érződik is rajtatok, hogy ebből a tekintetből mások vagytok. Én úgy fogalmaznám meg, hogy Márk jobb alkalmazkodó, jobban hajlik a kompromisszumokra, jobb csapatjátékos, inkább a folyamatra fókuszál, mint az eredményre, és szívesebben tölti be a támogató, lelkesítő csapattag-szerepet, mint a vezetőét. Te pedig jobb analitikus vagy, célorientált, határozottabb, jobb tervező vagy és szereted is, ha a te kezedben vannak a dolgok, mert te tudod magadról, hogy ha rajtad múlik, jó lesz az, amit csináltok, másoknak meg egyébként szüksége van egy olyan karakterre, mint te, aki összefogja az egészet, átlátja, hogy mit hogyan lehet és kell megvalósítani, és te erre tökéletes vagy, a többieknek meg ösztönző lehetsz, segíthetsz nekik kiteljesedni, mert általad tényleg lesz valami abból, amit csinálnak, biztonságban érzik magukat és még sikerélményük is lesz a végén, hogy ők is hozzá tudtak tenni a folyamathoz, meg segíteni neked, te pedig ugyanúgy elégedett vagy a végén, mert kihoztátok együtt a maximumot és jól sikerült. Tehát mindenki jól járt. Érdekes belegondolni, hogy ez a két típus egyébként egymást egészíti ki, mert mindkettő elveszne a másik nélkül. Egy csapatnyi vezető-típus és egy csapatnyi "segítő"-típus munkája soha nem megy annyira, mint ennek a kettőnek a tökéletes egyensúlya, vagy ha mégis, sokkal nehezebben. Szóval nincs jobb, meg rosszabb, csak más típus. Szerintem ez nagyon menő - gondolkodtam, majd mosolyogva ránéztem.
- Te milyen vagy? - kérdezte, ahogy visszamosolygott rám.
- A kettő között, amibe éppen belekényszerülök. De ha választanom kéne, hogy csapatmunka vagy egyedül, talán inkább az egyedült választanám - gondoltam bele - Egyrészt hatékonyabb vagyok úgy, ha csak magamra koncentrálok, másrészt meg az én hobbijaim jobbára belemélyülősek, gondolkozást, fantáziálgatást igényelnek és az egyedül megy a legjobban. Belegondolva, igazából kerülöm a csapatmunkákat, ha bele is kényszerülök, akkor is csak abban az esetben vállalom a vezetést, ha azt látom, hogy már mindenki nagyon el van veszve és káosz van, de alapból nem vállalom, csak kérek valami feladatot, azt megcsinálom, ezenkívül viszont hagyjanak békén.
Szasza a leírásomon elnevette magát.
- Nyilván, én is arról az opcióról beszéltem a saját esetemben, amikor érdekel, hogy mi lesz belőle.
- Ebben az esetben én a békés csapattag vagyok - mosolyogtam rá - Tudok csapatban dolgozni, meg alkalmazkodni, de ha lehet, akkor inkább nem csapatban dolgozom. Lili szerinted milyen típus?
- Aki kitalálja a dolgokat, fantáziál ezerrel, a többiek meg oldják meg, hogy hogy lehet megvalósítani.
- És akire rá lehet sózni az előadós, szereplős feladatokat, mert ő szívesen vállalja, a többiek pedig megkönnyebbülnek, hogy nem nekik kell - egészítettem ki.
- Jaja - bólogatott Szasza derűsen.
- Mi négyen egészen jó csapatot alkotnánk egyébként - gondoltam bele nevetve.
- Amúgy igen - értett egyet a gödröcskéivel az arcán rámnézve - Összeáll.
- Egyébként magamhoz visszatérve még, táncban is a szóló, vagy most ezt a páros formációt szeretem nagyon, kevésbé a csapatot. Csapatban nem annyira lehet önkifejezni. Persze a csapat is jó, mert az egy közösség, meg teljesen más érzés, és tök jó, de a szívemhez közelebb áll az, ahol én vagyok a fókuszban. Gondolkodtam rajta, hogy ha jól sikerül ma ez a páros előadás Lilivel, belemegyek a szólóprojektbe - meséltem, először bevallva ezt hangosan.
- Gondoltam, hogy szólós vagy inkább.
- Honnan? - kérdeztem mosolyogva.
- Ismerlek - válaszolta meg egyszerűen, majd rámnézett a halvány mosolyával gyönyörködtetve - Meg a művészbarátnőm vagy.
- Szerintem a művészetben egy hullámhosszon vagyunk.
- Szerintem is.
- Igazából a páros produkció érdekel nagyon, hogy hogyan fog tetszeni neked - mosolyogtam rá, bevallva - Abban sokkal többet fogsz látni belőlem. A csapatprodukció inkább szórakozás. Azt is élvezem, de a párosat jobban.
- A szólót fogod a legjobban élvezni majd.
- Ha ez jól sikerül, akkor úgy fogom érezni, hogy készen állok rá. És akkor biztosan.
- Mitől éreznéd azt, hogy jól sikerül a mai?
- Attól, ahogyan érzem magam, amikor lejövök a színpadról. Ha úgy érzem, hogy ez hiányzott és örülök, hogy újra itt vagyok most, akkor jól sikerült. Remélem, hogy ezt fogom érezni.
- Azzal sincsen semmi baj, ha nem. Csak hogy tudj róla - szögezte le, előre megnyugtatva - Senki nem erőltet rád semmit, szóval te se erőltess magadra. Nincs rajtad nyomás, úgyhogy majd valahogy lesz.
- Az tuti - értettem egyet elmosolyodva - Örülök, hogy itt vagy. Kicsit megnyugtat.
- Izgulsz? - kérdezte.
- Igen - vallottam be a hajamba túrva - Persze, a szalagavatódon is felléptem, de az annyira más volt. Ilyen típusú fellépésem nem volt lassan egy éve. Könnyebb lesz majd, ha lesznek új emlékeim ezekkel kapcsolatban, mert egyelőre csak a régiekre tudok gondolni.
Szasza oldalról átölelve a karjával, megpuszilta a halántékom.
- Jó lesz, nyugi.
- Legyen igazad - mosolyogtam rá.
- Az lesz.
Halkan elnevetve magam, nekidőltem a vállának.
Elhittem neki.