Elvarratlan szálaink

- 19 -

Szaszáék nyaralója tényleg gyönyörű volt - valójában egy olyan hely, ahol még lakni is szívesen laknék, télen-nyáron.
És tényleg a Balaton-parton volt, csodás kilátással, stéggel, kiülővel, két külön terasszal a nyaraló két oldalán, kerttel, tűzrakóhellyel, függőággyal, nagy kocsibeállóval, de még grillezni is lehetett, mindezt pedig akkor megállapítottam már, amikor még be se mentünk.
Na igen, egyből lejött róla, hogy ez a nyaraló, amit valószínűleg jobbára Casso intézett, a felesége nagy álma volt.
Pont olyan tökéletes volt, mint amilyen a szerelmükhöz illik.

Tehát hangsúlyozom, hogy a fentieket akkor állapítottam meg, amikor még nem léptem be a nyaralóba.
Szerintem mindent elmondok azzal, ha annyit mondok, hogy a földszint alatt eggyel lévő szinten konkrétan volt egy biliárdasztal, csocsó, darts, italhűtők, hangszórók és led-fénysorok, hogy méginkább úgy érezze magát az ember, mint egy nívós szórakozóhelyen, ahol háromezernél kezdődnek a piák.
Oké, végülis otthon medenceterük van, a balatoni nyaralóban meg medence helyett szórakozóhely, végülis miért ne?
Ezen a ponton megértettem, hogy miért van itt ennyi buli tartva.
Egyébként ezenkívül egyszintes volt a nyaraló, tágas helyiségekkel, gyönyörű belső berendezéssel, és a folyosókon végig festményekkel.
Én voltam az egyetlen, aki nem volt még itt, úgyhogy amíg a többiek kipakoltak (például a piák mentek egyből a hűtőbe), körbenéztem, hogy feltérképezzem a helyet.
A nappalin, a konyhán és a fürdőn kívül volt egy külön hálószoba (Lenié és Cassoé), egy-egy szoba, ami Szaszáé és Lilié, illetve két vendégszoba. Volt egy olyan sejtésem, hogy az egyik vendégszoba célzottan Márkék használatára lett kialakítva, akik gyakran megfordulhatnak itt, a másik pedig arra, ha esetleg az eddigi szobákba, vagy a nappali kihúzható bútorain valakik nem találnának alvóhelyet.
Ezek szerint ez gyakran előforduló eset itt.
Ebben a házban egyébként érdekes módon több festmény volt a falakon, mint az otthonukban - gondolom, valamit kezdeni kell az itthagyott képekkel.
Amit még érdekesnek találtam, hogy Leni itt készült alkotásai, amiket ez a hely ihletett és soha senki nem látta, aki nem járt itt, valahogy mások voltak, mint amiket eddig láttam tőle.
Talán amiatt, amit Szasza elmondott az itteni alkotásairól, ezeket a képeit láttam a legszebbeknek.
Ennek a nőnek aranykezei vannak, az biztos.
Az egyik falon volt egy kisebb képkollázs, amin kiszúrtam egy képet, amin Leni és Casso vannak, de még fiatalabbak, a húszas éveik elején lehettek - Leni a kamerába mosolyogva felmutatta a kezét, amin látszódott a jegygyűrű az ujján, Casso pedig megpuszilta az arcát. Emellett a kép mellett pedig közvetlenül az az esküvői képük, amit már az otthonukban is láttam. Gyönyörűek.
És Szasza kiköpött apja.
Megállapítottam magamban, hogy két ilyen csodás ember gyönyörű szerelméből tényleg csak két olyan tökéletes gyerek születhetett, mint Szasza és Lili.
Egy mesébe illő, mindent kibíró szerelemből köttetett boldog, szeretetteljes házasság csodálnivaló gyerekei - milyenek legyenek, ha nem olyanok, akik ennyi lehetőséget kaptak az élettől?
Soha nem fogják megtudni, mennyit tanultam az életről önmagában azzal, hogy megismerhettem a családjukat.

- Szólózol? - kérdezte Szasza egy halvány mosollyal az arcán, ahogy odajött hozzám, lecsatlakozva a többiektől.
- Már nem - néztem rá mosolyogva, elszakítva a tekintetem az előttem lévő festménytől - De szerintem sejtetted, hogy itt leszek.
- Ja, rátettem volna egy nagyobb összeget.
- Egyébként körbenéztem már a nyaralóban, és nagyon tetszik - mondtam kedvesen, majd bekanyarodtam a folyosón, a következő kép elé állva.
Ez nem festmény volt, hanem talán grafittal, vagy valami ilyesmivel készülhetett, mindenesetre egészen különleges technikának találtam, és a kép is elvontabb volt, de gyönyörűen kidolgozott és elképesztően szép.
- Ezt nem anyukád csinálta - állapítottam meg valami belső megérzés alapján.
- Nem, mert én - válaszolta lazán.
Lenyűgözve néztem rá, most, hogy a világ természetességével kimondta, hogy ezt ő csinálta.
Eszméletlenül tehetséges, és ezt végre újra megállapíthattam.
- Kábé másfél éve - tette hozzá, csak úgy.
- Ez nagyon menő, Szasza - mondtam a képre őszintén, a csodálattól elkerekedett szemekkel - Komolyan.
Szasza halványan elmosolyodott a dicséretemre, és köszönésképpen megsimította a derekam.
- Anyámnak is bejött, úgyhogy ő rakta ki ide, aztán fel is dolgozta otthon festményként - mesélte a képre nézve - Amúgy az a képe kint volt az egyik kiállításán, és oda volt írva, hogy az én rajzom alapján készült. Flex volt - mosolyodott el halványan az emlék felidézése közben - Csak még mindig mondja Anya néha, hogy ez meg ez feldobta neki, hogy állítsak ki én is, de biztos, hogy nem.
- De miért nem? - érdeklődtem kedvesen.
- Mert nem érdekel - közölte egyszerűen, elröhögve magát - Az egész nem.
- Pedig a mennyországban éreztem volna magam egy teremben, ahol az alkotásaiddal vagyok körülvéve - mosolyogtam - De persze, megértem, ha nem érzed úgy, hogy ki akarsz állítani.
- Hogy felismerted amúgy, hogy én csináltam - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán a képre felpillantva.
- Anyukád képei közül már sokat láttam, neked pedig két rajzod kint van a szobámban - vontam vállat szerényen mosolyogva - Kezdem feltérképezni a stílusotokat. Úgyhogy felismertem.
Szasza egy apró mosollyal pillantott rám, majd vissza a képre, és éreztem, hogy megjelent benne egy határozott gondolat ezzel kapcsolatban, csak nem mondta ki hangosan.
- Mi az? - kérdeztem mosolyogva, mire elnevette magát.
- Semmi extra, csak elintézted magadnak, hogy szerelmes legyek, ne gondold túl - válaszolta teljesen egyszerűen, a gödröcskéivel az arcán, mire hevesen dobogó szívvel, megilletődötten mosolyogva elfordítottam a fejem.
Vannak mondatok, amik képesek beleragadni az emberbe.
Akármennyire is félig vicc volt talán.